Máig érvényes örökséget hagyott hátra – az egykori tanszékvezető elismerése
november 27, 2023
BME GTK Nyílt Napok 2024
január 8, 2024

A TDK meghatározó lépcsőfok a kutatói élet kezdetén

Büszkék vagyunk, hogy évről-évre egyre többen jelentkeznek Karunkról a Tudományos Dákköri Konferenciára.

November 16-án, ünnepélyes keretek között hirdették ki az idei év TDK nyerteseit. Dr. habil. Grad-Gyenge Anikó tudományos és innovációs dékánhelyettes nyitotta meg az eseményt, aki saját példáján keresztül hangsúlyozta mennyire fontos lépcsőfok a TKD-zás a kutatói élet kezdetén, mennyi pozitívumot hozhat ez egy fiatal kutató életében és milyen tudományos pályára lehet eljutni innen. Hangsúlyozta, hogy a jelenlegi oktatók jelentős része is így kezdte, hiszen a TDK-ban sokféle lehetőség rejlik, melyet érdemes megragadni, hiszen a TDK számtalan pályázaton, ösztöndíj programban jelent többletpontokat, kiemelt figyelmet, de akár a későbbi munkáltatók is jobban felfigyelnek egy olyan hallgatóra, aki képes a gondolatait koherens módon, tudományos megalapozottsággal összefoglalni. Janó Hanna a GTK HK elnöke kiemelte, hogy a Hallgatói Közösség és az EHK is nagymértékben támogatják a hallgatók ezen törekvéseit.

Most sem volt volt könnyű feladata a bírálóknak, hiszen 78 színvonalas GTK-s dolgozat született 11 szekcióban. A számos díjazott között 20 különdíjban és 10 fő kiemelt különdíjban is részesült. Ezen felül 29 dolgozatot az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára is jelöltek.

Az eredmények részletei itt találhatók.