Írta: Czuczor Csilla
Mennyi ideje és miért csatlakoztál a szervezethez?
Még gólya koromban, 2019 őszén léptem be teljesen véletlenül, ugyanis amikor bekerültem az egyetemre még nem nagyon barátkoztam, de egy felsőbb éves ismerősöm ajánlására úgy döntöttem, hogy csatlakozom az ESTIEM-hez, hiszen ez is egy lehetőséget adott az új kapcsolatok kialakítására. Ami ténylegesen meggyőzőtt abban, hogy itt a helyem, az az utazás, és a nemzetközi lehetőségek voltak.
Mesélj azokról az utazásokról, amelyeken az ESTIEM-en keresztül vettél részt.
A COVID időszak miatt sajnos csak 2021 novemberében tudtam először részt venni külföldi eseményen, ami nem más volt mint a Council Meeting Spanyolországban. Az ESTIEM-nek ez a legnagyobb rendezvénye, amit félévente rendeznek meg különböző országokban. Ezenkívül több eseményen is jártam, például Finnországban, ahol az országot 3 különböző dimenzióból (gazdasági, politikai, és kulturális részről) mutattak be. De Törökországot is megjártam, ahol egy nemzetközi csapat stratégiai eseményének lehettem a részese. Ezeken kívül pedig Horvátországban, Észak-Macedóniában, és Németországban is megfordultam.
Milyen lehetőségeid voltak a szakmai fejlődésre és a kulturális tapasztalatszerzésre?
Az ESTIEM-es események alapvetően 4 részből állnak össze, amiből kettő a szakmai növekedést segíti elő, egy a személyes fejlődésre helyezi a hangsúlyt, és egy a kulturális látókör bővítésre ad lehetőséget. A szakmai részen belül esettanulmányi versenyeken lehet részt venni, vagy konkrét témaköröket lehet feldolgozni. Én egy tréner képzésen vettem részt, ahol a már meglévő trénerek képzik a következő generációt. A soft skill fejlesztés áll a tréning középpontjában, mely egy vizsgával zárul. Sok olyan dolgot lehet elsajátítani, amit nem csak a szervezeten belül, hanem a saját életében is tud hasznosítani az ember.
Merültek fel kihívások a szervezeti munkád vagy az utazásaid során? Hogyan kezelted ezeket?
Nyilván, amikor egy hétre kiszakad az ember a suliból, az nem mindig olyan egyszerű. Volt, hogy ZH-t kellett pótolnom, lemaradtam tananyagokról, tehát kiszakadtam a megszokott életritmusomból, ami megnehezített sok dolgot. Az utazás szempontjából érdekes volt különböző kultúrákkal találkozni. Volt egy olyan tréning, ahol kifejezetten a kulturális különbségeket néztük meg. Meglepő volt, hogy mennyire más egy finn és egy török ember mentalitása. Nekem személyesen nem adódott ebből problémám, de egy török lány mesélte, hogy az északiak neki túlságosan távolságtartóak voltak elsőre. Ezzel ellentétben előfordult olyan, amikor a spanyolokat túlságosan soknak találták a németek. Azonban a szervezetben lévő tagok nagyon nyitottak, és ez egyszer sem okozott konfliktust.
Az interjúsorozat a Szociológia és Kommunikáció Tanszék másodéves, Újságírás 2. kurzusának keretei között készült, 2024 tavaszán.