Sikeres elsőkötetes szerző a BME-n
július 13, 2022
Fenntartható fejlődés a GTK-n
július 20, 2022

Újonnan alapított elismerés: átadták a Conlegner Károly Oktatói Díjat

Első alkalommal adták át a Conlegner Károly Oktatói Díjat. A Budapesti Műszaki Egyetem (BME) négy oktatója vehette át az elismerést, akik közül ketten Karunk munkatársai.  

A díjat azoknak az oktatóknak ítélték oda, akik a kurzusaikon a mérnöki, a műszaki és a gazdasági szemléletet egyaránt hangsúlyozzák, ez által a fiatalok gazdasági érzékenységét erősítik. Ez a látásmód nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy a jövőben még versenyképesebb műszaki fejlesztések és innovációk jöhessenek létre. Az elismerés a Műegyetem második rektorának nevét viseli. 

A díjra két kategóriában lehetett pályázni. Összesen 18 pályamű érkezett a felhívásra, amelyből négyet díjazott a BME vezetősége és az Egyetemi Hallgatói Képviselet tagjaiból álló bizottság. 

Az okleveleket Czigány Tibor, a BME rektora adta át, valamint az eseményen köszöntőt mondott Virág Barnabás, az Magyar Nemzeti Bank alelnöke.  

A digitalizáció és digitális transzformáció szerepe a nemzeti versenyképességben kategóriában Dr. Ekler Péter Villamosmérnöki és Informatikai Kar, Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszékének egyetemi docense.  

A fenntarthatóság és versenyképesség, zöld pénzügyek és zöld gazdaság fejlesztése kategória nyertese Csizmadia Péter a Gépészmérnöki Kar, Hidrodinamikai Rendszerek Tanszékének egyetemi adjunktusa.  

A bírálóbizottság két különdíjat is odaítélt. Az egyiket Dr. Böcskei Elvira a GTK Pénzügyek Tanszékének habilitált egyetemi docens, tanszékvezetője vehetett át.  

Dr. Czigány Tibor rektor, Dr. Böcskei Elvira, Virág Barnabás

A méltatásban kiemelték, hogy 2017-óta minden félévben a legjobb 100-as oktatói listán szerepel, folyamatosan 5,75 feletti OMI pontszámmal. Mindezen túl a kurzusai nagy létszámmal zajlanak, jóval 100 felett, nemcsak a GTK-n, hanem a mérnök karokon is. Komoly hangsúlyt fektet a fenntartható fejlődés gazdasági vonzatainak bemutatására, valamint a vállalatok, mint a gazdasági élet kulcsszereplőinek a környezeti és a társadalmi folyamatokra gyakorolt hatására. 

Dr. Czigány Tibor rektor, Dr. Héder Mihály, Virág Barnabás

A másik különdíjas Dr. Héder Mihály A GTK Filozófia és Tudománytörténeti Tanszékének habilitált egyetemi docense, tanszékvezetője, aki 19-szer szerepelt a BME 100-as OMI listán. A méltatás szerint teljesítménye folyamatosan 5,5 feletti és hallgatóinak száma a kurzusokon meghaladja a 100-at. Oktatja a Mesterséges Intelligencia etikája, valamint angol nyelven a Technológia és társadalom tantárgyakat. A Technológia és társadalom kurzuson kollégáival együtt a technológia fejlődés és a gazdasági jólét kapcsolatát tárják fel a hallgatóknak. 

További információ: https://www.bme.hu/hirek/20220718/Elso_alkalommal_iteltek_oda_az_ujonnan_alapitott_Conlegner_Karoly_Oktatoi_Dijat

Gratulálunk a díjazottaknak!