TEDx a piros körből nézve

Interjú Balogh Blanka TEDxYouth előadóval

A TEDxYouth@Budapest konferencia egyik előadásaként hallgathattuk meg Balogh Blanka pszichológus, a GTK Ergonómia és Pszichológia Tanszék doktoranduszának Munka, magánélet, egyensúly beszédét.   A felkészülési folyamatról, az beszéd témájának alakulásáról és arról beszélgettünk, hogy milyen tapasztalatokkal gyarapodik egy TEDx fellépő.

Mikor történt a felkérés, mi ennek a folyamata? 

Nem felkérés alapon történt, én egy Facebook hirdetésben találkoztam azzal, hogy lehet előadónak jelentkezni. Volt egy fő téma, az Új horizontok volt a cím, én Work-life balance munkacímmel pályáztam. Ez még az első covid-évünk volt, és azt tapasztaltam munka közben – mikor különböző szervezetekkel dolgoztam vagy egyéni konzultációkat tartottam –, hogy nem is csak a járvány ténye, hanem az a megterhelő inkább, hogy teljesen megváltozott az emberek élete.

Mindent, amit addig megszoktak kifordítottak a négy sarkából, és volt egy évünk, amikor csak a változás volt az állandó. 

Be kellett adni egy pályázati anyagot, amiben röviden leírtuk, hogy miért vagy miről szeretnénk beszélni. Meg kellett indokolni, hogy miért jelentkeznénk, egyéb anyagokat is be lehetett küldeni: prezentációt, videót, cikkeket.  
Visszajelzést 2021. januárban kaptunk és tavasz környékén kezdődtek a felkészítő beszélgetések. Ekkor kezdtük el összerakni, hogy hogyan épüljön fel a beszéd.  
A harmadik évemet töltöm doktoranduszként, többnyire tudományos megközelítéssel beszélek arról, amit oktatok és kutatok – az egyetemen és a munkám során is. Itt viszont fontos volt, hogy olyannak is érdekes és informatív legyen az előadás, aki még soha nem hallott erről a témáról. A lényeg az volt, hogy ne csak meghallgassák, hanem emlékezzenek is rá majd, vagy vigyenek belőle valamit magukkal. Az egyetemi előadások minimum 90 perceivel szemben itt mindössze 15 percem van, hogy átadjam, amit szeretnék. 

Említetted, hogy a munkahelyi jóllétet kutatod. Hogyan választottad ezt a specifikus területet? 

A doktori kutatásom során munkahelyi pszichés jólléttel, munkastresszel és a lehetséges jó megoldásokkal foglalkozom. Munka- és szervezetpszichológia specializáción végeztem a BME-n, és már mesterszak alatt elmélyültem a pozitív pszichológiában a témavezetőm támogatásával – innen a két terület találkozását vizsgáló téma. A jóllét azonban mindenkinél fontos, nem csak annál, aki dolgozik. A baráti vagy párkapcsolatban is megvannak azok a stresszorok, amik, ha túl sokáig fennállnak, vagy túl nagy nyomást helyeznek ránk, kiégéshez, szorongáshoz, túl nagy mértékű stresszhez és bizonyos esetekben akár depresszióhoz vezethetnek.  
A másik kérdés az, hogy mit tudunk tenni: tüzet oltani szeretnénk, amikor már megvan a baj? Fontos, hogy ilyenkor is foglalkozzunk vele, de legalább ilyen fontosnak tartom, hogy ha valaki még jól van, vagy teljesen jól van, akkor maradjon is jól. Ha lehet, menjünk a dolgok elébe és ne csak pillanatnyi beavatkozásokat végezzünk, hanem próbáljuk ezt folyamatosan fenntartani.

Nem kell rosszul lenni ahhoz, hogy kipróbáljunk egy pozitív pszichológiai intervenciót – sőt, terápiára sem csak akkor lehet járni, hogyha rosszul vagyunk – ezeket preventív jelleggel is alkalmazhatjuk, felvértezhetjük magunkat.   

Hogyan alakult ki a beszéded szerkezete? 

Nem azt a koncepciót szerettem volna megragadni, ami nagyon populáris, hanem megmutatni azt, hogy nem csak a munka tud munkaként megjelenni az életünkben. Például a tanulás is egyfajta munka. Amíg valaki diák, neki az az elsőszámú munkája, feladata, szerepe, hogy tanuljon. A szülői szerep, megint speciális feladatokkal jár, az is egy másik „munkakör”. Szerettem volna azt is átadni, hogy nem csak a munka terhelhet meg minket. A járvány kezdete óta sokan kértek abban segítséget, hogy az otthont hogyan menedzseljék, mert sokan hazaszorultak, lecsökkent a személyes tér és az elvonulás lehetősége.  
A beszédemben igyekeztem felhívni a figyelmet arra, hogy mennyi mindenben el lehet fáradni: érzelmileg, mentálisan, fizikálisan – hogy teljesen érthető és természetes, ha ezt a járványhelyzet felerősíti vagy felszínre hozza – és mit tehetünk azért, hogy jobban legyünk. 
A kiégéssel kapcsolatban szerintem az a nehéz, hogy sokszor csak akkor ismerjük fel, amikor már nagy baj van. Mindemellett több módon lehet kiégni. Lehet úgy „csinálni”, mint én – ez a klasszikus verzió: túlteljesítesz vagy nagyon magas színvonalon teljesítesz, és egyszer csak elfogy az erő, kifulladsz. Van, ami ennek pontosan az ellentéte: túl alacsony a kihívás és túl kevés az elvárás, vagy túl monoton a munka és lényegében unod, amit csinálsz. A harmadik típus pedig a „wornout”, amikor nagyon magasak az elvárások, de nem párosul hozzá jutalom vagy az nem olyan mértékű, hogy megérje az erőfeszítés.  
Bemutatok a beszédemben egyébként egy jóllét modellt, amit én is használok a kutatásaimban és a magánéletemben. Ezzel vezetem át a gondolatmenetet a „Mi ment jól?” gyakorlathoz. A feladat lényege, hogy az elmúlt 24 órában keressünk 3 dolgot, ami erre a kérdésre válaszol. Az előadásomban az volt a kedvenc részem, amikor ott álltam a piros kör közepén, és körülöttem 200-nál több ember 600-nál is több jó dolgot osztott meg egymással 2 perc alatt. Nekem az volt az a pillanat, amikor azt éreztem: ha nem is az a része fog megmaradni az embereknek, hogy elméletileg miről beszéltem, 3 jó dolog már biztosan volt a napjukban. 
Az előadást azzal a nem túl költői kérdéssel zártam, hogy mi lenne, ha nem magát a kiégést szeretnénk orvosolni, hanem a fenntartható mentális egészség kialakítására törekednénk. Döntsük el, hogy mi mindig utolérni akarjuk magunkat és tüzet oltunk; vagy folyamatosan odafigyelünk magunkra.  

Elmondható, hogy ez az, amit neked adott? 

Ha egy szóval kéne megragadni, akkor nekem kapcsolódást adott a TEDx, és ezt több árnyalatban. Egyrészt megtalálta az üzenet azt, akinek éppen szüksége volt rá. Másrészt, nem csak én álltam színpadra: tizennégyen voltunk előadók és nagyon sok új barátot kaptam ezáltal. Támogattuk egymást, miközben hónapokon keresztül közösen gyakoroltunk, visszajeleztünk egymásnak, inspirálódtunk és ötleteltünk, hogyan lehetne még jobb egy példa vagy érthetőbb egy gondolatmenet.  

Mit adott neked az, hogy a TEDx-en keresztül beszélhettél a munkahelyi jóllétről? 

Előtte két héttel adtam elő a QII-ben, megelőző héten pedig egy online konferencián, úgyhogy a hallgatóság létszámára készültem – bár ez nem volt tudatos. A TEDx abban különbözött ezektől a tapasztalatoktól, hogy egyrészt a világítás miatt nem látsz mindenkit a közönségből – ez kicsit olyan, mint a kamera nélküli online meetingek: tudod, hogy ott vannak, de nem látod őket –, másrészt, valóban figyelnek rád.  
Továbbá, a TED Talkoknak meghatározott időkerete és stílusa van. Maximum 18 perc áll rendelkezésünkre, és mivel az első perctől kezdve be kell vonnunk a közönséget, gyakori, hogy a száraz tények helyett személyes történeteken keresztül mutatjuk be a témánkat.  
Sokat fejlődtem abban, hogy miként lehet izgalmasan és informatívan, rövid idő alatt, nyugodt beszédtempóban átadni a gondolataimat – úgy, hogy az másoknak is érdekes legyen. Ez azóta is visszaköszön az írott és szóbeli kommunikációmban: tisztábban, lényegre törőbben tudok fogalmazni. 

Hogyan hasznosítod az újonnan szerzett tapasztalatokat az egyetemi oktatói tevékenységed során? 

Nagy magabiztosságot ad, hogy ha valamibe egy kicsit belegabalyodok – mondatok, gondolatok –, akkor sem kell csúnyán néznem saját magamra, hanem veszek egy mély levegőt és elmondom újra. 
A másik a spontaneitás és az élmények kapcsolódása. Sokszor van az, hogy bár már rég készen van, hogy én miről fogok beszélni egy előadás alkalmával, de történik valami, amit azonnal tudok kötni a témához és remek példává válik, érthetőbbé teszi a mondandómat. Azt tapasztalom egyébként, hogy azzal, hogy megosztom ezeket a történeteket, tapasztalatokat, nyitottabbá vállnak a hallgatók is. Nem mindegy, hogyan tudunk egymáshoz kapcsolódni, kapok-e választ, ha kérdezek, szívesen részt vesznek-e egy-egy rövid gyakorlatban. 

Szerző: Bálint Dalma
Fotó: Sorok Péter