Fenntarthatóság, kihívások és kommunikáció egy változó világban
november 30, 2022
Megjelent a HVG Diploma Rangsor 2023
december 9, 2022

A Lendület Program 2023. évi pályázati felhívása

A Magyar Tudományos Akadémia 2022. november 25-én kiírta az új Lendület-kutatócsoportok (2023-2028) létrehozására felhívó pályázatot (induló és haladó kategóriában).

A támogatás összege minimum évi 25 millió forint, maximum induló kategóriában évi 40, haladó kategóriában évi 50 millió forint.

A pályázat célja

A Magyar Tudományos Akadémia (a továbbiakban: MTA) elnöke a Lendület Program keretében pályázati felhívást tesz közzé 2023-ben induló kutatócsoportok létrehozására. A Lendület Program célja a hazai fiatal kutatóbázis erősítése nemzetközi szinten is kimagasló teljesítményű kutatók és kiemelkedő fiatal tehetségek külföldről történő hazahívásával, illetve itthon tartásával, és ezzel egyidejűleg a fiatal kutatók önállósodási törekvéseinek támogatása. A Lendület Program a kiválóság és a mobilitás együttes támogatására irányul, ennek megfelelően célja, hogy a befogadó kutatóhelyeken áttörő eredményeket ígérő kutatásokat végző kutatócsoportok számára biztosítson forrást. A Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről szóló 2022. évi XXV. törvény (Kvtv.) a XXXIII. Magyar Tudományos Akadémia fejezet, 6. Fejezeti kezelésű előirányzat 6.6. Lendület Program alcímen rendelkezésre álló keretből az új Lendület-kutatócsoportok támogatására 800 millió Ft fordítható, amelyből várhatóan 16-18 Lendület-kutatócsoport indítására van lehetőség 2023. szeptember 1. és 2023. december 1. közötti kezdési idővel. A teljes támogatási időszak – a jelen pályázati felhívásban és a támogatói okiratban foglaltak szerint – maximum 5 év. A támogatás folyósításának feltétele, hogy az adott év központi költségvetésében a Lendület Program céljára megállapított keret a Lendület-kutatócsoportok további támogatásához szükséges mértékben rendelkezésére álljon.

A pályázatról, annak formai és tartalmi követelményeiről az MTA honlapján bővebben olvashatnak.

Pályázatok benyújtásának módja:

A pályázatot elektronikusan kell benyújtani 2023. január 31-ig, amelynek kötelező melléklete a befogadó kutatóhely vezetőjének és gazdasági vezetőjének nyilatkozata.  

Kérem, hogy az aláírandó befogadó nyilatkozatot – a hazai pályázatok benyújtásához használatos kitöltött-aláírt űrlapokkal együtt – legkésőbb 2023. január 18-ig adják le Otterbein-Szabó Edit pályázati koordinátornak, aki eljár az aláíratások ügyében és a pályázat kari befogadásának PPI felé történő továbbításában.

Ugyanakkor lehetőség van a 14 év alatti gyermeket nevelő kutatóknak MTA ösztöndíjtámogatás elnyerésére is (elektronikus beadási határidő 2022. december 6.), amelynél nincs szükség intézményi befogadónyilatkozatra. A felhívás ezen a linken érhető el: https://mta.hu/aktualis-palyazati-kiirasok/palyazati-felhivas-gyermeket-nevelo-kutatok-tamogatasara-2023-112486