Ötletek, melyekre senki nem mondott nemet – Interjú Párkányi Orsival

Hogyan jött az ötlet a Women as Enterpreneurs (WE) megalapításához?

Szerettem volna vállalkozni, viszont láttam, hogy minden ilyen találkozói fórumon csak úgynevezett ‘tech’ férfiak voltak jelen, akik webes üzletet csináltak. Csodálkoztam, hogy hol maradnak a nők ezekről a rendezvényekről, ezért létrehoztam egy csoportot az egyik internetes fórumon, ami a Women as Enterpreneurs (WE) nevet kapta. Ehhez elkezdtek csatlakozni az emberek, majd rendezvényeket is szerveztünk, ami nagyon hamar népszerű lett. Több városban is set-upolni kellett a szervezetet, aminek köszönhetően rengeteget költöztem az elmúlt években. Éltem Sydney-ben, Melbourne-ben, Canberrában és Brisbane-ben is. Idővel tehát ez egy nagyon szerteágazó és izgalmas szervezetté alakult, azzal a céllal, hogy megtalálja és összehozza a vállalkozó nőket, segítse őket és így javítsa a nők arányát az üzleti körökben.

Az ausztrál vállalkozó férfitársaid hogyan viszonyultak ehhez az ötlethez?

Nagyon örültek. Kezdetben még csak elvi szinten üdvözölték, mondván „milyen jó lenne, ha több nő lenne”. Idővel azonban megértették ennek a folyamatnak gazdasági hatásait is, ezért még inkább nyitottak felénk. Globális szinten a nők vásárlóereje a jelentősebb, ugyanis 70%-ban mi döntjük el, hogy mire költünk egy közös háztartásban. Ha az adott vállalkozó vagy egy cég felsővezetése nem tudja, hogy a potenciális vásárlók 70%-át hogyan lehet megszólítani, milyen reklámeszközökkel lehet velük a leghatékonyabban kommunikálni, az jelentős gazdasági hátrányt eredményezhet. A startupok is egyre gyakrabban alkalmaznak nőket, aminek következtében sokkal jobb lett az eladás, a marketing, és ennek köszönhetően az elmúlt hat évben hatalmas fejlődés ment végbe Ausztráliában.

Szerinted ezt a kint megfigyelt növekedést, ezt a pozitív tendenciát mennyire lehet átültetni Magyarországra?

Szerintem 100%-ban. Ausztráliában a lakosság negyede nem ott született, nekem is rengeteg barátom/kollégám érkezett a világ minden tájáról, ezért az az alapvető tapasztalatom, hogy az emberek mindenhol ugyanolyanok. Minden azon múlik, hogy mit tanulsz és azt hogyan tanulod. Senki sem születik pesszimistának vagy bizonytalannak. Pont fordítva van: úgy születünk, hogy azt hisszük, tudunk repülni, a társadalom idővel csak elront minket.

Mi a leghatékonyabb eszköz a szemléletmódváltásra?

Az oktatás. Beszélni róla, tágítani a látókört, más szempontokat behozni egy beszélgetésbe. A nemi egyenlőség kérdését sem a nők perspektívájából vizsgálnám meg, hanem a férfiakéból. Például lehetne olyan rendezvényeket is szervezni, ami arról szól, hogy a férfiaknak miért jó, hogyha a nőknek jobb.

A saját szervezetedet hogyan kezdted el? Nulláról indult vagy voltak barátok/ismerősök, akik támogattak anyagilag?

 Teljesen nulláról. Egy laboratóriumban kutattam, úgyhogy eléggé limitált volt az ismerettségi köröm. Én ezt úgy kezdtem el, hogy összegyűjtöttem azt a néhány embert, aki szerepelt az ausztrál médiában, mint sikeres női vállalkozó, és először őket kerestem fel azzal, hogy létrehoztam egy szervezetet, és mondtam nekik, hogy ők példaképek, akiket nagyon szeretnék meginterjúvolni. Erre senki nem mondott nemet. Érdekes módon mindenkit el lehet érni egy olyan pitch-csel, ami őszinte, tisztelettudó és neki is jó. Miután találkoztunk és megcsináltuk a videóinterjút, fel is karoltak, megosztották a tartalmat az ő többszázezres követővel rendelkező platformjaikon, jutottam el egyre több helyre, és így növekedett a vállalkozás.

Ha jól tudom, mostanában indítottad el a JoinMyWedding startupodat is. Mesélnél pár szóban erről?

Ez nagyon érdekesen indult. Itthon voltam Magyarországon és mivel épp nyár volt, mindenki mesélte, hogy kinek megy az esküvőjére. Mivel én nem maradtam sokáig itthon, mondtam is, hogy milyen kár, hogy folyton lemaradok ezekről az eseményekről, milyen jó volna eljutni az esküvőkre. A társaságban volt egy másik lány is, akivel volt egy közös ismerősünk, és ő is mondta, hogy amikor tavaly Indiában járt, eljutott egy esküvőre és olyan fantasztikus élmény volt, hogy hazafelé a gépen végig azon gondolkozott, hogy ezekre miért nem lehet jegyet venni. Egymásra néztünk, és kimondtam, hogy ezt meg kell csinálnunk. Azóta be is indult az üzlet. Már megvolt az első esküvőnk Indiában, amit a BBC World riportjánakköszönhetően a hírünk bejárta a világsajtót és több millió emberhez juthattunk el az elmúlt két hónapban.

Egy relatíve felfelé ívelő, prosperáló startup kb. hány év belefektetett munka után tekinthető nyereségesnek?

Legalább 4-5 év. Főleg, ami kétoldalú marketplace, mint például az AirBnb is. Az első három évben kb. semmit nem hozott, általában ekkor fel is szokták adni, rengeteg nem sikerül ezért.

Mindenki rögtön várja a sikert?

Nem, inkább az a helyzet, hogy nagyon nehéz bármiben ilyen sokáig fenntartanod a motivációd. Egy év után már akár egy kapcsolatnál is felteszed a kérdéseket, hogy ez megy-e valahova, megéri-e a befektetett időt és energiát. Azt tapasztaltam, hogy egy évig még sokan el tudnak bohóckodni a saját ötletükkel, de utána, amikor már 2-3 éve csinálsz valamit, ahhoz már tényleg kell siker is és kitartás.

Mi a legjobb üzleti stratégia egy startupnál? Érdemes levédetni az ötleteket?

Szerintem egy fillért nem szabad rákölteni semmi ilyenre, mielőtt még nem validáltad az ötleted. Ezért mindenképpen az a legjobb stratégia és a legköltséghatékonyabb, hogyha közzéteszed a lehető legtöbb embernek és megnézed, hogy érdekli-e őket. Én mindig azt csinálom, hogy az összes ötletemet kirakom a social mediára és esetleg arról csinálok egy screenshotot és drukkolok, hogy valaki megcsinálja, és miután híres lesz, sok pénzre perelhessem be. (nevet)

Tehát a lényeg, hogy a csapból is te folyj, és azt meg csak úgy tudod elérni, hogyha megosztod a tudásodat. Ez az, ami sokakból még hiányzik. Nem csak Magyarországon, hanem egyébként, elég sok országban. A 90-es évekre volt jellemző az, hogy amit te tudsz, az az, ami pénzt ér, és ezért nem árulod el senkinek, csak pénzért. Ez mára megbukott azzal, hogy mindent megtalálsz a neten. A mai világnak a sikeres vállalkozói, sikeres emberei azok, akik azt a sok tudást valahogy úgy tudják csomagolni, hogy az az emberek számára emészthető legyen. Ezt meg csak akkor lehet demonstrálni, ha megosztjuk azt, amit tudunk. Ez a legjobb üzleti stratégia amellett, hogy közben ezzel csomó olyan embernek is segítesz, aki még nem tudja megengedni a szolgáltatásaidat.

A kinti sikereid után gondolkoztál azon, hogy hazaköltözz?

Már 10-11 éve élek Ausztráliában és most kezdem azt érezni, hogy új kihívásra van szükségem. Úgy gondolom, hogy kint csomó mindenkinek segítettem azzal, amit elkezdtem, viszont elértem a határait annak a dolognak, amit ott csináltam. Jelenleg úgy érzem, nincs elég motivációm ahhoz, hogy ezt folytassam. Lehet, hogy nekem most Magyarország jelentene új kihívást, megnézni itt mire vagyok képes, illetve amit én kint megtanultam, az használható-e itthon.

Hogyan látod, Magyarországon is elindult ez a nyitott gondolkodás és nyugatias szemléletmód?

Amikor Magyarországon járok, sokszor úgy érzem magam, mint aki a jövőből érkezett, mert mindent három évvel később látok itthon, mint kint. Bár nem tudsz megváltoztatni egy társadalmat máról holnapra, azt megteheted, hogy teret adsz olyan folyamatoknak, amik után ez már természetesen megváltozik. Azzal, hogy nem hagyod, hogy az Uber dolgozzon Magyarországon, nem állítod meg a fejlődést, az Uber ígyis úgyis nyerni fog, maximum késlelteted. Ez evolúció. A globalizmusnak köszönhetően az is biztos, hogy a szexizmus csökkenni fog itthon. Amit ma még ki lehet mondani, vagy le lehet írni egy újságban, például nézd meg hogyan nyilatkozik ez a focista a feleségéről az egyik szaklapban: “Ha leveszem a zoknit a lakásban, azt is ő szedi össze.” Ausztráliában egy ilyenért valószínűleg menesztenék a főszerkesztőt. Az a jó hírem van, hogy ez meg fog változni, viszont rajtunk is múlik, hogy hányan és milyen formában lépünk fel ellene.

És szerinted ki lehetne ennek a vezérzászlósa? A média vagy a civil szféra?

A férfiak. Mi elkezdhetjük, mondhatjuk, de mikor egy férfi mellénk áll, onnantól más a helyzet. Látok erre jó példákat Magyarországon is. Találkoztam olyan férfiakkal, akik képesek lennének ezt az ún. ‘male champion of change’ szerepkört felvállalni. Legtöbbször azonban nem beszélünk a szexizmusról, és ezért sokan nem is tudják, mi az. Csomószor, amikor szexista kijelentéseket hallok, tapasztalok, akkor az, aki mondja, nem akar megbántani. Az előbbi példa alapján felhozott sportoló sem érzi, hogy mégis milyen lealacsonyító, megalázó ez a feleségére tett megjegyzés. Ha ezt tudná, akkor nem így kommunikálná, viszont ez megint csak az oktatás kérdése, hogy mennyit beszélünk róla. Ha ennek például harcosa tudok lenni Magyarországon, hogy elkezdjük ezt a kommunikációt, akkor szívesen vállalom.