Lezárult a Magyar Nemzeti Bank Oktatási és Tudományos Kör Egyesület 2020/21. tanév 2. (tavaszi) szemeszterének tanulmányi versenye, melyen a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem két hallgatója is kiemelkedő eredményt ért el GTK-s színekben.
A Kárpát-medence valamennyi magyar egyetemista hallgatója részt vehetett a megmérettetésen, melyre összesen 125 csapat jelentkezett 94 pályaművel.
A verseny során a hallgatók egyénileg vagy párban foglalkozhattak a koronavírus járvány társadalmi és gazdasági hatásaival, amelyről vagy egy tudományos igényességű, önálló kutatásra alapuló tanulmányt vagy egy kreatív esszét készíthettek.
A döntőbe összesen 8 – 8 pályamű jutott be kutatás és esszé kategóriában, ahol a versenyzők egy háromtagú zsűri előtt prezentálhatták az eredményeiket, amely zsűriben mind az akadémiai élet, mind a Magyar Nemzeti Bank, mind pedig az MNB Oktatási Klub képviseltette magát.
A döntőben résztvevő hallgatók igen színvonalas és változatos témákat adtak elő, így a zsűrinek nagyon nehéz volt a feladata az értékelés során. A verseny azonban GTK-s sikerekkel zárult mindkét kategóriában.
GTK-S EREDMÉNYEK
Czeglédy Karola Luca (BME GPK) egy GTK-s tárgyból (Szoftverergonómia és termék-felhasználó interakció) kiinduló, a Tudományos Diákköri Konferencián is nagy sikerrel szereplő, többszerzős kutatást gondolt tovább a tanulmányi verseny keretein belül a virtuális múzeumok koronavírus-járvány utáni jövőjéhez kapcsolódóan. A hallgató „A virtuális múzeumok megítélésének feltárása empirikus úton – A virtuális múzeumok jövőképe a koronavírus után” című munkájával Kiváló Pályamű Díjat (1. helyezést) ért el a “Kutatás” kategóriában Szabó Bálint (GTK Ergonómia és Pszichológia Tanszék) egyetemi tanársegédjének mentorálásával. A díjazott kutatás a virtuális múzeumok látogatói megítélésével és jövőképével foglalkozik empirikus úton, tényadatokon alapuló megtérülési számítással körbejárva a beruházások megvalósíthatóságának a kérdéskörét.
Lakatos Máté pedig a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) Közgazdálkodás és közpolitika, valamint Karunk Regionális és környezeti gazdaságtan mesterszakos hallgatójaként Varga Virággal (BCE) ért el csapatban Jeles Pályamű Díjat (2. helyezés) “Esszé” kategóriában a „Gondolatok az állam mindenhatóságáról” című pályaművel.
EREDMÉNYEK:
Esszé kategória:
Kiváló pályamű díj – Varga Zsófia (Budapesti Gazdasági Egyetem)
Jeles pályamű díj – Varga-Lakatos csapat (Budapesti Corvinus Egyetem; Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem)
Érdemes pályamű – Tabula Rasa csapat (Budapesti Gazdasági Egyetem)
Érdemes pályamű – Neo csapat (Budapesti Corvinus Egyetem)
Kutatás kategória:
PhD különdíj – Szemere csapat (Budapesti Corvinus Egyetem
Kiváló pályamű díj – Czeglédi Karola (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem)
Jeles pályamű díj – Biró Vivien Enikő (Károli Gáspár Református Egyetem)
Érdemes pályamű díj – Gajnok Annabella (Budapesti Gazdasági Egyetem)
Szívből gratulálunk a díjazottaknak és felkészítő tanáraiknak!