interjú Pusztay Botonddal, a Hallgatói Képviselet Sportfelelősével
A Sportszervező Csoport felel a GTK sportéletéért. Minden félévben megszervezik a Kari Sportnapot és számos lehetőséget biztosítanak a hallgatók számára, hogy aktívan kikapcsolódhassanak. Pusztay Botonddal, a GTK HK Sportfelelősével beszélgettünk arról, milyen lehetőségei vannak a sportolni vágyó GTK-soknak és mit csinál pontosan, aki a Sportszervező Csoport tagja. |
GTK Magazin: Mi az az SCs?
Pusztay Botond: Az SCs rövidítés feloldása Sportszervező Csoport. Az SCs a BME GTK Hallgatói Képviseletének (HK) egy alszervezete, amely segíti a munkáját a kari sportélet működtetésében. Ebből kifolyólag, az SCs vezetője is Hallgatói Képviselő, aki a Sportfelelős pozícióban áll a csapat élén. Az SCs fő feladatai közé tartozik a félévente megrendezésre kerülő Kari Sportnap megszervezése, és a Wigner Jenő Kollégium konditermének fenntartása. Emellett természetesen még sok más változatos feladata is lehet egy évben a szervezetnek.
GTK Magazin: Milyen programokat szerveztek az év során?
P. B.:
Fő fókuszban egy-egy félévben a Kari Sportnap áll, amelynek megszervezése több hónapot vesz igénybe, így őszi félév esetén már augusztusban, tavaszi félév esetén pedig már februárban elkezdjük a munkát.
Szezonális és immáron három éve állandó programjaink közé tartozik a GTK Nyári Tábor sportprogramjainak megszervezése. Ilyenkor a kari Rendezvényszervező Csoport munkáját segítve rendezzük meg és bonyolítjuk le a röplabda- és a sörpingpong bajnokságot, illetve szponzorokat is keresünk ezekhez az eseményekhez, hogy a dobogós helyezettek vagy akár a vetélkedőn résztvevők is részesülhessenek valamilyen jutalomban. Ha az országos szabályozások épp engedik, akkor szoktunk más jellegű eseményekkel is színesíteni a félévet. Ilyen volt a legutoljára 2019-ben megrendezett Wigner Sports Night, ahol sport témakörben kvízt szerveztünk, majd magyar válogatott focimeccs vetítést bonyolítottunk le. Ezek mellett, ha a kollégium sportolni vágyó lakóinak igénye van rá, személyi-, csoportos- és futó edzéseket is szervezünk heti szinten. Az elmúlt években tartottunk aerobikot, thaiboxot és kosárlabdát.
GTK Magazin: Melyik a kedvenc részetek a Sportnap szervezésével kapcsolatban?
P. B.: Egy, de mégis több részből álló feladatot emelnék ki, a helyszíni operatív lebonyolítást. Ilyenkor már minden előzetes helyszíni egyeztetés lezajlott, minden eszköz meg van rendelve és szállításra kész, a programok előkészítése megtörtént és csak össze kell rakni az egészet, mint egy puzzlet. Természetesen az utolsó pillanatokban mindig akad egy kis fejetlenség és kapkodás, de általában a csapat összhangjának és a problémákra való felkészültségének köszönhetően, a hallgatók ebből semmit nem éreznek. A programbeosztást mindig úgy készítjük el, hogy azok ne legyenek átfedésben, így amikor az SCs tagok végeztek egy sportverseny lebonyolításával, már jöhet is a következő. A pörgés folyamatos, és mivel a Sportnapon sört is fogyaszthatnak a szomjas résztvevők a jó kedv is alapvető mind a pályákon, mind a nézőtéren.
GTK Magazin: Van-e olyan rendezvény vagy feladat, ami valamiért kiemelkedik a többi közül?
P. B.: A Sportnap az, ami a legnagyobb lelkesedést is váltja ki a csoport tagjaiból, emellett pedig a GTK Nyári Táborban történő segédkezést emelném ki. Nyáron, a Balaton partján, ezen a több napos rendezvényen minden adott, hogy jól érezzék magukat a résztvevők. Ilyenkor a sportprogramokban való részvételre nem a győzelem vagy az edzeni-akarás motiválja a csapatokat, hanem a játék, a szórakozás és a csapatépítés lehetősége. Ezeknek a levezetéséhez is elengedhetetlen, hogy biztosítjuk a megfelelő infrastruktúrát és szervezettséget, azonban a formaiságon túl nagyon jó közelről nézni, hogy mennyire élvezik a sportolást a táborozók.
GTK Magazin: Hogyan válhat valaki a csapat tagjává?
P. B.: A Sportszervező Csoportban való tagság egy évre szól. A pályázati kiírás januárban szokott kikerülni, és február végére általában már le is zárul az új csapat kiválasztása. A pályázatot a GTK HK írja ki, így ők is döntenek a tagok személyéről. A feltételek közé tartozik egy pályázati adatlap kitöltése, és egy motivációs levél megírása, melyben részletezik a jelentkezők a sporttal és közösségekkel való kapcsolatukat és megfogalmazzák, hogy miért lennének alkalmasak. Mindezek után részt kell venniük egy személyes beszélgetésen, ahol a HK jobban megismerheti a jelölteket, majd ezt követi az utolsó mérföldkő a folyamatban, a kiválasztó workshop. Itt két napon keresztül bizonyíthatják a jelöltek rátermettségüket szituációs játékokban, tervezési készségeket mérő feladatokban és csapatjátékokban. A workshoppal lezárul a körülbelül 1 hónapos kiválasztó folyamat, amely végén a HK kiválasztja a 6-8 tagból álló Sportszervező Csoportot.
GTK Magazin: Miért érdemes az SCs tagjának lenni?
P. B.:
Az egyetemi életben nagyon fontos, hogy megtaláljuk a társaságunkat, és a tanulás mellett olyan dolgokat csináljunk, amiket feltétel nélkül élvezhetünk, vagy amikben kiteljesedhetünk.
Sportszeretőknek, közösségi életben tevékenykedni vágyóknak tudom leginkább ajánlani a csoportot, de akár azoknak is, akik szeretnék fejleszteni soft skilljeiket.
Nagyszerű érzés, amikor a saját évfolyamtársaidnak, barátaidnak, ismerőseidnek szervezhetsz sporteseményeket, vagy segíthetsz nekik abban, hogy fejlődést érjenek el egy-egy sportfoglalkozás során. Jó átélni, amikor az egész kar – kb. 300 hallgató –együtt szórakozik, jól érzi magát sportolás közben, miközben szól a zene és az egész összeáll egy színvonalas rendezvénnyé. De a legjobb az egészben, ha ezt Te alkothattad meg.
A Sportszervező Csoportban amellett, hogy egy jó közösség tagja lehetsz, lehetőséged van a kollégium sportlehetőségeit használva személyesen is fejlődni, munkádért pedig Sportszervezői ösztöndíjban is részesülhetsz.
Szerző: Korom Dorina
Kép: Pusztay Botond