69. születésnapja előtt két héttel, a gyógyíthatatlan betegséggel folytatott hosszú küzdelmet követően elhunyt Szabóné dr. Berki Éva, a BME GTK Műszaki Pedagógia Tanszék nyugalmazott oktatója, címzetes docense. Életútja, szakmai sikerei a Ratkó-korszak nemzedékének sok-sok tagjára jellemző szakmai és emberi küzdelmek folyamatát is szemlélteti. 1953-ban született Székesfehérváron, 1976-ban kapta kézhez diplomáját okleveles közgazdász tanárként, számvitel-statisztika szakon. Két évtizeden át volt a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Pedagógiai Tanszékének elismert oktatója, végigjárta a gyakornok-tanársegéd-adjunktus-docensi pályaív grádicsait. Az oktatáshoz, szakmai tanárképzéshez, majd a rendszerváltást követően az új képzési-tanulási formákhoz való kötődése egyaránt volt elméleti és gyakorlati. Pedagógiai munkássága, szakmódszertani tevékenysége a közgazdász tanárképzésben bontakozott ki. A rendszerváltást követően fejlesztő-szervező-irányító munkája az új nemzedék számára emberi-szakmai etalont jelentett a formálódó felnőttképzésben. Kiemelkedő gyakorlati szakember, aki 1997-től a MOL Rt., majd MOL Csoport képzés-fejlesztési szakértője, 1998-2005 között képzési igazgatója volt.
A sikeres egyetemi oktató a hazai felnőttképzési rendszer kialakulásának lényeges időszakában vált az egyik magyar vállalatóriás humán erőforrás-fejlesztéssel foglalkozó vezetőjévé. A szakmai sikerek mellett társadalmi szerepvállalása is kiemelkedő volt: alapító tagja volt a Tanárképzők Szövetsége Pedagógiai Szakosztályának, a Magyar Szakképzési Társaságnak. Számos jelentős szervezet – Magyar Gazdasági Kamara, Magyar Munkaadói Szövetség – szakértőjeként kapcsolódott be a munka világába, különösen a felnőtt- és szakképzés területén zajló érdekegyeztetés folyamatába.
Szabóné dr. Berki Éva személyében meggyőző módon ötvöződtek a jól felkészült, az elméletet kitűnően ismerő egyetemi oktató és a gazdaság mindennapi problémáival a gyakorlat szintjén foglalkozó vezető tulajdonságai. Számára a humánus, jó pedagógiai érzék mutatott mindenkor orientációt a döntésekhez. Nem véletlen, hogy amikor a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara az ezredfordulót követően úgy döntött, hogy a két világháború között Magyarországon elsőként elindított sikeres közgazdász tanárképzést újraindítja, e folyamatban számítottunk Rá.
Szabóné dr. Berki Éva a Műszaki Pedagógia Tanszék életében jelentős szerepet vállalt az új közgazdásztanári képzési programok kidolgozásában és beindításában; ennek szakszerű, pontos és gyors szervezésében, valamint a hallgatói, gyakorlati tevékenységek koordinálásában. 2008-2019 között meghatározó feladatokat látott el a szakmai tanárképzési portfóliónk megújításában, illetve aktívan bekapcsolódott a szakirányú továbbképzéseink oktatásába is. A Műegyetem hallgatói kiemelten jó tanárként ismerhették meg kedves, mindig mosolygó, a hallgatói kérdésekre nyitott személyiségét. Pedagógusi kiválóságát mutatja, hogy több alkalommal is bekerült az OHV alapján a BME első 30 oktatója közé. Nagy hatékonysággal és a munka világában szerzett értékes tapasztalataival, sikerrel kezelte a Tanszék képzéseinek gyakorlatával összefüggésben a külső partnerekkel történő egyeztetési, szervezési feladatokat. Támogatásával végeztük el a szakmai tanárképzés tartalmi és a jogszabályok által előírt megújítását, a mintatantervek struktúrájának kialakítását. A tanári képzéseinkhez kapcsolódó összefüggő nevelési-oktatási gyakorlat hálózatának kiépítésében és fenntartásában kulcsszerepet játszott szervező és szakmai munkája, melyet több hazai és Európai Uniós pályázat megírásával és megvalósításával támogatott. Mindezek figyelembe vételével aktív munkavállalásának utolsó éveiben a jelentős projekttámogatással létrehozott Szakmai Pedagógusképző és Szolgáltató Központ igazgatását végezte. Több sikeres Uniós projekt megvalósíthatósági tanulmányának elkészítője, majd a sikeres pályázatokat követően projektmenedzsere volt. Szakmai sokoldalúságával, gyakorlati tapasztalatával, kiemelkedő munkabírásával példát sugárzó alakja volt a Műszaki Pedagógia Tanszék oktatásának, melynek kari méltatását jelezte a 2017-ben kapott címzetes docensi elismerés.
A pandémia válságos időszakában a jelenlét fizikai korlátai mellett a betegség olyan kihívást jelentett, mely ritkábbá tette a kapcsolattartást. Az elmúlt hónapok telefonbeszélgetései során ugyanakkor időről-időre érzékeltem azt az optimizmust, mely a szakmai kérdések mellett a család, a lányai és unokái életével kapcsolatos sikerekről is beszámoltak, okos és racionális gondolatokat tartalmaztak. Ezzel a számomra mindig mosolygós képpel, a számos sikerre, közös projektekre és publikációkra emlékezve búcsúzom, köszönjük, hogy velünk voltál.
Kedves Éva, Isten Veled!
Dr. Benedek András
Szabóné dr. Berki Éva, a BME GTK Műszaki Pedagógia Tanszék nyugalmazott oktatója, címzetes docense
Kép forrása: Műszaki Pedagógia Tanszék honlapja