Karrierest: Turn the Radio ON
október 6, 2016
First Aid- Félévfelező Party
október 13, 2016

Média 2.0 – amiről érdemes olvasni

Nyitottság. Függetlenség. Profizmus. Ez a három szó jellemzi leginkább a Média 2.0 blog és meetup-sorozatot, melyet a BME KommMédia szakán végzett mesterhallgatók alapítottak 2012-ben.

A Média 2.0, melynek szakmai háttértámogatását a BME KommMédia biztosítja, a kommunikációs területen dolgozók, oktatók és kutatók szellemi műhelye és ernyőszervezete. 2012-ben az Indexről elérhető szakblogként indult, azzal a céllal, hogy a tágan vett kommunikációs szakmának független felületet biztosítson. Amikor felröppent a kommunikáció képzés megszüntetésének híre, fontos összekötő szerepet játszottak a felsőoktatás és a szakma képviselői közötti párbeszéd kialakításában, de szerveztek már civil tüntetést a sajtószabadság védelmében a Népszabadság ellehetetlenítésekor. A Média 2.0 munkatársai 2014 óta rendszeres, non-profit szakmai meetupokat is szerveznek, amelyeken a magyar kommunikációs és médiaszakma prominens szereplői adnak elő. A rendezvények már 13 alkalmat értek meg és összesen kétezer résztvevőt láttak vendégül.

10644398_786415981427148_828196333746426666_o

De kik is a szervezők?„A Média 2.0 menedzsmentje a Műegyetem mesterszakán végzett szerkesztőkből, médiaszakértőkből és PR-osokból áll. Célunkként tűztük ki, hogy Magyarországon egyedülálló módon független felületet biztosítsunk a kommunikációs szakmában érdekelteknek, inspiráljunk kreatív médiaprojekteket, képezzük és segítsük a területen érvényesülni vágyó diákokat a munkaerőpiacon való érvényesülésben. Mind a bloggal, mind a meetuppokkal törekszünk olyan ismereteket átadni, amelyeket esetleg az egyetem falai között nem kapnak meg a hallgatók, emellett lehetőséget kínálunk egyfajta együttgondolkodásra egy olyan platformon, ahová szívesen látogat el egy BA-n első éves kommunikáció szakos, de akár egy cégvezető is.” – tájékoztatott Pintér Dániel Gergő, a Média 2.0 stratégiai vezetője, a BME Filozófia és Tudománytörténet tanszék doktorjelöltje és oktatója.

12115755_906338116101600_3789493685629487609_n

A Média 2.0 Meetupon olyan előadók tartottak kötetlen hangvételű előadásokat, mint Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója, aki a bulvársajtóról és a kereskedelmi televíziók együttéléséről beszélt; Sas István reklámszakember, aki a mémek és a reklámok kapcsolatát vizsgálta; Hanga Zoltán, aki az állatkert PR-tevékenységét mutatta be; vagy Aczél Petra, a BCE docense, aki a médiatudatosság témájában tartott prezentációt. Az ilyen események alkalmával számtalan névjegykártya cserél gazdát, közös kreatív projektek, inspiráló szakmai együttműködések születnek. A meetupok-on túl, a Média 2.0 2017 elején céggé válik, melynek keretein belül főként kommunikációs tanácsadást, stratégiai tervezést, projektmenedzsmentet folytat. „Kollégáimmal együtt hisszük, hogy a tervezett kommunikáció a 21. században az élet minden területén, kiemelten az üzleti életben megkerülhetetlen és egyben értékteremtő. Alapcélunk a legújabb trendeket és az akadémiai szintű elméleti tudást is integráló, nemzetközi színvonalú brandek fejlesztése, amibe kommunikációs szolgáltatások és oktatói anyagok, tréningek egyaránt beletartoznak.” – mondta Pintér.

A csapat tagjai egyébként örömmel várják a terület iránt érdeklődő, írni vagy szervezni vágyó jelölteket! Ha szeretnéd, hogy a TE neved is feltűnjön az interneten, küld el saját kommunikációs témában megfogalmazott anyagodat a Média 2.0 honlapján található e-mail címre. A meetupok-ról pedig a Média 2.0 Facebook oldaláról értesülhetsz.