Business & Technology Conference – második nap
február 23, 2017
Business & Technology Conference, harmadik nap
február 24, 2017

A Budapest Boat Show jóvoltából idén is a kiállítók között a Solar Boat Team

BME-s diákok újabb sikere – karok közötti együttműködéssel

2017-ben a szabadidős hajózás volt a fő motívuma a Budapest Boat Shownak, ahol idén is megjelent a BME-s diákok alkotta Solar Boat Team. Az érdeklődők február 23 és 26 között csodálhatják meg élőben is a csapat napelemes hajóját, Rosana-t.

A kiállítás Magyarország legnagyobb szárazföldi kikötőjeként hirdeti magát, a hajózás és a vízi sportok szezonnyitó nagyrendezvényének, aminek semmiképpen nem mondhatunk ellent. A Hungexpo kiállítóterét számtalan yacht, kenu, csónak, elektromos autó és lakóautó tölti meg, az érdeklődő tekintetek szinte másodpercenként megakadhatnak a kiállított közlekedési eszközökön. Akik számítanak a szakmában, akik érdekeltek a hajózásban és a vízi sportokban nagy valószínűséggel nem csak, hogy ismeri ezt a kiállítást, de részt is vesz rajta.

Többek között ezért is bír ekkora jelentőséggel, hogy a 2014-ben alakult, jelenleg 28 csapattag alkotta Solar Boat Team újfent kint lehet. A hajó folyamatos fejlesztéséért felelős 3 csoport: a Gépészet, az Elektronika és a Marketing-Gazdaság tagjai egyszerre képviseltetik magukat, így az érdeklődők bármilyen kérdésükre választ kaphatnak.

A hajó magyar viszonylatban is teljesen egyedi, a nemzetközi versenyeken egyedüliként képviselte a SBT hazánkat. 2016-ban először vettek részt ilyen versenyen, így a jövő évek már a fejlődésről, és a tapasztalatok hasznosításáról szól.

20170223_144132Tervek

Július elején Monaco-ban kerül vízre a hajó, ahol a Solar Boat Challenge-en 3 versenyszámban: szlalom, hosszútáv és gyorsulás méretteti meg magát.

2018-ra már az új hajó, valamint a szárnyak fejlesztése kerül a fókuszba, hogy a Hollandiában megrendezett Dutch Solar Challengen bizonyíthasson.
Ha kíváncsi vagy a hajóra és a csapatra feltétlenül kövesd őket Facebook oldalukon ( https://www.facebook.com/BMEsolar/) , nyáron pedig szurkolj értük, hogy egy nemzetközi megmérettetésen is jól szerepeljenek!