Pályázati felhívás Kari Kutatási Díjra
április 28, 2018
In memoriam, emlékezés Erdős Józsefre
április 28, 2018

Sikeresen zárult az első BME MUN konferencia

Több mint száz nemzetközi hallgató részvételével került megrendezésre – hallgatók szervezésében és a Gazdaság és Társadalomtudományi Kar támogatásával – a BME Model United Nations első konferenciája 2018. április 5. és 7. között a BME GTK Q épületében.

Az ENSZ-modellezés középiskolás diákok és egyetemi hallgatók számára kifejlesztett szerepjáték, ahol a résztvevők képviselőként, bizottsági tagokként vagy nemzetközi szervezetek szerepében ismerik meg a nemzetközi politika működését. A BME MUN résztvevői az ENSZ szabályrendszerét, struktúráját szimulálva bizottságokban vitatják meg a világ aktuális, számos terület együttműködését igénylő problémáit. A modellezés elsődleges célja egy olyan tanulási folyamat, melyen keresztül a résztvevők megtanulják az együttműködés szabályait, egymás véleményének elfogadását, fejlesztik a vita-és érdekérvényesítő képességüket – mindezt angol nyelven. Ehhez sok kitartás, felkészülés és elhivatottság szükséges.

A konferencia résztvevői öt bizottságban tárgyaltak, minden bizottság más és más témában folytatott vitákat. A delegáltak olyan aktuális problémákra próbáltak megoldást találni, mint a jemeni polgárháború, az európai migrációs probléma és menekültválság vagy a rohingyai krízis.

A csütörtöki nap záróprogramja a készségfejlesztésre fókuszált, az edUcate szakemberei tartottak workshopot a konferencia résztvevői számára.

A szakmai programok mellett jutott idő a csapatépítésre és a kulturális programokra is.

A konferencia statisztikája több mint 100 résztvevő, 35 különböző nemzetiség, 5 bizottság, 3 intenzív nap és 1 összetartó közösség.

Az esemény sikeréről az munplanet.com, a világon rendezett Model UN konferenciákat bemutató és segítő internet oldal is kiemelt hírként számolt be.

A program lebonyolításában közreműködött a BME GTK, a Heller Farkas Alapítvány, a Study in Hungary, az eeStec, az edUcate, a Budapest Bridge és az AEGEE Budapest.