Írta: Tóth Barbara
Kálmán Eszter Lilla a BME Építőmérnöki Karának hallgatója és tavaly óta a BEST diákszervezet tagja. A szervezethez való csatlakozása óta élményekben, barátságokban és tudásban is gazdagodott, amelyek elmondása szerint a szakmai és személyes fejlődését is segítették.
Mennyi ideje és miért csatlakoztál a szervezethez?
Egy éve csatlakoztam és nagyon random találtam rá a szervezetre. Egyik délután láttam egy Facebook posztot egy kurzusról és mivel olcsó volt, jelentkeztem is rá. Már a kurzus előtt is érdeklődtem a BEST iránt, infóesteken is vettem már részt, főleg azért, mert érdekel az utazás. Viszont, ami leginkább megfogott, hogy nagyon szoros baráti kapcsolatok vannak a résztvevők között, amiről egy év után az a tapasztalatom, hogy egyetemen létszükséglet.
Mesélj azokról az utazásokról, amelyeken a BEST-en keresztül vettél részt!
Először egy nyolc napos isztambuli kurzuson vettem részt. Az odajutás nem volt a legegyszerűbb, de a kezdeti nehézségek ellenére nagyon jól éreztem magam. Volt kettő nap a kurzus során, amit városnézéssel tölthettünk, ami nagyon izgalmas volt és egy „Yacht party”-t is szerveztek nekünk. A tanfolyam során megvizsgáltuk az elektromos járművek technológiai fejlődését, beleértve az akkumulátorokat és a töltési fajtákat. Emellett több vállalatot is meglátogattunk, köztük az Isuzu elektromos járműveket gyártó üzemét is, ami környezetbarát járművek gyártására van szakosodva.
Őszintén, hatalmas élmény volt és életre szóló barátságokat tudtam kialakítani más országokból származó diákokkal, amire máshogy nem lehetett volna lehetőségem.
Voltam Madridban is, mert a regionális találkozóra megválasztott a szervezet tagsága az egyik delegáltnak. Az esemény előtt három nappal utaztunk ki, hogy minél többet felfedezhessünk a városból, majd szervezett buszokkal elvittek minket a találkozó helyszínére. Itt mindenféle tréningek és megbeszélések folytak négy napon keresztül, amit nagyon élveztem. Esténként voltak szociálisabb, bulizósabb programok, amiken nem vettem részt, mert túl fáradt voltam, de a többiek szerint nagyon jók voltak ezek a programok is.
Milyen lehetőségeid voltak a szakmai fejlődésre és a kulturális tapasztalatszerzésre?
Szakmai fejlődésre számtalan lehetőségem van, hiszen nagyon sok tréningre tudtam eljutni. Néhányat kiemelve: Szociális készségek fejlesztése, Tárgyalás és meggyőzés, Konfliktusok kezelése. Ezek szerintem nagyon fontosak, mert építőmérnöknek készülök és tudnom kell nehéz helyzeteket kezelni. Egyébként a BEST által szervezett mérnökverseny lebonyolításában is segítettem, és jelenleg is több esemény szervezőcsapatában vagyok benne.
Merültek fel kihívások a szervezeti munkád vagy utazásaid során? Hogyan kezelted ezeket?
Utazás során nem merültek fel nagyon komoly problémák, általában minden rendben volt. Viszont, amikor Isztambulban egyedül kellett tájékozódnom és az internet is gyenge volt, az nehéz volt – de mindig tudtam valakitől segítséget kérni, akár járókelőktől vagy a szervezőktől. A szervezeti munka során inkább kommunikációs probléma merült fel, de ezek szerintem könnyen orvosolhatóak. A legnagyobb kihívás a saját időm beosztása, hiszen egyetem mellett szervezünk, gyűlésekre járunk, építjük a közösséget és néha nehéz mindenre koncentrálni. Pont ezért jó, hogy egy csapat vagyunk, mert ha valakinek kell plusz segítség, akkor ott vagyunk egymásnak.
Az interjúsorozat a Szociológia és Kommunikáció Tanszék másodéves, Újságírás 2. kurzusának keretei között készült, 2024 tavaszán.