Miért pont a GTK?

– a kérdésre a Nyílt napunkon részt vevő középiskolások válaszoltak

A keddi Nyílt nap alkalmából több fiatallal volt szerencsénk beszélgetni és közülük hatan még rövid interjút is adtak a GTK Press munkatársának, Mavrogenis Ariadnénak. Mindenkitől azt kérdeztük: Miért pont a GTK?

20170201-013

Lukács Zsuzsó:

A BME-t nagyon sok ismerősöm, rokonom ajánlotta már nekem, és eddig elég sok jót is hallottam róla. Valamint az sem elhanyagolható, hogy maga az egyetem hírneve is kiemelkedő, és nem csak ország, de még világszinten is elismert.

20170201-012

Fórián Luca:

Az egyetem névértéke az, ami számomra igencsak kecsegtető volt, valamint a karon működő szakok is nagyon tetszenek. Különösképpen a Műszaki Menedzser képzés az, ami felkeltette az érdeklődésemet, mivel nagyon színes képzésnek tartom, és általa sok mindenben, úgymond, kipróbálhatom magam. Kicsit ebben is, kicsit abban is, ami szerintem nagyon szuper.

20170201-017

D’urso Giuliano:

Engem leginkább a karon futó képzések fogtak meg különösképpen, hiszen mind a nemzetközi gazdálkodás, mind pedig a gazdálkodás menedzsment felkeltette az érdeklődésemet. Az meg, hogy ezek mellé még egy nagyon erős név is társul, szintén nagyszerű. A karon futó 400+ ösztöndíj program is hozzáad az egészhez, hiszen remek lehetőségnek tartom, de azért félek attól, hogy a ponthatárom nem lesz meg hozzá, bár jó tanuló vagyok, de majd kiderül…

20170201-018

Kiss Anna:

Nézegettem a különböző rangsorokat, eredményeket és a BME GTK szinte mindenhol élmezőnyben szerepelt.  Elhelyezkedés terén is csak jókat hallottam róla barátaimtól, ismerőseimtől, amelyeket a Felvi.hu-n lévő tartalmak is igazoltak. A 400+ ösztöndíjat is remek lehetőségnek tartom, mondjuk magamat nem tartom esélyesnek rá, de ettől független is egy nagyon szimpatikus kezdeményezésnek gondolom.

20170201-019

Lippai Martin:

Tatáról érkeztem, mivel mindenképpen meg szerettem volna nézni milyen maga az egyetem és kicsit bővebben is akartam informálódni a képzésekről és a lehetőségekről. Az egyetem technikai környezete nagyon szimpatikus már első ránézésre, valamint a karon futó képzések is érdekesnek és hasznosnak tűnnek. Főleg a Pénzügy és Számvitel az, ami megfogott engem. A 400+ ösztöndíjat meg remek lehetőségnek tartom, mivel azért nem tartom magamat esélyesnek a ponthatárok miatt az állami férőhelyre, de az ösztöndíjprogramra már annál inkább, ami azért hatalmas segítség lenne.

20170201-020

Varga Viktória:

Én az a típus vagyok, aki nem egy bizonyos egyetemen keres szakokat, hanem a szakhoz kerestem egyetemet. Mivel a nyelvek mindig is érdekeltek, és matematikából is jó vagyok így a Nemzetközi Gazdálkodás az, ami vonz, amely szerencsére itt, a BME GTK-n is fut. Alapjáraton is rengeteg jót hallottam magáról a karról, hiszen nagybátyám is ide járt, de az külön tetszett, hogy van lehetőségünk angolul tanulni órákat, és mind ezt térítésmentesen. Ez hatalmas segítség lenne nekem, mivel nekem suli mellett dolgoznom kell, és nem feltétlen engedhetném meg magamnak a nyelvtanárt. A 400+ program is kecsegtető, bár jómagamat nem feltétlen tartom esélyesnek rá.