Megjelent a GT Times Magazin februári száma
február 18, 2016
Privatizációtól az Országleltárig
február 25, 2016

„Kinyitni a világot…” – interjú Göbölös Laurával, a Liska Tibor Szakmai Hetek programos vezetőjével

A következő két hétben megrendezésre kerülő rendezvény legfőbb célja gondolatébresztő témák újszerű megközelítésén keresztül felkelteni a hallgatóság figyelmét a világ történéseire. Laura – másodéves műszaki menedzser hallgató – mindössze egy éves aktív szakkollégiumi tagsággal a háta mögött nem csupán részt vett egyetemünk egyik legnagyobb hallgatók által szervezett szakmai rendezvényének megvalósításában, de programos vezetőként komoly felelősséggel tartozott a program összeállításában és helyszíni megvalósításában egyaránt. Vele beszélgettem az idei programról és a szervezéssel járó kihívásokról.

Mi motivált a pozíció betöltésére?

Egy évvel ezelőtt még tagjelöltként jelentkeztem a tavalyi Szakhetek programos csapatába, ahol hihetetlenül élveztem a feladatok súlyát, a pozícióval járó felelősséget, a csapatmunkát és az állandó pörgést. Úgy éreztem, ez idén sem hiányozhat az életemből, ám fejlődni kell, így nagyobb kihívás elé akartam állítani magam.

Milyen szempontok alapján választottad ki a csapatod?

Fontos, hogy a jelentkezőkben meglegyen az elhivatottság, a kitartás és a szeretet is a feladatuk iránt. Szerencsére a szakkollégiumon belül már volt jó pár alkalmam együtt dolgozni az aktív tagsággal különböző projekteken, így tudtam, kikkel lehet hatékony és eredményes az együttműködés. Ugyanakkor régebbi tagok mellett az újak bevonását is fontosnak tartottam, hiszen ők is a fejlődés lehetőségeit keresik nálunk, s ennek egyik legjobb módja a programok szervezése során megvalósuló csapatmunka.

20160217-007 (2)

Mi alapján került összeállításra a programsorozat?
Első körben minden szervezővel eltöltöttem egy kis időt. Megosztották velem, milyen témák érdeklik őket, milyen elképzeléseik vannak az idei szakhetekkel kapcsolatban. Próbáltunk olyan témák közül válogatni, melyek manapság sok embert foglalkoztatnak, s ehhez olyan előadókat találni, melyek sajátos szemszögből közelítenek a topikhoz. Mindenkit láthatóan elöntött a lelkesedés, és sorra beleásták magukat az általuk választott témákba.

Kiknek szól az rendezvény?
Elsősorban természetesen karunk, illetve egyetemünk hallgatóit célozta meg a szervezés, azonban úgy gondolom, hogy nem érdemes túlzottan konkretizálni a közönséget. Ez egy nyitott rendezvény, így azt szeretnénk elérni, hogy többféle beállítottságú embernek is fel tudjuk kelteni az érdeklődését, és tudjunk számára is olyan előadást nyújtani, amit nem éri meg kihagyni – kartól, egyetemtől, mindentől függetlenül.

Miért tartjátok fontosnak évről évre megszervezni a Szakheteket?
Annak idején minden, amit ma Liska Tibor Szakkollégiumnak nevezhetünk, egy Szakhetekkel kezdődött. Itt fogant meg a gondolat a szakkollégium alapítására, így minden tagunk nagyon fontosnak tartja ennek a hagyománynak a megőrzését. Emellett azonban fontos az állandó megújulás – e nélkül sem számunkra, sem pedig a Kar számára nem lenne fenntartható az érdeklődés a 12 éve megrendezésre kerülő rendezvény iránt.

Tapasztalatod szerint kihívás-e megszólítani az embereket, felkelteni az érdeklődésüket?
Szerintem ez egy viszonylag nehéz feladat mindenki számára. Egy évvel ezelőtt, mikor programos csapattag voltam, az akkori főszervező úgy lett úrrá szégyenlősségemen, hogy kérte, kísérjem oda emberekhez, megmutatja, hogyan kell ezt csinálni. Mikor oda értünk, csak annyit mondott:
„Sziasztok, bemutatom nektek Laurát, aki szeretne mesélni nektek a Szakhetekről. ” Meglehetősen mély vízben éreztem magamat, de hatásos volt. Azóta számomra sokkal könnyebb emberekkel kapcsolatba lépni, illetve a kapcsolatot fenntartani.

635915659862592817

Mit adott neked a szervezés? Megérte a belefektetett idő és energia?
Naná hogy! Nagyon megéri. Szuperül látszik mindenkin a folyamatos fejlődés egy-egy ilyen projekt során, és nagyon élveztem, hogy ebben én is szerepet játszottam. Az idősebbektől nagyon sokat tanulnak a fiatalabb tagok. Nem csak szakmailag fejlődnek, hanem személyiségük is formálódik, ahogy az enyém is. A kihívások megedzik kitartásunkat, türelmünket. Kompromisszum-készségünk és a véleménynyilvánításunk formája is nagyon sokat változik. Ezeket nagyban segíti a folyamatos visszajelzés is, valamint az, hogy barátokkal dolgozunk.

Hogyan tudnád pár szóban összefoglalni a közelgő eseménysorozatot?
Pár szóban csak nagyon felületesen lehet az eseménysorozat lényegét megragadni. Célunk, hogy kinyissuk a világot az egyetemisták számára, azaz olyan előadásokat hozni, melyek alapvetően kiszorulnak az egyetemi tantervünkből, mégis hatással vannak mindennapjainkra.
Az idei Szakhetek ennek megfelelően egy nagyon színes, változatos programsorozat lett, ami talán más, mint az előző években volt. A big datás és deep webes előadásaink például egyaránt érdekesek lehetnek mérnöktudománnyal foglalkozó hallgatóknak is, továbbá a Katona József Színházzal való együttműködésnek köszönhetően a kulturális vonalat is sikerült erősítenünk. Úgy gondolom, idén mindenki találhat magának érdekes témát saját ízlésének megfelelően.