Principles of marketing
január 5, 2017
Fundamentals of quality managment
január 5, 2017

“Nem vágunk közbe annak a szavába, aki többet tud. De ez nem helyes.”

Dushyant Pathak régóta jár Magyarországra, amely az egyik kedvenc helye. A Kaliforniában élő oktatóval beszéltünk az amerikai és magyar diákok közti különbségekről és a UC Davies Egyetemről, ahol tanít. Itt nap mint nap találkozik olyan kutatásokkal, amelyek változást okozhatnak világunkban.

Úgy hallottam, nem először jár Budapesten. Mikor volt legutóbb Magyarországon és milyen célból?

Nem ez az első alkalmam Budapesten. Ha jól emlékszem 1999 óta járok Magyarországra. Legelőször ez az USAID segítségével valósult meg. Két ok miatt veszek részt ebben a programban. Egyrészt imádok oktatni, és imádom azt a folyamatot – ami számomra egyébként tanulás –, hogy új gondolatokat ismerhetek meg mások által. Ezek az én gondolkodásomat is befolyásolják: úgy kezdek el gondolkodni egy témáról, ahogy korábban nem. A másik pedig, hogy engem mindig is lenyűgözött Magyarország. Mikor a PhD-met készítettem biokémiából, – kutatásaim korai stádiumában – kíváncsi voltam, hogy ezen a területen kik végeztek még kutatást. Kiderült, hogy a legjobbakat Magyarországon készítették. A mai napig emlékszem Polgár László nevére, akit nemcsak olvastam, hanem felhasználtam forrásként is a tanulmányaimban. És nem ő volt az egyetlen: a szakma alapjait leíró kutatók között sok volt a magyar. Magyarország továbbá nagyon erős a technológia és a műszaki tanulmányok területén. Amikor elkezdtem a gazdasággal foglalkozni, nagyon vártam, hogy miket tapasztalhatok itt, hiszen a gazdaság és a műszaki tanulmányok kombinációja mindig is érdekelt; és persze imádom Budapestet!

Mik a legnagyobb különbségek a magyar és az amerikai oktatás között?

Túl sokat nem tudok mondani, hiszen csak egyfajta tapasztalatom van a magyar diákokat illetően. A legszembetűnőbb az az, hogy az USA-ban sokkal magabiztosabbak a diákok: még akkor is hozzászólnak egy témához, ha a hozzászólásuk értelmetlen. Nincs bennük félelem, hogy amit mondanak az rossz. Ezáltal nagyon dinamikus interakciók szoktak kialakulni a tanteremben, míg a magyar diákok esetében ez nem így van. Itt kevésbé akarnak hozzászólni a diákok az órához. Szerintem ez azért van, mert sokan aggódnak az angoltudásuk miatt, azt gondolják róla, hogy nem elég jó. Ráadásul ehhez hozzájön az a gondolat, hogy nem vágunk közbe annak a szavába, aki többet tud, ameddig nem vagyunk biztosak abban, amit mondanánk. De ez nem helyes. Én nem ezt szeretném látni, és ösztökélem is őket, hiszen a diákok lenyűgözőek: nagyon nagy tudásuk van, nagyon kreatívak, és mások a tapasztalataik. Nekem fontos, hogy megosszák a gondolataikat, ettől jobb lesz a tantermi hangulat is. Szerintem ez a legnagyobb különbség.
20160513-003Sok mindennel foglalkozik a UC Davis-en. A technológiai menedzsment vállalati kapcsolatok társult alkancellárja. Mesélne az egyeteméről és a munkájáról?

Nagyon sok egyetemmel van kapcsolatunk és önmagában az egyetemünk is óriási, 3500 fős kutatói fakultációnk van. Állami egyetem vagyunk, ennek köszönhetően sok más állami egyetemmel állunk kapcsolatban az USA-ban. Az én feladatom a kutatásaink üzleti alapokra való helyezése. A UC Davis egy nagyon különleges egyetem, hiszen szinte minden megtalálható az egyetemünkön: van orvosi iskolánk, foglalkozunk mérnöki oktatással, állatorvosokat képzünk, a humán tárgyak is képviseltetik magukat, továbbá minden élő- és fizikai tudomány is. Nincs olyan tudomány, amit ne lehetne megtalálni az egyetemen.  Mi vagyunk a legészakiabb egyetem Kalifornia államában (Sacramentohoz közel). Az egyetemünk az egyik leggazdagabb oktatási intézmény. Az egyik iroda, amivel foglalkozom, az a kutatások irodája, amelynek feladata, hogy anyagi forrást biztosítson a kutatásokhoz: aki bele szeretne kezdeni egy kutatásba, az az irodánál tud pályázni pénzért. Ennek keretében törekszünk arra, hogy a különböző tudományterületek dolgozóit összehozzuk, hiszen az évek alatt rájöttünk, hogy a legjobb kutatások ekkor szoktak megvalósulni. A másik pedig a vállalati kapcsolatok irodája, melynek feladata, hogy kapcsolatokat építsen ki cégekkel.  A harmadik pedig az üzleti katalizátor, amely 2013 óta létezik és az a feladata, hogy támogassa a start-upokat és az új cégeket a kutatások alapján. A kutatóink nagyon jó ötletekkel állnak elő a kutatások során, és ahhoz, hogy ez valamilyen hatást gyakoroljon a társadalmunkra azt csak egy start-upon keresztül lehet jól megvalósítani. Hiszen a kutatás fiatal szakaszában, több pénz és több befektetés kell hozzá.  Ebben segítünk a kutatóknak, akik ezekhez a dolgokhoz nem értenek.

Van kedvenc kutatása?

Nem tudom, hogy miként alakul a jövője, de az egyik kedvencemet felkereste és felkérte a nemzetvédelmi minisztérium, hogy a fejsérüléseket szenvedett embereknek segítsen. A kutatás során kiderült, hogy van egy molekula, ami segíthet az epilepsziásoknak is. E köré felhúztunk egy céget, remélve, hogy terméket is tudunk majd létrehozni.