OOV - Tanárok, hallgatók a szakmai munka minőségének javításáért

A BME GTK közel féléves, a kapcsolódó szakmai hátteret képviselő kari kollégák (pedagógus, pszichológus, és minőségmenedzsment szakértők) bevonásával zajló előkészület után 2015 szeptemberében indította el az Oktatók Oktatói Véleményezése (OOV) programot, amely mind tartalmában, mind pedig folyamatát tekintve egyedülálló kezdeményezés a magyar felsőoktatásban. Tóth Zsuzsanna Esztert, karunk oktatásminőség kérdéseivel foglalkozó dékánhelyettesét kértük meg arra, hogy az új szemeszter kezdete előtt mutassa be az elért eredményeket, változásokat.

 

Honnan jött a gondolat, hogy az Oktatás Hallgatói Véleményezése mellett egy másik mérési rendszer is bevezetésre kerüljön?

Az értékelési program alapgondolata, céljai ezer szállal kötődnek a 400+ ösztöndíj program elindításának motivációihoz. Az OOV program indításának ötlete abból a felismerésből fakad, hogy az oktatás, mint szolgáltatás minőségét a hallgatók nagyrészt közvetlenül az oktatókon keresztül ítélik meg. Bár az OHV eredmények gyűjtése és visszacsatolása közel két évtizedes múltra tekint vissza Egyetemünkön, az oktatói munka (előadásokon, gyakorlatokon, számonkéréseken a teljes félév során) kollégák általi megfigyelése és értékelése tekintetében szerényebbek a tapasztalatok. Ehhez hasonlóan kevés a felhalmozott tudás az oktatói önértékeléssel kapcsolatban, vagyis hogy mennyire képesek az oktatók az önreflexióra, a saját teljesítménnyel való szembenézésre, és különböző mértékű az érzékenység az egyéni fejlődésre, fejlesztésre.

 

A programnak – szemben az OHV-val – láthatóan nem célja, hogy „rangsorolja” az oktatók teljesítményét, hisz nincs olyan „toplista”, pontszám alapján állítaná sorba az egyes félévekben véleményezett kollegákat…

Így van – nem is volt ilyen szándékunk. Az OOV program megtervezése során két alapgondolatból indultunk ki. Egyrészt úgy gondoltuk, hogy az értékelési, véleményezési eredmények visszacsatolási lehetőséget teremtenek, másrészt hittük azt is, hogy a folyamatos fejlesztés koncepciójának az érvényesüléséhez is hozzájárulnak majd – egyéni, tanszéki és kari szinten egyaránt. Az OOV eredmények megerősíthetik az értékelt oktatót abban, hogy melyek az erősségei és mely területeken érdemes fejlődnie.

Képkivágás

 

Az értékelésre felkért kollégák szempontjából miért lehet hasznos a programban való részvétel?

Úgy látjuk, nemcsak az értékeltek, de az értékelő-véleményező tanárok számára is jelentős előnyökkel jár a megfigyelés: ők is tanulnak a megfigyelés során, olyan ötleteket kapnak, amelyeket saját oktatási gyakorlatukban hasznosíthatnak. De a feltárt eredményeknek van egy távlatibb, mindannyiunk munkájára kiható vonatkozása is: az OOV eredmények visszacsatolást tesznek lehetővé az oktatással kapcsolatos irányelvek kialakításához és az azoknak való megfeleléshez. Az OOV révén felhalmozódó tudás hozzájárulhat ahhoz, hogy alkalmazott oktatási gyakorlatainkat felülvizsgáljuk, és kari szinten egységes standardokat alakítsunk ki egyes területeken. Lehetőséget teremt a nyilvánosság növelésére, a legjobb gyakorlatok, tudás és tapasztalat megosztására, a karon belüli kapcsolatok növelésére, a szakmai közösségépítésre. Növelheti a frissen belépő oktatók magabiztosságát, a tapasztaltabb kollégák esetén pedig az oktatói teljesítmény és annak folyamatos fejlesztése iránti érzékenységet.

 

Milyen szempontok szerint értékelik az oktatók teljesítményét, s tervezik-e a folytatást?

 

Számos külföldi egyetem gyakorlatát alapul véve alakítottuk ki azt az értékelési szempontrendszert, amely a kari OOV program részét képezi. Az OOV program első évében (2015/2016-os tanév) 22 tantárgy összesen 31 oktatójának értékelésére került sor összesen 74 véleményező kolléga bevonásával. szempontokMind az őszi, mind pedig a tavaszi félévben több mint 300 órai értékelés született, és került visszacsatolásra az érintett oktatók felé. Emellett a zárthelyik és vizsgák után friss hallgatói visszacsatolásokat is gyűjtöttünk és csatoltunk vissza a számonkérésekkel kapcsolatban, az őszi félévben több mint 1200, a tavaszi félévben közel 2300 hallgatói értékelést dolgoztunk fel, és elemeztünk az OHV eredmények tükrében. A 2016/17-es tanév I. félévének értékelési eredményeit még éppen dolgozzuk fel, amelynek során további 10 tantárgy 11 oktatóját értékelte 28 kari kolléga. A tanév II. félévének értékelési folyamatát a héten indítjuk újabb 9 tantárgy értékelésével.Az értékelési folyamat a 2016/2017-es tanévben is zajlik, a kapcsolódó tapasztalatokat úgy az értékelési szempontrendszer, mind pedig az értékelési folyamat fejlesztéséhez hasznosítottuk és hasznosítjuk. S természetesen közvetlen visszacsatolást teremtünk az oktatás irányába is: a tapasztalatokat napi szinten alkalmazzuk. Lényeges, hogy hallgatóink is kedvezően fogadták a programot, s amiről őket kérdezzük, arról mindig szívesen nyilvánítanak véleményt.