Megjelent és ingyenesen letölthető a BME GTK 2016-os képzési tájékoztatója
január 4, 2016
„A GTK-sok messze a legsportosabbak”
január 5, 2016

MBA-hallgatók, jószolgálati küldetésben

– karácsonyi segítség a rászorulóknak

A korábbi évek jó hagyományát folytatva a BME GTK MBA-hallgatói idén is megszervezték karácsonyi jószolgálati akciójukat, melynek keretében élelmiszercsomagokkal kedveskedtek a pápai Kánaán Anyaotthon lakóinak és a baptisták védett házában élő családoknak.

A legtöbbször bántalmazás elől menekülő anyukák és gyermekeik számára már a korábbi években is nagy segítséget jelentett az MBA-hallgatók közösségének ajándéka, mely legnagyobb részben tartós élelmiszerekből állt, de olyan cikkeket is rendszeresen vittek számukra, melyek sok, nehéz helyzetben lévő család számára luxusterméknek minősültek.

02

Ahogy azt a szervezők nevében Koren Zsolt a GTK Pressnek elmondta, az idei ajándékcsomagot 57 volt és jelenlegi MBA-hallgató adta össze, a 130 tétel összsúlya kicsivel meghaladja az egy tonnát. Minden családnak jutott 7-8 kg friss gyümölcs és zöldség, egy másfél kilós trappista sajt, 4 kg mosópor, 3 liter öblítő, 5 fogkefe, 1,5 kg margarin, fél kg kolbász, 8 sampon és tusfürdő. A csomagokba sok konzerv, olaj, rizs és tészta, kilónyi szaloncukor, 5 tábla Milka csoki, többféle keksz, s 4000 forint értékű Erzsébet ajándékutalvány is került, de jutott hely vitamincsomag, méz, lekvár, befőtt számára is.

????????????????????????????????????

Az MBA-hallgatók által december 20-án Pápára szállított ajándékok mellett a Baptista Szeretetszolgálat segítségével még karácsony előtt minden további támogatott családhoz eljutnak az élelmiszercsomagok.