Egy hét Észak-Koreában

 Már a repülőút is erősen eltért az általában megszokottól, az Air Koryo a világ legrosszabbnak értékelt légitársasága, az ötből mindössze egy csillagot kapott az utasok beszámolói alapján. Ennek egyik elég erős oka lehet, hogy egy utazás alatt egy darab szendvicset, illetve egy pohár vizet kaphatnak az utasok, és a szigorú szabály alól nincs kivétel, így Zsolt például a gyógyszerbevételhez kért plusz pohár vízhez nem juthatott hozzá. Ennek ellenére, véleménye szerint három csillagot azért megérdemel az Air Koryo.

A reptérre való megérkezéskor rögtön megjelent a kormánypropaganda, nagyképernyős tévék és a rajtuk látható, Kim Dzsongunt, illetve rendszerét dicsőítő műsorok fogadják az országba látogató embereket. Az utasok száma egyébként erősen korlátozva van, két országból érkezhetnek gépek a reptérre, és körülbelül nyolc landol itt naponta.

A leszállás után egy körülbelül egy órát igénybe vevő átvizsgáláson esnek át az utasok, Zsoltnak nagy szerencséjére ez a procedúra csak húsz percébe került, ennek az oka pedig az volt, hogy miután kiderült, hogy Magyarországról származik, a Rákosi és Kádár felé érzett tiszteletük miatt jelentősen megerősödött a bizalmi szál közte és az őrök között.

A reptérről elindulva Zsolt csoportja megkapta az igenvezetőit, akik a folyamatos felügyelet mellett vigyáztak, hogy az egyhetes út a szigorúan és precízen megtervezett keretek között maradjon.

A fényképezéshez minden esetben az idegenvezetők engedélye kellett, nem lehetett akármit fotózni, Zsolt nagyon erősen úgy érezte, hogy a járókelők is megfigyelték őket és jelentették, ha valami gyanúsat csináltak. Egy alkalommal például készítettek két képet pár járókelőről, az aznapi vacsoránál idegenvezetőik átvizsgálták az összes készített képet és kitöröltették azokat, amelyeknek nem szabadott volna a kamerán lenniük.

A csoport rengeteg szoborral találkozott útja során, a szobrok legtöbbje az ország legnagyobb becsben tartott személyeit ábrázolták, Kim Ir Szent és Kim Dzsongilt, akik Kim Dzsongun elődei voltak, így nem kérdéses, hogy a szoborcsoportokhoz ő is csatlakozni fog idővel.

A Nagy vezérek szobrai előtt mindig mély tiszteletet kellett tanúsítani, néhol tíz perces procedúrát jelentett, amíg mindenki illő módon meghajolt az emlékművek előtt. Ez – bár a helyieknek természetes – Zsolték számára legalább annyira szokatlan volt, minthogy majdnem mindenhol kerülőút volt építve a szobrok mögött, hogy aki busszal vagy autóval előttük halad el, méltó módon meg tudja csodálni az emlékművet, aki pedig siet, az mögöttük elmehessen.

Az is csak a turisták számára lehetett különleges, hogy mindenki meghajolt egy vitrinben őrzött kő előtt, aminek oka az volt, hogy Kim Ir Szen valaha leült rá egy gyárlátogatás alkalmával.

Természetesen a jelenlegi vezér, Kim Dzsongun sem volt elhanyagolva figyelem tekintetében, a kettő fogható csatorna mindegyikén az ő cselekedeteit bemutató műsorok mentek, és rengeteg mozaikképen is megörökítették fontosabb tetteit.

Sajnálatos módon ezeknek megosztására korlátozottak a lehetőségek a szigorúan ellenőrzött belső hálózat miatt, és telefonon sem mesélheti el senki hosszasan ezeket, ugyanis egy perc telefonálás két euróba kerül, a perc leteltével pedig meg is szakad a vonal.

Habár az országról az híresült el, hogy mélyszegénység uralkodik benne, a csoport ezzel szinte nem is találkozott. Ahol jártak, ott csak jól felöltözött, jómódú emberek voltak, akiknek feltehetően erősen ajánlott volt mutatkozniuk a csoportok előtt.

Ahogy Zsolt mondta: „Phenjanban mozgáskorlátozottak nem lakhatnak, és akkor ezzel még nagyon jól jártak”.

Mielőtt túl keménynek gondolnánk ezeket a szabályozásokat és önkényuralomról meg hasonlókról kezdenénk beszélni, fontos tudnunk, hogy Észak-Koreában több párt van hatalmon és a pártok koalícióban vannak. Más kérdés, hogy így nincs ellenzék.

Az emberek a barátságos, ingadozó és ellenséges osztályokba születhetnek, ezek az osztályok határozzák meg egész életüket, de persze itt sem olyan vaskezű a rendszer, mint gondolnánk, csak három generáción keresztül marad egy család az adott osztályban, utána lehetőség van átlépni egy másikba.

Egy központi lap van, amelyet Kim Ir Szen jóvoltából mindenki el tud olvasni, hiszen ő szüntette meg az írástudatlanságot az országban, azzal, hogy kötelezővé tette az írás és olvasás tudásának elsajátítását. Talán ennek is köze van ahhoz, hogy tér, stadion és egyetem is el lett róla nevezve, illetve diadalívet is kapott.

A mauzóleumba, a Nap Palotájába, ahol Kim Ir Szen és Kim Dzsongil holtesttét is őrzik, csak egy alapos tisztítás után mehetett be a csoport, bent pedig csak mozgójárdán közlekedhettek, nehogy megzavarják a nagy vezérek álmát.

A helyi lakosoknak a városok közötti utazáshoz vízumot kell igényelniük, így kijelenthetjük, hogy Zsoltnak evvel a mércével kényelmes hazaútja volt, hiszen csak egy tíz perces fejtágítást kapott arról, hogy miért nem hajtjuk be az újságot úgy, hogy az Kim Dzsongun fejét meggyűrje.

Ahogy azt a névszabályozás is eredményezi, Kimből rengeteg van, de Kim Dzsongun csak egy lehet.