Interjú a Pan-European Seal Profession Traineeship Programme ösztöndíjasával
Koppány Barbarával, frissdiplomás mesterszakos pszichológus hallgatóval, a Pan European Seal Profession ösztöndíj egyik nyertesével beszélgettünk a programról és az ebben rejlő potenciálról. Az ösztöndíjprogram 12 hónapos szakmai gyakorlatot jelent a pályázatot elnyert hallgatók számára az Európai Szabadalmi Hivatalban, Münchenben. |
Mi motivált a szakmai gyakornoki programra történő jelentkezés során?
Az egyik személyes indokom a szakmai gyakorlatra való jelentkezésnél az volt, hogy a munkavégzés helyszíne München, mely élhető jellege már korábban megfogott. Mindezek mellett a német nyelv is közel áll hozzám, és ezt munka közben is hasznosítani szerettem volna. Szerettem volna kipróbálni magam egy olyan nemzetközi környezetben, ahol közel 3600-an dolgoznak. A program által nyújtott lehetőségek és a választható egységek változatossága is szimpatikus volt számomra. Leginkább a HR & Business részleg munkája keltette fel az érdeklődésem, ennek egységei közül a jelentkezésnél többet megjelöltem.
Melyik szakmai gyakorlati egységbe nyertél felvételt? Milyen feladatok várnak rád a munkád során?
A számtalan különböző lehetőség közül, ahogy már említettem a HR & Business volt a leginkább vonzó számomra – ezen belül a sikeres pályázást követően a konfliktuskezelési egységbe nyertem felvételt. A munkavégzés lényegében több tevékenység összeségéből áll: az operatív feladatok mellett a csapatvezetők munkáját fogjuk segíteni, az ő kezük alá fogunk dolgozni. Többek között a szervezeten belüli workshopok, prezentációk, illetve különböző projektek lebonyolításában kell segédkeznünk a konfliktuskezelési egység tagjaként. Ezen feladatok azért keltették fel az érdeklődésem, mert a szervezetpszichológia jobban megjelenik bennük, így gyakorlatban hasznosíthatom mesterszakon tanultakat.
Mit vársz a programtól, milyen fejlődési lehetőséget látsz benne?
Remélem, hogy a program mivoltát tekintve lehetőségem nyílik nemzetközi kapcsolati háló kiépítésére, illetve, hogy olyan emberekkel fogok találkozni és megismerkedni, akik nemcsak országos, de európai szinten is jelen vannak a szakmában. Úgy gondolom, tudásom is naprakészebb lehet majd, valamint személyes kihívásom a külföldön tartózkodás. Fontos számomra, hogy komolyan vegyenek és szakmailag elismerjenek, így bizonyíthatnám, hogy ilyen fiatalon is lehet valaki hiteles. Ezekhez a gyakorlat kiváló keretet adhat, és segítheti a szakmai önbizalmam növelését. Továbbá, a program biztosítja mindezen pozitív dolgok mellett az ingyenes nyelvtanulás lehetőségét angol, német, illetve francia nyelven. Még nem döntöttem el, hogy a német nyelvtudásomat szeretném elmélyíteni vagy franciául kezdek el tanulni, de mindenképpen ki szeretném használni ezt a lehetőséget. Külföldön, pályakezdőként fontos szempont az anyagi támogatás, és mivel szakmai gyakorlatról van szó, a fizetés mellett ösztöndíjra is pályázhatok.
Szerző: Galavics Diána
Fotó: Koppány Barbara