Hogyan valósítható meg az élménypedagógia egyetemisták körében?
június 15, 2022
Amit fontos tudni, mielőtt belevágsz a Nemzetközi politikaelmélet kurzusba
június 22, 2022

Nagy sikerrel rendezték meg Bécsben a BME alapítású Danube Cup versenyt

A Danube Cup versenysorozatot a Menedzsment és Vállalkozásgazdaságtan Tanszék oktatói – Dr. Vecsenyi János professzor emeritus és Dr. Danyi Pál egyetemi docens (a GTK idei Rektori dicséretben részesült oktatója) – hat évvel ezelőtt alapították egy, a BME és a Budpesti Corvinus Egyetem diákjai közötti vállalkozási pitch versenyként. A kezdő startup csapatoknak 3 perc alatt kell tömören és lényegre törően összefoglalniuk, hogy milyen terméket milyen ügyfeleknek, milyen bevételi remények mellett tudnak/akarnak piacra vinni. A neves szakemberekből álló zsűrit kell meggyőzniük, hogy az ötletük sikeres, pénztermelő vállalkozássá alapítható. Annyiban több ez a verseny, mint a hasonló egyetemi ötletversenyek, hogy itt a csapatoknak előzetesen már validálniuk kell az üzleti koncepciójukat.

Talán ez utóbbi különlegesség jelentette azt a vonzerőt, ami miatt nemzetközi szinten is felkapták a fejüket a Duna-menti egyetemek és érdeklődve csatlakoztak a versenysorozathoz. A 2022-ben már harmadik alkalommal nemzetközi szinten, négy ország 7 egyetemének részvételével rendezett verseny és a hozzá kapcsolódó konferencia egy hálózattá nőtte ki magát, ami igazi sikeres társadalmi vállalkozás önmagában is. Ennek a népszerűségnek látványos példája, hogy az idei versenyt – a kupa történetében először külföldön – a Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetem (WU) szervezte meg futurisztikus campusán. Mindezt azért is tehette meg, mert Dr. Grad-Gyenge Anikó (GTK Tudományos és Innovációs dékánhelyettes) és Dr. Huszák Loretta (Budapesti Corvinus Egyetem, egyetemi docens) kezdeményezésére a két magyar egyetem közösen jegyezte be 2021-ben az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalánál (EUIPO) a Danube Cup védjegyét, és ezzel „franchise-ba adhatóvá” tették magát a rendezvénysorozatot is.

Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetem (Vienna University of Economics and Business)

Az első nemzetközi Danube Cup versenyt 2019 tavaszán rendeztük a Budapesti Corvinus Egyetemmel közösen a BME-n három ország négy egyetemének részvételével, és a kupát a bécsi Műszaki Egyetem csapata nyerte. A kezdeti sikereken felbuzdulva, és az Ifjúsági Vállalkozásélénkítő Egyesület, valamint a Nemzeti Tehetségprogram (NTP) támogatásával az alapítók roadshowra indultak a Duna mentén. Az ilyen formában végzett piackutatásuk teljes sikerrel végződött: mind a regensburgi, linzi és bécsi egyetemek lelkesen támogatták a koncepciót, és azonnal csatlakoztak a két alapító budapesti egyetemhez és az elsők között érdeklődő Belgrádi Egyetemhez. (A versenyről további részletek olvashatók a danubecup.eu oldalon.)

Az idei verseny első fordulójában – amit olyan cégek szponzoráltak, mint a 77 Elektronika, a Budapesti Kereskedelemi és Iparkamara, a Masterplast és a Tresorit – a magyar egyetemi startupok csaptak össze április végén. A BME-ről a TriviadorEDU és a Lumen csapatok megosztott második helyen végeztek. A nemzetközi elődöntőből az előbbi csapat jutott tovább a bécsi döntőbe, így nekik drukkolhattunk a május 31-én megrendezett döntőben. A TriviadorEDU csapata Pankotai Csaba vezetésével az MBA Vállalkozásfejlesztési specializáció 5 hallgatójából állt össze, hogy a nagyon népszerű Triviador (korábbi nevén Honfoglaló) játékot oktatási platformmá alakítsák. A tervek szerint az általános és középiskolás gyerekek játszva tanulhatják meg az irodalmi, történelmi és természettudományos fogalmakat, tényeket. Csapatunk az első nyolc között zárta a nemzetközi megmérettetést, amit a linzi Johannes Kepler Egyetem AirMate startupja nyert meg az illusztris zsűri előtt. Ők olyan fürdőruhát kínálnak kisgyerekeknek, ami vízbeesés esetén felfújódik és fenntartja az úszni nem tudókat. A zsűriben Lám István, a BME alumnija, a Tresorit információbiztonsági cég vezérigazgatója képviselte Magyarországot.

Pillanatképek a 2022-es Danube Cup-ról

A bécsiek kitettek magukért, és a saját szervezésű, több napos Enterpreneurship Avenue eseményükbe integrálva sok száz érdeklődő, hallgató, és startup ökoszisztéma szereplő előtt zajlott le a Danube Cup idei grand fináléja. A nemzetközi érdeklődés folyamatosan növekszik: további négy egyetem jelezte a csatlakozási szándékát a hálózathoz. A következő verseny szervezőjének pedig két bajor egyetem, a regensburgi, és a passaui jelentkezett be. Komoly elismerés ez az Egyetemünknek, a Karunknak.