Írta: Papp László Sándor
Nagy Dániel a Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki karán végzi doktori tanulmányait, emellett a BEST diákszervezet elnöke. A szervezet fő célkitűzése, hogy 7-10 napos szakmai utazásokat, illetve programokat, versenyeket szervez az egyetem hallgatói számára. De milyen is lehet egy ilyen utazás? Mekkora kihívást és milyen tapasztalatokat tartogat egy-egy program megszervezése? Többek közt ezekről kérdeztem Dánielt.
Mennyi ideje, és miért csatlakoztál a szervezethez?
Két éve februárban csatlakoztam. Elmentem a mérnökversenyükre, amit akkor még European BEST Engineering Competition-nek hívtak. Bár akkor még versenyzőként vettem részt, de az akkori HR-es meggyőzött, hogy menjek el utána a BEST after partijára. El is mentem, és nagyon megtetszett. A legjobban az fogott meg, hogy ez egy olyan szervezet, ahol minden karról vannak tagok, és gépészek mellett – mert én alapvetően az vagyok, és rengeteg ilyen ismerősöm is van – vegyészekkel, építőmérnökökkel, szóval mindenféle hallgatóval tudtam találkozni. Ezek után kezdtem el gyűlésekre járni, az első feladatomat pedig fél évvel később vállaltam.
Mesélj azokról az utazásokról, amelyeken a BEST-en keresztül vettél részt.
Nekem az volt az első, amikor két éve nyáron a pozsonyi BEST csoport a 30. születésnapját ünnepelte. Nagyon vicces kis utazás volt, egy szombat reggelen indultunk, napközben várost néztünk, este a pozsonyiakkal buliztunk, és másnap az első busszal visszajöttünk. Izgalmas volt, nagyon jó fej emberekkel találkoztam.
Még azon a nyáron voltam egy 7 napos kurzuson Kolozsváron, ami életem egyik legjobb hete volt. A robotikáról szólt, és az volt a cél, hogy egy olyan robotot építsünk, ami kamera alapján odamegy egy adott célhoz. Ez a része elég szakmai volt, de nagyon tetszettek a programok, egy nagyon jó, érdeklődő közösség tagja lehettem, szóval imádtam.
A legutóbbi utazásom előző ősszel volt Ljubljanában, amikor az új vezetőséggel elmentünk egy úgynevezett JAM-re. Ennek az a lényege, hogy Európából mindenhonnan jönnek BEST-tagok, mi akkor összesen ötvenen voltunk, és igazából kikapcsolódunk. Napközben túráztunk, sorversenyeket rendeztünk, este pedig buliztunk, szóval volt mindenféle program.
Milyen lehetőségeid voltak a szakmai fejlődésre és a kulturális tapasztalatszerzésre?
Már alapvetően benne voltam, hogy kis robotokat építsek otthon, de a kolozsvári kurzus például ezen túl arról szólt, hogy egy nehezebb közös célt kell megvalósítani. Egy csapat tagjaként elvégezni a feladatot nagyon hasznos volt számomra, mert úgy érzem, ha legközelebb csoportban kell dolgoznom, már jobban látni fogom, mire kell odafigyeljek. Emellett két éve a mérnökversenyen kijutottunk Mariborba a második fordulóra, ahol egy szemétszedő robotot kellett építenünk. Az ottani munkából azt tanultam, hogy kellő kreativitással a legegyszerűbb eszközökből is meg lehet valósítani valami nagyot. A csapaton belül elég nagy ellentmondások voltak a különböző ötletek miatt, ami arra tanított, hogy legközelebb jobban tervezzük meg a közös megoldást.
Merültek fel kihívások a szervezeti munkád vagy az utazásaid során? Hogyan kezelted ezeket?
Szervezőként mindig van kihívás. Minden évben rendezünk mérnökversenyt, amelynek legutóbb én voltam a koordinátora. Két hónappal az esemény előtt derült ki, hogy a helyszín, ahol általában ezeket rendezzük, nem elérhető. Szerencsére az egyetem biztosított nekünk másik helyet, de ez például nagy kihívás volt. Igazából nem nagyon volt olyan esemény, ami hibátlanul zajlott volna, elvégre ahol 60-70 fő jelenik meg, ott mindig történik valami. A célunk, hogy azt lássák az emberek, hogy minden zökkenőmentesen zajlik, de a háttérben előfordul, hogy vannak kisebb-nagyobb hibák, amikről az utolsó percben derül ki, hogy meg kellene oldani. Valójában flexibilisnek, kreatívnak és jól alkalmazkodónak kell lenni, mert akkor nem lehet probléma.
Az interjúsorozat a Szociológia és Kommunikáció Tanszék másodéves, Újságírás 2. kurzusának keretei között készült, 2024 tavaszán.
