Idén ismét megrendezik a Kutatók Éjszakáját, amelynek keretén belül a különböző tudományterületekbe nyerhetnek bepillantást az érdeklődők. A BME-GTK is részt vesz az eseményen több, érdekes és páratlan programmal is.
A Kutatók Éjszakája elnevezésű, ingyenes programsorozat célja, hogy bemutassa és népszerűsítse a különböző tudományágakat valamint a kutatói életpályát. Ebben az évben szeptember 30-án és október 1-én nyílik lehetőség arra, hogy bárki betekinthessen ebbe a csodálatos világba és ezzel kedvet kapjon a pálya iránt.
A GTK összesen 12 színes, izgalmas és különleges témájú programot kínál a tudományok iránt nyitottaknak. Az Ergonómia és Pszichológia tanszék szervezésében például megismerkedhetnek a szemmozgás-követés módszerével, amely mára több területen a hétköznapi gyakorlat részévé vált. Az elméleten túl a résztvevők a gyakorlatban is kipróbálhatják a speciális eszközöket.
A programok közül választhatjuk azt is, amely betekintést enged a digitális kitűzők színes világába. De igen aktuális az az előadás is, amely arra ad választ, hogy miért volt az idei nyár a legmelegebb és mit jelent a klímaváltozás Budapesten.
A világjárvány hatásai sem maradnak ki az események közül, szó lesz arról, hogy a pszichológia, a szociológia és más társadalomtudományok meglátásai hogyan segíthetik a járvány elleni védekezést.
Lebilincselőnek ígérkezik a “Likviditási csapda vagy pénzügyi sokszínűség” című előadás is, amelyben két éven át tartó kutatásba avatják be a hallgatókat.
A BME Műszaki Pedagógia Tanszékének szervezésében pedig a “Hivatásaink a 21. században” címmel hallgathatnak meg beszélgetést, amelyen olyan kérdésekre igyekeznek megadni a választ: mit jelent a 21. században a hivatás fogalma, ki és miért választ olyan életpályát, amelynek középpontjában a hivatás áll, avagy lehet-e hivatást váltani?
A GTK által szervezett eseményekről részletes információ található az alábbi linkeken:
A BME összes karának eseménye egy helyen itt: https://tudprog.bme.hu/kutej/2022/