„Az, hogy az oktató kiáll a hallgatók elé, és elmondja az okosságokat, már nem nagyon működik” – interjú Dr. Szakadát Istvánnal, a Szociológia és Kommunikáció Tanszék tanszékvezetőjével

Matematikusmérnök és szociológus – egy személyben. Első hallásra talán furcsán hangzik, pedig bizonyos munkafolyamatokban kifejezetten nagy hasznát veszi annak, hogy két, merőben eltérő területről szerzett tudást. Dr. Szakadát Istvánnal, a Szociológia és Kommunikáció Tanszék tanszékvezetőjével beszélgettünk.

A Szociológia és Kommunikáció Tanszék honlapján az első mondat a bemutatkozásában: „Matematikusmérnök, szociológus.”. Ez azért nem egy szokványos párosítás. Mindig is érdekelték a reál- és a társadalomtudományok is, vagy az egyikben nem találta meg a számításait, és szeretett volna valami teljesen mást?

A Műszaki Egyetemen tanultam mérnöknek, de szépen lassan rájöttem, hogy nem ez érdekel engem igazán. Még a BME alatt elkezdtem a szociológiaszakot az ELTE-n, és bár végül nem a matematikusmérnöki pályát választottam, az az érdeklődés, ami miatt annak idején oda jelentkeztem, megmaradt bennem. Szociológusnak vallom magam, de azt a megközelítést, módszertant, ismeretet, amit mérnökhallgatóként tanultam, azt próbálom beépíteni, hasznosítani a társadalomtudományos munkámban is.

Tud konkrét példát mondani? Hol tudja segíteni, kiegészíteni egymást a két terület?

Például a cselekvéselméletben, azaz, hogy hogyan értelmezzük a társadalmat, azon belül az ember cselekvését. Erről meg is jelent egy könyvem, amelyben rengeteg képletet, logikai formulát használok, egzakt definíciókat adok a használt fogalmaknak. Szerintem ezt így kell csinálni, viszont társadalomtudományi oldalról kevesen fogadják el még azt is, hogy akár így is meg lehet közelíteni, nemhogy azt, hogy így kell. Egyelőre kisebbségben vagyunk mi, akik abban hiszünk, hogy ezen az úton haladva válik nagykorúvá a társadalomtudomány, vagy azon belül a szociológia. Igaz, a közgazdaságtan már régen rálépett erre az útra, de más társadalomtudományok – például a szociológia – még nem annyira. De példaként említhetem a digitális forradalmat is, ahol szintén kiegészíti egymást a két terület. Az okos eszközöket mérnökök fejlesztették és fejlesztik ki mind a mai napig, hiszen ők értenek a mögöttes technológiához. Viszont onnantól kezdve, hogy kifejlesztették ezeket az eszközöket, kérdés, hogy úgy használja-e az ember, ahogy a fejlesztők eltervezték. Sokszor előfordul, hogy megalkotnak valamit, és aztán csodálkoznak, hogy nem azt a hatást váltja ki az emberekből, mint amit előzetesen elvártak. Itt jövünk mi, társadalomtudósok, akik az emberhez értünk, és megmondjuk a mérnököknek, hogy azért nem úgy használják az emberek az eszközöket, ahogy ők eltervezték, mert az ember egyszerűen nem így működik. Ezek a szakmákból adódó nézeteltérések persze nem ritkán konfliktusokhoz vezetnek, de ez benne van a pakliban. Huszonöt éve foglalkozom a digitális kultúrával, és mindig voltak, vannak és lesznek is véleménykülönbségek a mérnökök és a társadalomtudósok között. Ha azonban kooperálunk és elfogadjuk, hogy vannak olyan kompetenciák, amiknek csak a másik fél van birtokában, illetve elfogadtatjuk a másikkal, hogy van, amihez csak mi értünk, akkor tudunk együtt hatékonyak lenni és olyat alkotni, ami előreviszi a világot.

2017 óta Ön a Szociológia és Kommunikáció Tanszék vezetője. Milyen változás történt az elmúlt egy évben?

Nem vagyok híve annak, hogy gyökerestől forgassunk fel mindent már rögtön a legelején, úgyhogy jelentős átalakítás még nem történt. A tanmenetben volt némi változtatás, de ez csak a korábbi kari vezetés intézkedéseinek korrekciója, nem lényeges tartalmi változtatás. Ugyanakkor szükségét érzem a változtatásnak, de véleményem szerint egy komolyabb reform hosszútávú működéséhez időre van szükség; mind a tervezését, mind a kivitelezését illetően. Az egyik probléma, amit szeretnénk megoldani, megreformálni, az az évszázadok óta fennálló, mára már idejétmúlt tantermi képzési modell. Az, hogy az oktató kiáll a hallgatók elé, és elmondja az okosságokat, már nem nagyon működik. Egyrészt azért, mert az online világ a tudáshoz való hozzáférés lehetőségét nagyon megváltoztatta, másrészt sokkal hatékonyabb a tudásátadás, ha a hallgatókat bevonjuk közösségi munkába, aktivitásra késztetjük az órákon. A másik probléma, amire egyelőre még szintén nincs megoldás, az a hallgatók egyetemhez való viszonya abból a szempontból, hogy vagy kényszerből vagy egyéb okok miatt, de nagyon sokan állást vállalnak egyetem mellett. Idővel erre a jelenségre is reagálnunk kell, tudnunk kell kezelni ezt a helyzetet.

Az interjút készítette: Kovács Bernadett