BME az Európai Egyetemi Játékokon

Népes magyar csapat vett részt 2018. július 12. és 29. között a Coimbrában (Portugália) megrendezett Európai Egyetemi Játékokon (European Universities Games). 40 ország, 350 felsőoktatási intézményéből több mint 3000 hallgató 13 sportágban versengett az Európai Egyetemi Bajnoki címért. Az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) által szervezett események jellegzetessége, hogy nem nemzeti válogatottak, hanem intézményi színekben induló csapatok vehetnek részt. Így ez az esemény alkalmat adhat arra, hogy az induló felsőoktatási intézmények európai színtéren is megmutassák elkötelezettségüket a sport iránt, illetve a megszerzett kiemelkedő eredményekkel itthon és Európában is növelje elismertségét ezzel is hozzájárulva az intézmény pozitív imázsához.

Magyarországról 78 sportoló egyetemista utazott Coimbrába, a teljes magyar delegáció létszáma pedig 114 fő volt.  A hallgatók evezés, 3×3 kosárlabda, kosárlabda, judo, kajak-kenu és tenisz sportágakban képviselték egyetemeiket ezen a nívós sporteseményen.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet, a Testnevelési Központ szervezésében és támogatásával 7 sportoló képviselte, két sportágban (evezés, 3×3 kosárlabda).

A július 14-én Portugáliában kezdődő esemény első versenyszámai között az evezés szerepelt. A Krémer Eszter, Polivka Dóra (BME GTK) páros a női kormányos nélküli kettesben magabiztos győzelmet aratott, nemcsak az előfutamukat, de a döntőt is megnyerték 7:59:12-es idővel, maguk mögé utasítva a német (8:08:26) és holland (8:12:53) egyetemistákat. (A Krémer-Polivka kettős indult az augusztus 10-12 között megrendezett sanghai Evezős Egyetemi Világbajnokságon is.)

Krémer Eszter és Polivka Dóra az alábbiakat nyilatkozta az eseményt követően:

“Július 16-18 között került megrendezésre az Európai Egyetemek Játékán az evezés. Nagy élmény volt egy ilyen eseményen részt venni, ahol több sportág is képviselhette magát. Bár a szervezés nem volt olyan megbízható, szerencsére az evezős futamok lebonyolítása rendben ment, és a bérelt hajóval is elégedettek lehettünk. A keddi helyosztó után szerdán még nagyobb ellen-oldal szél várt minket, így kemény pályára számítottunk. Egy szoros rajt után sikerült ellépni a mezőnytől és az élre állni, amit meg tudtunk őrizni a táv végéig, így elsőként haladtunk át a célvonalon. Második helyen az utrechti, harmadik helyen pedig a német Justus Liebig egyetem végzett. Kisebb meglepetésre a Cambridge és a Durham csapata nem került dobogóra. A versenyek után lehetőségünk volt a többi magyar csapatnak (legfőképp a BME 3×3 kosárlabda csapatának) szurkolni, illetve bejárni az egyetemi várost, sőt életünkben először az óceánban is fürödhettünk. Ezúton is szeretnénk megköszönni a BME küldöttségének és a MEFS képviselőinek a segítséget és a szurkolást, illetve a BME Testnevelési Tanszéknek, hogy mi is képviselhettük az egyetemet! Bízunk benne, hogy Shangaiban is hasonlóan eredményesek tudunk lenni.”

Papp Gergely Márton (BME GTK) egypárevezős a második előfutamban a második helyen végzett, így egyből a döntőbe jutott, ahol végül a bronzérmet szerezte meg 7:32.33-as eredményével. A litván Zygimantas Galisanskis 7:27.09-es eredménnyel végzett az első helyen, a másodikon pedig a finn Joel Naukkarinen 7:29.61-el.

A BME hallgatói evezésen kívül 3×3 kosárlabdában mérték össze erejüket európai társaikkal. A csapat edzői Weisz-Tiba Klára és Bagi Melinda. A csapat tagjai: Andràssy Géza, Dobos Viktor, Kiss Lajos, Szálas Gábor.

Coimbrában a csapatot Bagi Melinda vezette, aki az alábbi néhány sorban foglalta össze a kosárlabdázók eredményeit:

“A sorsolás alapján elég kemény csoportba kerültek hallgatóink. A szlovén, a lengyel, a török és az izraeli egyetemek kosárlabdázóival kellett meccselnünk. A szlovének tavaly is nagyon jó játékerőt képviseltek, a török csapatról is tudtuk ezt. Az előző évben Splitben a lengyel csapatot éppen elcsíptük, az izraeli csapatról nem tudtunk sokat. A lengyelekkel kezdtük a csoportmérkőzéseket, akikkel szemben sajnos nagyon gyengén sikerült az első meccs, ami az összeszokottság  hiányát mutatta nálunk, de a lengyel csapat kifejezetten magas játékszínvonalat képviselt. Az izraeli egyetemisták ellen győzelmet arattunk, bár a játékunk nem állt össze még. A törökök ellen szépen küzdöttünk és sikerült is megszorongatni őket, de néhány ponttal végül fölénk kerekedtek. A lisszaboni egyetem 3×3 kosárlabda csapata nem jelent meg a mérkőzésen, így a csoport utolsó mérkőzésére maradt annak az eldöntése, hogy a csoportban hányadik helyen tudunk zárni. A szlovéneket okos és jó játékkal kemény küzdelemmel győztük le az esti meccsen, így a harmadik helyről várhattuk a folytatást. A nyolc közé jutásért a spanyol Girona csapatával kellett megmérkőznünk. Ellenfelünk szerkezetéhez és játékstílusához nem tudtunk megfelelően alkalmazkodni és nem tudtuk kihasználni magassági fölényünket sem. Sajnos nem sikerült a nyolc közé jutás, így a helyosztókon szerb, francia és a primoskai egyetem csapatával mérkőztünk, amelyek közül csak a szerbek ellen maradtunk alul és így a 13. helyen zártunk. Nagyon büszke vagyok a fiúkra a jó eredmény miatt. A végére nagyon szépen összeállt a játékunk, jó megoldásokat választottunk, sok passzal és látványosan játszottunk. A tanulságokat levonva dolgozunk tovább.”

A BME csapatának szakmai vezetője Kincses Gábor, a Testnevelési Központ igazgatója, illetve Hellner Szelina, igazgatóhelyettes volt, akik az evezős hallgatókat kísérték a versenyek helyszínére, amely Coimbrától 26 kilométerre volt. A kosaras csapatot Bartha Zsolt, igazgatóhelyettes és Bagi Melinda edző vezette, a coimbrai egyetemi sportközpont helyszínén.