“Oktatásmódszertani megújulásra van szükség”
január 9, 2019
“Szilárd alapot teremtettünk a jövő számára”
január 9, 2019

A Magyar Nemzeti Bank elnökének előadása a GTK-n

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke tartotta a főelőadást a BME GTK intenzív szemináriumsorozatán, a 20 éves kar egyik legjelentősebb rendezvényén a Q épületben.

A BME GTK félévente tartja intenzív kurzusát külföldi partnerintézmények professzorai, külföldi nagyvállalatok menedzserei és egy-egy neves magyar szakember meghívásával a kar mesterképzésében részt vevő hallgatóinak. Az egy hétig tartó program célja az olyan speciális, esetenként több területet is átfogó pénzügyi vagy menedzsmenteszközök bemutatása, amelyekre a szorgalmi időszakok más részében nem nyílik lehetőség, továbbá a modern menedzserképzési és vállalati kultúrák megismertetése, valamint a helyes angol nyelvű terminológia elsajátítása.

A decemberi kurzus során öt – négy amerikai és egy horvát – professzor tartott órát, az esemény kiemelt vendége Dr. Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke volt. Előadásának címe „A magyar modell: a válságkezelés magyar receptje a mediterrán út tükrében”.

Az eseményről készült teljes beszámoló az egyetem honlapján olvasható.