Ősi hangzásvilág modern köntösben – magyar népzenével a világ körül

Olvastam az interjút, ami tavaly készült veled, akkor még azt mondtad, hogy nem vagy állandó tagja a Holdviolának. Ez azóta megváltozott?

Nem, és valószínűleg nem is fog változni, megvannak a saját formációim, melyekben alkotok. A Holdviolának a nővérem a fronténekesnője, akinek viszont nemrég alapított új zenekarának tagja vagyok, itt teljesen más irányt képviselünk. Idén ezzel az együttessel, név szerint a Török Tilla és zenekarával képviseltük Magyarországot Kazahsztánban immár másodszor a „The Spirit of Tengri” népzenei és világzenei fesztiválon. Ez Közép-Ázsia legnagyobb zenei megmozdulása.

Milyen zenei stílust képviseltek?

Az imént említett zenekarral népzenei feldolgozásokat játszunk modern köntösbe bújtatva, a mai fül számára befogadható módon csomagolva. Tehát a számaink alapját javarészt a népzene adja, mely főként magyar, de sokszor más sztyeppei népek népzenéje, mint például a kazah és török is szerepel. Modern megvilágításban, fiatalos, olykor dinamikus elemeket hozzátéve, mint amilyen a beatbox vagy az elektromosgitár-játék. Ami az egész hangzás pikantériáját adja viszont, s az izgalmas hangszereléseinken kívül talán ez különböztet meg legjobban bennünket a hasonló formációktól. Az ősi sámán hangzásvilággal fűszerezünk, jelenkori lelki világunk alapján, így jelenik meg a torokének és a táltos dob is a számainkban.

Említetted, hogy most voltatok Kazahsztánban, Amerikában… Az Egyesült Államokban merre léptetek fel?

Amerikában egy egyhónapos turnén voltunk a Török Testvérek nevű formációval. Ez annyit jelent, hogy hárman vagyunk testvérek, és kiskorunk óta együtt zenélünk. Olykor autentikus népzenét, olykor ugyanezt kicsit a saját érzésvilágunkra szabva, de maradva az akusztikus hangszereknél. Idén tavasszal voltunk immár második alkalommal turnézni a „tengerentúlon”. Az első csupán az északi partokról szólt, most pedig kibővítettük annyival, hogy Florida és Kanada is beleférjen, mellette pedig bejártuk Észak-Amerika teljes északi részének nagyobb, magyar lakta városait, mint például Chicago, Cleveland, New York, New Brunswick. Elég húzós volt, de megoldottuk, és nagyon élveztük. Fantasztikus volt, életreszóló élményekkel gazdagodtunk.

Kazahsztánban is nagy sikert arattatok…

Almatiban, Kazahsztán volt fővárosában tavaly is voltunk már a „The Spirit of Tengri” elnevezésű népzenei és világzenei fesztiválon, ami Közép-Ázsiában a legnagyobb zenei fesztivál. Rengeteg pozitív energia van ott, a kazahok vendégszeretete pedig páratlan a magyarok irányába. Tudniillik, testvérnépek vagyunk, és ők ezt tartják is, úgy köszöntenek, hogy „testvér”. Mesélték, hogy már az iskolában tanítják nekik. Tizenhárom különböző zenekar, egyben tíz ország képviseltette magát a rendezvényen, s valóban éreztük a ránk irányuló kiemelt figyelmet. Tényleg nagyon szeretik a magyarokat.

Utazol valamerre most is?

Jelenleg itthon vagyok, mert dolgoznom is kell, hiszen egyébként szoftverfejlesztő vagyok. Kicsit be kell hoznom magam, a sok utazás némileg elvette a figyelmemet a munkámról. Ezenkívül frissen diplomáztam gazdaságinformatikus mesterszakon a Műszaki Egyetemen, úgyhogy mindezek mellett a tanulásra is koncentrálnom kellett. Jelenleg itthoni pályákon mozgok. Vannak hazai felkérések, illetve titkon dolgozunk különböző projekteken is, de már tervezzük a következő külföldi vendégszereplést.

Miben mások ezek a külföldi utak? Kint zenélni más, mint mondjuk itthon?

Attól függ, hogy hova megyek, de leginkább a közönségen múlik. Például Amerikában sokszor lépünk fel 56-os magyar közönség előtt, akik a forradalom következtében vagy utána emigráltak. Főleg ők, de leszármazottaik is szomjazzák a magyar kultúrát, a magyar gyökereket. Számukra egyfajta lelki táplálékot jelent, ezért a legtöbb lehetőséget megragadják arra, hogy kicsit újra átéljék, amennyire lehetséges itthon érezzék magukat általa. Nem csoda tehát, hogy rendkívül lelkesek, isszák minden szavunkat, dallamot, amit elviszünk nekik. Nagyon örülnek, ha kimegy hozzájuk valaki, aki a magyar kultúra képviselője. Kazahsztánban a magyar-kazah testvériség révén szeretik és tisztelik a magyar népzenét, csaknem áhitattal vannak iránta. Itthon szintén nagyon sokan ismerik, de még mindig nem elegen. Sokan összekeverik a lakodalmas, mulatós zenei műfajjal, pedig nem sok köze van a kettőnek egymáshoz. Úgy érzem, még munkálkodni kell kicsit azon, hogy a magyar értékeket mindenki teljes mértékben felismerje, sajátjának érezze, legjobb esetben pedig képviselje.

Milyen nyelveken beszélsz?

Magyarul, angolul, illetve délvidéki származásomból kifolyólag egy kicsit szerbül is beszélek, emiatt pedig megértem ici-picit a horvátot és talán minimálisan az oroszt is. A távoli jövőben szeretnék kazahul, spanyolul és kicsit franciául is tanulni.

A zenei világban mindenki angolul beszél?

Ez közönség- és főleg zeneiműfaj-függő. Magyar népzenét és különböző feldolgozásait játszva természetesen magyarul énekelünk: a saját népzenéjét – érthető módon – minden nép a saját nyelvén prezentálja. Kazahsztánban a kazahon kívül a közönséggel például leginkább oroszul, jobb híján pedig angolul lehet értekezni. Tiszteletükre egyébként megtanultunk egy-két mondatot kazahul, illetve a koncertre két gyönyörű kazah népdalt is feldolgoztunk, amit hatalmas ovációval és tapssal díjaztak. Az úgynevezett világzene felé fordulva egyre jellemzőbb az angol nyelv, a popzene nyelve pedig egyértelműen az angol, bár véleményem szerint a spanyol nyelv is feltörekvőben van e téren.

Mi az az új élmény, amit soha nem tapasztaltál volna meg, ha itthon maradsz? Mi az, amit az utazásaidnak köszönhetsz?

Sok minden. Elsőnek az összetartozás élményét említeném, ami számomra, mint fogalom, hála az égnek, a családom révén nem új, de külföldön ez mégis kicsit más jellegű, újszerűen hat. Ha külhoni magyarok közé megyünk, akkor azért, mert sok helyen szerencsére nagy az összetartás, tudják, hogy leginkább csak egymásnak lehetnek társaik, egymásra számíthatnak, minket pedig hatalmas szeretettel fogadnak maguk közé, és ez nagyon jó érzés. Ezt például Amerikában élhettem át a különböző magyar közösségekben, mintha itthonról hazamennék. A másik a testvériség élménye, amelyről korábban már szót ejtettem a kazahok kapcsán, és ami szerencsére szintén nem ismeretlen számomra. Hárman vagyunk testvérek, de például mikor lejövünk ott a színpadról, és még egy órán keresztül fényképezkedünk a közönséggel, látva a fülig érő mosolyukat és a ragyogó szemeiket, melyek úsznak a boldogságban, hogy elmentünk közéjük… Ez megfizethetetlen érzés.

Mik a terveid? Hova szeretnél még eljutni?

Zenei téren vagy csak úgy?

Mind a kettő érdekel.

Nagyon szeretnék egy európai koncertturnét megvalósítani, mert furcsa módon a két amerikai turné mellett erre nekem még nem volt lehetőségem. Illetve testvéreimmel szeretnénk meghódítani Amerika nyugati partjait is a közeljövőben, és Ázsia is vonz bennünket. Egyébként nagy álmom még Malajziába és Ausztráliába eljutni. Nyilván a legendás bulihelyeket is tervezem meglátogatni, mint például Ibiza, Hawaii és a salsa nagy szerelmeseként Kubát sem hagynám ki az életemből.