Rakparton innen és túl – interjú Bojtor Ninával, az A38 munkatársával

Bojtor Nina kommunikációszakos hallgató mesélt korai karrierjéről és arról, milyen, amikor egy szalagkorlát választja el az egyetemed és a munkahelyed egymástól.

Kérlek, mesélj, hogyan indultál el, hogy jött neked, hogy felvételizz az A38-on induló mozgóképgyártó-képzésre! Hallottam, hogy előtte is már belekóstoltál hasonló területekre.

Érettségi után öt évig kalandoztam, utazgattam. Nem akartam rögtön egyetemre menni. 2012-ben elkezdtem fesztiválsajtózni, és egy független zenei blognak dolgoztam pár évig. Majd bekerültem a Keleti Blokk nevű művészeti intézménybe. Zenekarok között voltam, sok inspiráló körülmény között éveken keresztül. Mindig is a vizuális dolgok alkotása vonzott, például hogy zenekaroknak csináljak videoklipeket. Majd jött ez a hajós lehetőség. 2016-ban indult a mozgóképgyártó-, és világosítóképzés a hajón. Úgy voltam vele, megpróbálom aztán meglátom, mi lesz. Mindenképp a média világa mozgatott abban az időszakban, de igazából nem tudtam, mivel szeretnék foglalkozni pontosan. Szerencsés voltam. Elvégeztem a hajón a képzést, és a szerencsémnek köszönhető, hogy ott is maradtam. Hivatalosan freelancerként működöm, és mindig ez mozgatott, hogy hogyan tudsz teremteni valamit egy zenekarral.

Nem a legnőiesebb szakma, amit választottál. Nőként tapasztaltad, hogy nehezebb érvényesülni?

Azt azért be kell vallani, hogy a zeneipar nem feltétlenül az egyenlőségről szól. Az A38-on is több pasi dolgozik ebben a kategóriában, ebben a szférában, mint nő. Egyéntől függő, hogy hogyan szocializálják őket. Nagyon sok emberrel dolgoztam, akik inspiráltak. A másik fele meg az, mennyire fogják fel, hogy nem csak férfi lehet világosító. Voltak nehézségek. Inkább megpróbálnak más valakihez kötni, mint hogy téged egyénileg értékelnének. E téren bízom a változásban!

Sok embernek az A38-ról csak a koncertek jutnak eszébe, mit is dolgozol ott pontosan? Hogyan néz ki a munkaköröd?

Az A38 nem teljesen a koncertekről szól. Részben dolgozom mint utómunkás vágó. Ebben az évben lett 15 éves a hajó és e köré hatalmas kampányt szerveztek, ebben is részt veszek vágóként. Koncertvideókat válogatok a hajónak. Ezenkívül ott van a Petőfi TV élő műsora, amelynek két helyszíne van: az A38 és az Akvárium. Oda szoktam heti rendszerességgel dolgozni. A stáb is a hajóról tevődik össze. Gyakorlatilag van egy munkahelyem, amin belül van kettő munkahelyem. A Petőfi TV-nél feliratozok, ügyelek, rögzítek. Ügyeléskor nagyon sok, érdekes foglalkozású embert megismersz. Érdekes témákról tudsz beszélgetni velük két interjú között.

Egy hajós képzettséggel és fix állással a kezedben úgy gondoltad, belevágsz egy egyetemi képzésbe. Felvételiztél a BME Kommunikáció és médiatudomány szakára. Miért vágtál bele egy fix szakmával a hátad mögött?

Nem volt kötelező egyetemre mennem. Akartam, mert nem tudok egy dologgal foglalkozni életem végéig. Az egyetemet próbálom ugródeszkának felhasználni. Megpróbálom kivennni azokat a dolgokat, amik nekem fontosak. Van egy nagyon flexibilis, támogató munkahelyem. Hagyják, hogy heti öt napból három napot csak éjszaka tudjak bejárni dolgozni. Most adódott az a lehetőség, amikor megtehetem, hogy egyetemista legyek. Hát gondoltam, miért ne, kipróbálom.

Oké, hogy közel van a hajó a BME-hez, és csak egy szalagkorlátot kell átugranod, de hogyan tudod összeegyeztetni a két dolgot?

Úgy járni nappali képzésre és mellette dolgozni, hogy abból meg tudj élni a mostani albérletárakkal és mindennel együtt, az manapság lehetetlen egy embernek akkor, ha nem támogatják, vagy nincs ilyen extrém szituáció az életében, mint nekem. Szerencsém volt. Normál esetben nem tehetném ezt meg, nem mindenkinek adatik meg ilyen támogató, flexibilis munkahely. Egyébként fárasztó. Gondolj bele: elindul a napod fél 8-kor, és elmész reggel órára. Pontosan, közel van az egyetem és a hajó. Lyukas órában átfutok, majd vissza, és este szintén már a hajós irodában vágok hajnali egyig. Ebből tevődik össze a héten majd’ négy napom. Szociális életem nagyon nincs ezáltal.

Neked a munkahelyed az, ahova mások szórakozni, kikapcsolódni járnak. Hogyan éled ezt meg?

Van egy szpot a hajón, ahová ki szoktam menni. Ott nem hallasz mást, csak a vizet. Az az egyetlen nyugodt, zenementes hely a hajón. Nyilván le szoktam járni én is koncertekre. Nyáron el szoktam járni fesztiválokra, ha időm engedi. Egyébként nagyon nehezen kapcsolódom ki. Könnyen beleragad az ember olyan dolgokba, amit igazán szeret csinálni. Nem veszed észre, hogy egy idő után a szórakozásod is az, hogy elmész egy koncertre a munkahelyeden.

Az interjút készítette: Bóbics Dominika
Fotó: Arnold Ráhel