Dajka Gábor

Vezetés és szervezés mesterszakos hallgató

 

Dajka Gábor most diplomázott Vezetés és szervezés mesterszakon. 2019 júliusától kezdve a Robert Bosch Kft. gyakornokjaként tevékenykedik, ezzel bővítve szakmai tapasztalatait, ismereteit. A szakmai tevékenységek mellett a 2019-es Instruktorgárda tagjaként aktívan támogatta a mesterszakos elsőéves hallgatók beilleszkedését, és tanulmányaik gördülékeny megkezdését. Több program főszervezőjeként segítette továbbá a mesteres közösség alakulását. Tanulmányai során megszerzett tudását örömmel adta tovább hallgatótársainak. Tankörvezetőként tevékenykedett 2019-es tanév őszi félévében, ahol a „Számvitel alapjai” és „Vállalati pénzügyek alapjai” tárgyak tanköreiért volt felelős. A hallgató az idejét nem sajnálva, a szervezett alkalmakon túl is segítette a hallgatótársak munkáját, mindig a csoporttársak rendelkezésére állt. Dajka Gábor így többszörösen kiérdemelte a Kar Kiváló Hallgatója elismerést a gazdaságtudományi képzési területen.