Interjú Németh Marcellel, a TDK Pro Progressio alapítvány különdíjasával
Előkészülés a nyári szünetben, alapos kutatómunka és techno koncertfelvételek – Németh Marcell, a 2021-es kari TDK Pro Progressio alapítvány különdíjasa megosztotta velünk tapasztalatait a konferenciáról, valamint felkészülésének főbb állomásait. |
GTK Magazin: Mérnök informatikus hallgatóként egy GTK-s szekcióban mérettetted meg magad a TDK-n. Hogyan jött a kutatási témád ötlete?
Németh Marcell: Már a BSc képzés alatt eldöntöttem, hogy a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás technológiáival szeretnék foglalkozni hivatásszerűen, de emellett mindig is érdekeltek a pénzügyek, pontosabban a befektetések. Év elején a TMIT DCLab kutatócsoportjának kötelékében az egyetemi konzulensem, Dr. Szűcs Gábor vezetésével lehetőségem nyílt bekapcsolódni egy BME-MNB projektbe, amely során ezzel a két szenvedélyemmel egyszerre tudtam foglalkozni. A projekt során a bank munkatársainak készítettünk kutatást, egyfajta összefoglalót a gépi tanulás alkalmazási lehetőségeiről a pénzügyi szektorban. A kutatás fő témáját adó stratégia fejlesztése után kézenfekvő feladatnak tűnt annak alkalmazhatósági vizsgálata, azaz, hogy valójában milyen feltételeknek kellene ideálisan teljesülnie, hogy egy ilyen technológiát ténylegesen használni lehessen.
GTK Magazin: Mikor döntötted el, hogy szeretnél részt venni a konferencián?
N. M.: Tavaly is indultam a TDK konferencián, akkor a VIK-en, második helyezést értem el.
Utólag visszagondolva jó döntés volt a korai elhatározás, ugyanis hatalmas mennyiségű tudásanyagot kellett elsajátítanom, időre volt szükség.
GTK Magazin: Tudnál kicsit mesélni a felkészülés menetéről? Hogyan kezdtél neki a munkának?
N. M.: Az elmúlt években a kutatásaim, valamint az egyetemi beadandók készítésekor nekem a következő forgatókönyv vált be: először is, elindítok YouTube-on egy több órás techno koncertfelvételt, majd alaposan átgondolom a téma főbb pontjait, őszintén mérlegelem, hogy van-e értelme foglalkozni vele. Ezután összegyűjtöm az eddigi kutatások publikációit, forrásait és az elérhető kódokat, implementációkat. Megkeresem azokat a pontokat a területen, amelyeknél a legnagyobb esély van érdemi hozzájárulásra, új fejlesztésekre. Végül az ötleteket alaposan átbeszéljük a konzulenseimmel és kiválasztjuk a legjobbakat.
GTK Magazin: Mi okozta a legnagyobb kihívást a felkészülés során?
N. M.: Az algoritmikus kereskedés már évtizedek óta hot-topic, nehéz újat hozzátenni. Még nehezebb megbízható forrást találni, hiszen a legjobb ötleteket a kutatók megtartják maguknak, a bankok fejlesztései pedig nagyon ritkán nyilvánosak. Nekem emellett szinte teljesen ismeretlen terepet jelentett a befektetések tervezése: a művelt laikus szintjén álltam a projekt elején, ráadásul a mögöttes gépi tanuló technológiával, a megerősítéses tanulással sem foglalkoztam még ezelőtt. Végtelen időt lehet szánni az ötletelésre és a fejlesztésekre, amelyeknek jelentős része gyakran zsákutca, nehéz volt most is megtalálni az aranyközéputat. A tervezési nehézségek megoldásában konzulenseim, a már említett Dr. Szűcs Gábor és Ónozó Lívia az MNB-től, mindig készségesen segítettek, bármikor tudtam fordulni hozzájuk a szakmai kérdésekben.
GTK Magazin: Mit jelent számodra az első hely és a Pro Progressio-jelölés?
N. M.: Nagyon örülök az első díjaknak, külön öröm, hogy sikerült a tavalyi elhatározásomat véghezvinni. A Pro Progressio-jelölés, azaz, hogy a teljes kari TDK-n az én munkámat találták a leginnovatívabbnak és a legmegalapozottabbnak, külön megtiszteltetés. Mind az első helyeket, mind a különdíjat egyfajta megerősítésként látom abban, hogy a kutatásnak van létjogosultsága, jövője, és nem csak én látok fantáziát a folytatásában, hanem profi, valóban hozzáértő szakemberek is.
GTK Magazin: Mit tanultál a felkészülés időszakában?
N. M.: Úgy gondolom, hogy a szakmai ismereteken kívül, a TDK munka elkészítése számos soft skill fejlesztéséhez is hozzájárul. A legfontosabb ezek közül egy kutatás lebonyolításának tapasztalata, amely során nem csak lehetőség van elmélyedni egy témában, hanem különböző módszertani ismereteket is elsajátíthatok.
Magának a dolgozatnak az elkészítése hozzájárult az írásbeli, az előadás megtartása pedig a szóbeli kommunikációs készségek fejlesztéséhez. Ezek a képességek mind az egyetemen, mind a karrier során elengedhetetlenek.
GTK Magazin: Milyen további terveid vannak a kutatásoddal kapcsolatban?
N. M.: Az új fejlesztésekből mindenképp szeretnék egy, a konzulensemmel közös, tudományos publikációt írni, lehetőség szerint egy nemzetközi, szakmai folyóiratba. Ami a további kutatást illeti, számtalan lehetőség van az ötlet továbbfejlesztésére több fronton is: következő lépcsőként a modellt tervezem kiterjeszteni és lehetővé tenni egyéb pénzügyi eszközök kereskedését is. Kiemelt fókuszt kap majd a likviditás és a kockázatkezelés is. Egy másik terület, amihez szeretnék érdemben hozzájárulni, az a gépi tanuló modellek transzparenciája, működésük magyarázhatósága. A mesterképzés befejezése után lehetőség szerint szeretném a kutatást a PhD képzés keretein belül folytatni.
GTK Magazin: Mit tanácsolnál azoknak, akik szeretnének jövőre TDK-zni?
N. M.: A motiváció TDK-zásra már félsiker. Az elhatározás után a legfontosabb megtalálni azt a konzulenst, akivel leginkább megegyezik az érdeklődés és a szemléletmód. A téma kiválasztása során mindenképp olyat javaslok választani, amiben van kellő potenciál. Fontos, hogy őszintén átgondolja, hogy tényleg érdekli-e a téma és nem csak átmeneti a lelkesedés. Rendkívül kellemetlen helyzetet eredményezhet, ha félúton megunja a hallgató. Egy hasznos tipp: nincs olyan, hogy elég korán elkezdeni a dolgozat írását. Érdemes kihasználni a nyarat a munkára. A kutatás menetét megéri folyamatosan dokumentálni, minél bővebben, a jegyzetek ugyanis nagyban segítik majd a végső dolgozat megírását.
Szerző: Csaba Nikolett
Kép: Németh Marcell