Szabvál ajánló – A társas lény: ember és társadalom

Interjú dr. Bíró Gáborral, a tárgy oktatójával 

A társas lény: ember és társadalom (BMEGT41A011) egy két kredites, két zh-val teljesíthető szabadon választható kurzus, amely behatóan foglalkozik a társas szerepekkel, a konformitással, az emberi viselkedés mozgatórugóival és még számos más határos témával. A tárgy bármely hallgató számára izgalmas lehet, aki érdeklődik az emberi viselkedés komplexitása iránt, és szeretné azt gyakorlati példákon vagy híres kísérleteken keresztül jobban megérteni.

Milyen szociálpszichológiai ismeretekre tehetnek szert a hallgatók A társas lény című kurzus keretein belül? 

A kurzus számos témát tárgyal. Részletesen foglalkozik a helyzet hatalmával, a társas szerepek és a szituáció emberi viselkedésre gyakorolt hatásával, valamint azzal, hogy milyen tipikus hibákat követünk el, miközben másokról és magunkról gondolkodunk. A félév során beszélünk például arról, miért vagyunk vonzóbbak társaságban, mint egyedül; miért különösen fontos az első hitelesnek tűnő online komment egy webáruház katalógusában; valamint miért kevésbé hajlamos segíteni valaki egy rászorulón, amikor többen is segíthetnének. 

A kurzusra félévről félévre közel százan jelentkeznek minden alkalommal. Mi lehet az oka annak, hogy a szabadon választott tárgyakon belül is ilyen kiemelt érdeklődés övezi? 

Úgy vélem, hogy a kurzus népszerűségéhez jelentősen hozzájárul az oktatók sokfélesége. Az elmúlt évek során Láng Benedek, Szemere Alexandra, Ziegler Zsolt, Liska János és jómagam oktattuk a tárgyat, illetve járultunk hozzá a tárgy fejlesztéséhez. Mindenki hozta a maga nézőpontját, elméleteit, módszertanát, stílusát és „bedobta a közösbe”. Bár a kurzust igyekszünk folyamatosan fejleszteni, ez a “kovász” mindmáig megmaradt, és talán pontosan ez az, ami segít megszólítani különböző karakterű és érdeklődési körű hallgatókat. 

A kurzus eredete mellett, a népszerűséget magyarázhatja, hogy tudományos igényességgel, mégis közérthető formában törekszünk bevezetni a hallgatókat az ember “társasságának” mélyebb és meglepően komplex jelentésrétegeibe. Abba, hogy hogyan és milyen mértékben határozzák meg a szociális közegek az emberi viselkedést, illetve gondolkodást.

Annak megértése, hogy mennyire összetettek és szerteágazóak a minket érő társas hatások: ez a kurzus egyik legfontosabb tanulsága. 

Milyen mértékben érintkezik a tárgy egy pszichológia szakon indított szociálpszichológiai képzés elméleti anyagával? 

A szociálpszichológiai kurzusok erősebben építenek a csoportdinamika és identitás, az önigazolás, a szervezet- és a politikai pszichológia témákra. A társas lény ezzel szemben talán kicsit többet mond a verbális és non-verbális kommunikációról, az attribúciós torzításokról, a tanulásról, illetve a tudományterület jellegzetességeiről. 

A kurzus az emberi viselkedés társas dimenziójának rétegzettségét és sokoldalúságát igyekszik bemutatni. Ehhez, bár rendkívül fontos, de nem kizárólagos forrás a szociálpszichológia. Mi úgy véljük, hogy a filozófia, a kommunikáció- és más társadalomtudományok is elengedhetetlenek például a nyelv, a testbeszéd vagy a gondolkodás társas jellegének elemzéséhez. A szociálpszichológia alapvetően viselkedésközpontú: megfigyelhető és mérhető emberi magatartásból kíván következtetni a viselkedés valószínű okaira. Ezeket az okokat mindig a szociális közegben, az adott szituációban, az intézményes szerepekben, a szocializációban és a kultúrában kívánja megtalálni.

A társtudományok nézőpontjának, elméleteinek és módszertanának beemelésével, a kurzuson talán lehetőségünk nyílik kicsit túllépni ezen: nemcsak az emberi viselkedésből indulunk ki és a társas közegben keresünk valószínű okokat.

Persze ennek ára is van. A különböző elméletek mentén levont következtetések nem lesznek feltétlenül kompatibilisek egymással. Ez pedig a tárgy egy másik, tudományfilozófiához és tudományszociológiához köthető tanulsága. 

Önnek mi a véleménye a szociálpszichológiában felállított régebbi elméletekről, mennyire dinamikusan változik, hogyan fejlődik a pszichológiának ezen ága? 

Egyre jobb, de sosem lesz tökéletes. Persze ez minden tudományterülettel így van. Úgy vélem, hogy továbbra is nagyon fontosak Solomon Asch, Stanley Milgram, Philip Zimbardo és Elliot Aronson klasszikus kutatásai, bár teljesen más miatt, mint évtizedekkel ezelőtt. Mondhatnánk, hogy ma ezek közül a kísérletek közül néhány, elrettentő példaként szolgál: megmutatja, mit és hogyan nem szabad kutatni. Bár ezt állítani kissé méltánytalan volna, hiszen a tudományterület szakmai és etikai alapelvei ekkor még nem léteztek, és részben pont ezeknek a kísérleteknek köszönhetően nyertek megalapozást. Éppen a “felnőtté érésével” párhuzamosan váltak szakmaiatlanná és etikátlanná ezek a vizsgálatok. Ennek a kettős folyamatnak a megértése nagyon fontos, nemcsak a tudomány múltja, hanem a jövője szempontjából is. 

A klasszikus kísérletek tehát maradtak, üzenetük azonban megváltozott. Ahogy a filmek reboot-okat és remake-eket ihletnek, úgy ösztönöznek ezek a kísérletek újabb, kissé módosított vizsgálatokat. Az újabb generáció vállalkozott rá, hogy megismerje “hőseit”. Megvizsgálja, valóban olyan nagyszerűek voltak-e tanítómestereik. Gina Perry Behind the Shock Machine (2012) című könyve a Milgram-kísérlet, Ben Blum The Lifespan of a Lie (2018) c. könyve pedig a Zimbardo stanfordi börtönkísérletének eredményeit kérdőjelezte meg. A szociálpszichológia tehát változik, de ez nem baj, sőt. Minden élő tudomány dinamikusan fejlődik. Gond akkor van, ha az elméletek dogmává szilárdulnak és a tudósok nem tudnak vagy nem akarnak rajtuk változtatni. 

Az emberi viselkedés mozgatórugóiról mindenképp érdekes hallani és tanulni egy óra keretein belül. Vannak olyan elemei az órának, amelyek a gyakorlatban is alkalmazhatóak? 

Életünk minden aspektusát átszövi a társas hatások kusza hálózata, így ennek jobb megértése értékes és közvetlenül hasznosítható tudást ad. Érdemes ezt néhány példán keresztül szemléltetni. Több mint két éve, 2020 áprilisában, a COVID-19 világjárvány kirobbanását követően egy japán kutató, Kazuya Nakayachi azt vizsgálta, hogy mi a japánok elsődleges indoka a maszkviselésre. Ezerfős mintával dolgozva – nem kis megdöbbenésére – azt a választ kapta, hogy a legtöbb ember azért hordja a maszkot, mert mindenki más is ezt teszi a környezetében. Nem saját vagy mások egészségének megóvása volt tehát a leggyakrabban felhozott indok, hanem a konformitás.  

Mit tanulhatunk ebből a kutatásból? Leginkább azt, hogy a COVID-19 és más hasonló járványok elleni védekezésben hasznos volna figyelembe venni a konformitás jelentőségét, mert rendkívül nagy hatással bír az emberi viselkedésre. Lehet hasznos, de lehet nagyon káros is (pl. valaki azért nem hord maszkot, mert a környezetében lévők sem hordják, így hozzájárul a járvány terjedésének növekedéséhez). A konformitás hat ránk, akár hiszünk benne, akár nem, célszerű lenne tehát előnyünkre fordítani egy olyan gyakorlatias területen is, mint a járványkezelés. Ez persze csak egy a kurzus témái közül, amely a gyakorlatban alkalmazható ismereteket kínál. 

A proxemika, emberek elhelyezkedése, illetve egymástól való távolsága alapján valószínűsíti, hogy milyen társas interakciók fognak inkább létrejönni közöttük és milyenek kevésbé. Használhatjuk az esküvői ülésrend megtervezésénél, hogy minimalizáljuk a meghívottak közötti összetűzéseket, vagy alkalmazásával csökkenthetjük az üzleti megbeszélésen felénk irányuló versengő megnyilvánulásokat. Hasonló a helyzet, mint a konformitás esetében. Akár figyelembe vesszük, akár nem, hatni fog ránk, hogy másokhoz képest hol és milyen távolságban helyezkedünk el.

A kurzus során megérthetjük tehát, hogy különböző szerepek és szituációk miért hívnak elő más viselkedést ugyanabból az emberből.

Ez, mivel társas lények vagyunk, úgy vélem, bárhol és bármikor alkalmazható. 

A kurzus egyébként a félévtől kezdődően angol nyelven is elérhető, és reményeink szerint egyre többen választják majd az idegennyelvű változatát. 

Szerző: Kovács Zsófia