argitay Tihamér, Karunk megbízott dékánja az Educatio kiállítás idején ott volt a GTK standján az érdeklődőket fogadó kari csapat tagjai között. Mikor arról kérdeztük, mivel kapcsolatban intézték a legtöbb kérdést hozzá, a 400+ ösztöndíj programunkat említette. Most, hogy a felvételi időszakban nagyon sok középiskolás – naponta ezernél is több – keresi fel honlapunkat, arra kértük, elsősorban számukra foglalja össze, miben látja ennek az országosan egyedülálló programnak az erősségeit.
Dékán Úr, mint tudjuk, a 400+ ösztöndíj program anyagi hátterét a BME GTK saját forrásai terhére biztosítja: ezzel jelentős bevételek felhasználásáról mond le. Miért éri meg a hallgatóknak a programhoz csatlakozni, s miért éri meg a karnak ezt a programot fenntartani?
A 400+ egyrészt egy ösztöndíj formájú támogatás, amivel a beiratkozó jól jár, mert félévente súlyos tízezrekkel kevesebb önköltségi díjat kell fizetnie, de jól jár a kar is, mert bevonzza a magas pontszámmal felvételiző tehetséges és szorgalmas diákokat, akikből később jó hallgatók lesznek. Minden oktató kiváló hallgatókkal szeret dolgozni, és a hallgatók is nyernek, ha a kiválók egymást ösztönző közösségében tanulnak és alakítanak ki kapcsolatokat. A 400+ azonban nem csak erről szól. A program célja nem csak az, hogy megszerezze a jó hallgatókat, vagy támogassa őket anyagilag, hanem hogy segítse és ösztönözze az összes GTK-s hallgatót, hogy jobban teljesítsen, hogy sikeresen végezzen, és utána jobbnál-jobb ajánlatok között válogatva tudjon elhelyezkedni. Az ösztöndíjrendszer feltételrendszere és szerkezete úgy van kitalálva, hogy aki benne van, az nem csak anyagilag jár jól, hanem szakmailag is többet kap, biztosabban szerez diplomát, és végül nemzetközileg is piacképes szakember lesz.
Mennyiben ró a program többletterheket az ahhoz csatlakozó hallgatókra?
Az ösztöndíjasoknak nem egyszerűen azt kell teljesíteni, amit a többieknek, csak jobban, hanem mást is. Nem csak jól kell tudniuk egy idegen nyelvet, hanem szaknyelvi szinten kell megtanulniuk angolul, hogy aztán képesek legyenek a szakmai munkájukat angolul végezni. Ehhez a 400+ programban lévők intenzív segítséget kapnak. Tanulnak szaknyelvi tárgyakat, és néhány szaktárgyat is angolul kell teljesíteniük. Így megtanulják a szakmai fordulatok, képesek lesznek angolnyelven szakmai anyagot készíteni és prezentálni. Ahhoz, hogy a legjobb munkahelyekre be tudjanak illeszkedni, nem csak a szakmát kell tudniuk, hanem olyan műveltséggel, nyitottsággal, sokrétű tapasztalattal és kifinomult szemlélettel kell rendelkezniük, ami segíti a szakmai kreativitást, valamint a változó környezethez és feladatokhoz való alkalmazkodást egyaránt. A 400+ ezt speciális, úgynevezett széles látókör tárgyakkal segíti elő. Az ösztöndíj program ahhoz is hozzájárul, hogy a hallgatók ne maradjanak le, hanem a megadott idő alatt végezzenek, mert arra ösztönzi őket, hogy a tanterv szerint haladjanak, és ütemesen teljesítsék a tárgyakat. A GTK ehhez mentor programot biztosít, amelyben az öregebb diákok segítenek a fiatalabbaknak a buktatókat elkerülni.
A programba nem könnyű bekerülni (a feltételekről itt olvashatnak többet), és a bennmaradás sem garantált, hisz aki nem nyújtja az elvárt teljesítményt, elvesztheti ösztöndíj jogosultságát. Mit tud tenni ez ellen a kar?
Tisztában vagyunk azzal, hogy jó, sőt a kiemelkedő hallgatóknak is lehetnek nehézségeik. A középiskolák különböző háttérrel küldik hozzánk a jelentkezőket, és a hallgatók egyéni fejlődése is eltérő lehet. Nem célunk, hogy az újonnan beiratkozottak a szokatlan egyetemi követelményekkel szembesülve kibukjanak, még mielőtt kiderülne róluk, hogy kiváló szakemberek lehetnek. Ezért azokból a tárgyakból, amelyek a tapasztatok szerint nehézséget szoktak okozni a frissen kezdőknek, lehetőségük van arra, hogy felzárkóztató kurzusokon alkalmazkodjanak az egyetemi követelményekhez. A 400+ nem csak a jó hallgatók elcsábításának az eszköze, hanem annak is, hogy a jók még jobbak legyenek és egy sikeres pályát fussanak be, akár itthon, akár külföldön, akár legjobb hazai vagy nemzetközi cégeknél.
Hány hallgatót érint jelenleg a program, s tervezik e folytatását?
Jelenleg 224 hallgató vesz részt a programban, közülük 37 állami ösztöndíjas. Az a célunk, hogy minél többen csatlakozzanak, részesüljenek a program nyújtotta előnyökből – erre az anyagi fedezet 2017-ben rendelkezésre áll. Ha rajtunk áll, a 400+ folytatódni fog, mert a kar és a hallgatók eddig is csak nyertek vele. A szakmai munka színvonala érezhetően javult, jelenlegi és jövőbeni hallgatóink pedig továbbra is nagy érdeklődést mutatnak a program iránt. Azt is tudjuk azonban, hogy az igazi értékelés majd a munkaerőpiac irányából érkezik: hisszük, hogy a mi hallgatónk azzal a hozzáadott értékkel, amit a 400+ és a BME GTK képzései jelentenek, nemcsak jelentős előnyt szerezenek majd az elhelyezkedésben, de szakmájuk legjobban fizetett pályakezdői között is lesznek.
Minderről a február 1-én megrendezésre kerülő Nyílt Napunkon részletes tájékoztatást is kapnak az érdeklődők – a rendezvényre itt lehet regisztrálni.