BME-es felkészülés a 2016-os Úszó MEFOB-ra
november 11, 2016
TDK Konferencia 2016
november 21, 2016

“Ha csak tehetem, a kosárlabda pályán vagyok” – interjú Gaál Norbert játékvezetővel

Gaál Norbert, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem másodéves Gazdálkodás és menedzsment szakos hallgatója, aki nem mellékesen kosárlabda játékvezető is, mesélt nekünk játékvezetésről, egyetemről, és a kettő összeegyeztetéséről.

Mikor és hogyan kezdted a kosárlabda játékvezetést?

2013 ősszén kezdtem el a kosárlabda játékvezetői tanfolyamot, ami elméleti előadásokból, valamint gyakorlati foglalkozásokból állt. A tanfolyam végén sikerrel vettem az írásbeli és a szóbeli vizsgát is, így már csak két sikeres vizsgamérkőzés választott el attól, hogy hivatalosan is játékvezető legyek. Szerencsére ezeket is sikerült abszolválnom és 2014 márciusában már bajnoki mérkőzéseken működtem közre.

Mennyi időd van erre a tanulás mellett?

A szövetségnek van egy jól működő rendszere, ezért a munkánk mondhatni teljesen rugalmas. Előzetesen meg kell adnunk, mikor érünk rá, tehát hogy mikor tudunk mérkőzést vállalni és csak abban az idő intervallumba foglalkoztatnak minket. A feltételek adottak, szerintem a játékvezetés és a tanulás teljesen összeegyeztethető. Innentől kezdve már csak ’time menedzsment’ és szervezés kérdése az egész.

IMG_1569Mi motivál abban, hogy játékvezető legyél? Csak munka, vagy szórakozás, esetleg önfejlesztés is?

Régebben játékosként, gyakorta nem voltam megelégedve a játékvezetéssel. Úgy voltam vele, hogy ezt lehetne jobban is csinálni és a történet már ismert, játékvezetőnek álltam. Persze rá kellett döbbennem nem is olyan egyszerű a „másik oldalon” állni. Számomra a játékvezetés nem csak munka, sokkal inkább tekintek rá hobbiként, hiszen nagyon élvezem, és jó kikapcsolódásnak tartom. De ugyanakkor nagy felelősséggel jár, ezt azt hiszem, senkinek nem kell ecsetelnem.

Vannak vele hosszú távú céljaid?

Mikor elkezdtem a játékvezetést nem voltak vele nagy céljaim, csupán ki akartam magam próbálni ebben is. Aztán idővel egyre több pozitív visszajelzést kaptam és egyre komolyabb, színvonalasabb mérkőzéseket bíztak rám. Kezdtem azt hinni nem is fújom olyan rosszul a sípot és egyre motiváltabb lettem. Lassan körvonalazódott bennem, mit is szeretnék elérni a játékvezetéssel. Következő nagyobb célként az NBII-es kerettagságot tűztem ki magam elé, ezt pár éven belül szeretném elérni. És ha már ott vagyok, utána miért ne próbáljak meg bekerülni az NBI-es keretbe?! Tudni illik, evés közben jön meg az étvágy. De ezek még nagyon távoli célok, nem is szeretek ennyire előretekinteni. Bár jó, ha az ember tudja, mit akar, milyen célok vezérlik. Jelenlegi feladatomnak azt tartom, hogy minél több helyen megismerjenek és elfogadtassam magam.

Milyen gyakran szoktál mérkőzést vezetni?

Mióta egyetemista vagyok, több időt tudok szentelni a játékvezetésnek. Ha csak tehetem, a kosárlabda pályán vagyok. Változó, hogy mikor mennyi mérkőzés van, de átlagosan heti öt-hat versenyen tevékenykedek. Két éves „pályafutásom” alatt már több mint 250 mérkőzést levezettem.

IMG_1437Milyen osztálybeli meccseket szoktál vezetni?

Mivel nem olyan régen kezdtem a játékvezetést, így többnyire utánpótlás mérkőzéseket vezetek. Ugyanakkor a tavalyi szezonban már volt szerencsém közreműködni jó néhány felnőtt meccsen is. De a tapasztalat azt mutatja, hogy sokszor könnyebb egy felnőtt mérkőzést levezetni, hiszen ott már jóval képzettebbek a játékosok.

Te magad is kosárlabdáztál?

Igen, jó magam is kosarazok, lassan már tizennégy éve. Általános iskola alatt még komolyan űztem a sportágat, mondhatni élsportoló voltam. De aztán jött a gimnázium és inkább a tanulásra fektettem a hangsúlyt. Így azóta csak hobbi szinten kosárlabdázok. Szerintem fontos, hogy egy játékvezetőnek legyen kosaras múltja és ne csak a szabálykönyvből ismerje a szabályokat.

IMG_1494Nem szoktak atrocitások érni játékvezetőként?

Lássuk be, nem egy hálás feladat a játékvezetés. Ezen a pályán elkerülhetetlenek az atrocitások, ez a szakmánk velejárója. De szerintem nincs is ezzel semmi probléma, ez is úgy mond a játék része. Mindig lesz ítélet, ami valakinek nem fog tetszeni, hiszen egyszerre nem lehet mindkét félnek kedvezni. Az sem ritka, hogy a jó ítéleteket is számon kérik rajtunk, még akkor is, ha pontosan tudják, helyes döntés született. Így próbálnak presszionálni, befolyásolni minket, több-kevesebb sikerrel. Szerencsére az a jellemző, hogy az ellentétek csak a mérkőzés végéig tartanak. És szerintem ez így van rendjén.