„…a természetes is lehet érdekes” – Hermán Fanni
április 7, 2017
Kar Kiváló Hallgatója ösztöndíj pályázat, 2017
április 10, 2017

Egyensúlyban a nő

Feleség–Anya–Munkaerő

A nemzetközi nőnap alkalmából a Hallgatói Szolgáltató Igazgatóság – a Műegyetemi Állásbörzéhez kapcsolódva – női vezetőket kért fel, meséljenek arról, milyen utat jártak be. Március 8-án a K épület 72-es előadójában tapasztalatok, motivációk, veszteségek és megannyi siker élménye hangzott el kiváló szakemberektől.

Beke Zsuzsa

Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. PR- és kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatója tizenhét éve dolgozik a cégcsoportnál. Amikor lediplomázott, reklámügynökségnél szeretett volna dolgozni, de a „véletlenek” teljesen más irányba sodorták, és idővel az Állami Vagyonügynökségnél kapott munkát. Édesanya lett, kormányváltás is történt, amelyek mind új rendszerezést igényeltek az életében. Amikor ügyfélként ő foglalkozott a Richter Gedeon Nyílt Részvénytársasággal, kitartása, szorgalma, kötelességtudata alapján elutasíthatatlan állást kínáltak számára. Öt év küzdelme volt, mire minden szakmai tényezőt megtanult a cégről, és ma már „50% rutin és 50% nem rutin”, ahogy a feladatkörét végzi. Szerinte ez ettől izgalmas. A tapasztalatai alapján azt mondta: „Érdemes kitartónak lenni, túl kell jutni a mélypontokon. Ma a legtöbb cég értékeli a szorgalmas, lojális pályakezdőket. A nőnek pedig nőnek kell lennie, és ma már lényeges a társadalmi attitűdváltozás ezzel kapcsolatban.” Amire pedig esküszik: „Inkább jó együttműködés, mint egy autoriter vezetés. Nagyon fontos kooperálni a beosztottakkal, mert hatékonyabb a csapatépítés, ha partnerként tekintünk rájuk.”

20170308-015Lőrincz Orsolya a Grow Csoport ügyvezetője, anya, társ, vezető, tanácsadó és rocker. Pályakezdőként ébredt rá, hogy ő nem nagyvállalatnál szeretne elhelyezkedni, hanem egy kisebb vállalkozásnál, ahol együtt fejlődhet a céggel. A Grow Csoportnál tíz fővel kezdtek, amikor odakerült; ez mára negyven főre bővült. Ahogy tanult, fejlődött, megtalálta a hivatását és értékrendjét. Saját munkaköre férfiak uralta terület volt kezdetben, így bevallása szerint a férfias munkamorált tanulta meg, amíg gyakornok, majd junior tréner, később tanácsadó lett. Idővel ez megváltozott, mert saját magának és feladatainak is meg volt az igénye arra, hogy nőként lépjen fel. Négy nagyon fontos tanácsot adott át: „1. Találjuk meg a küldetésünket, amiben hiszünk és a számunkra fontos értékek terén ne kössünk kompromisszumot sem munkahelyen, sem párkapcsolatban. „2. A család és karrier kettőse nincs ingyen, küzdelmes, és vannak benne könnyek is.” Nincs mindig egyensúly, meg kell érte küzdeni. „3. Egyedül nem megy, és végül a 4.: Nem fér bele minden. Döntéseket kell hoznunk, hogy mi a fontos, és választanunk kell. És el kell fogadnunk, hogy amit épp nem választunk, az nincs.”

Magyari MelindaMagyari Melinda a thyssenkrupp Presta Hungary munkatársa, minőségügyi osztályvezető. A vállalat az autóiparban fontos pozíciót tölt be és 1999 óta van jelen Magyarországon. „Tíz évvel ezelőtt ritkaságnak számított a férfi mérnökök körében, ha nő is került közéjük, viszont a thyssenkrupp állásinterjúján 2011-ben annyira pozitívan fogadtak, egyenlő partnerként kezeltek, hogy őket választottam” – összegezte tapasztalatait Magyari Melinda. Később, ahogy bővült a cég, úgy a feladatkörei is, ma már Quality-csoportvezető.

Hozott magával néhány lehetséges kérdéskört, amit fontosnak tartott: mennyire készít fel a felsőoktatás arra, hogy nőként kisebbségben leszünk a műszaki világban? „Az a tapasztalatom, hogy semennyire, legalábbis tudatosan nem. Ez az elmúlt tíz évben viszont sokat változott.” Útmutatásként, tanácsként pedig: „Mindenképpen fedezzétek fel magatokban azokat az erős női tulajdonságokat, amelyekről úgy gondoljátok, hogy segít a szakmában, mert ez olyan versenyelőnyt ad, amit nehéz felülmúlni. Viszont ezek nem elegendőek önmagukban, hogy jó vezetők legyetek, hanem fontos tudni dönteni, csapatban dolgozni és adott esetben felvállalni, ha valamit nem tudunk.”

KósKósa Erika színésznek készült, ma sikeres üzletasszony, és tapasztalatait az általa alapított akadémiáján adja át. Karrierje akadállyal indult, mégsem adta fel, és egy osztrák biztosításközvetítő céghez került. Ebben a szakmában akkor nagyon kevés volt a nő, így amikor gyorsan sikereket ért el, nem vettek róla tudomást, és nem jegyezték be képzésre, amelyet Ausztriában tartottak. Ő szeretett volna elmenni, fejlődni, tanulni. Nem hagyta annyiban, és bement a tulajdonoshoz; szóvá tette, hogy miért nem mehet el. Végül elutazott a továbbképzésre. „Ha valaki elég erős önmagával szemben és ismeri az erejét, képességeit, kompetenciáját; akkor nem lesz semmi baj. Az a baj, ha belül gyenge vagyok, nem ismerem magam, nem tudok az erősségeimre támaszkodni, ugyanakkor versenyezni szeretnék a férfiakkal. Nekünk soha nem kell versenyeznünk velük és a nőkkel sem. Ezt ki kell radírozni magunkból, mert ha jó vagy, és a benned lévő erősségekre építkezel, akkor a teljesítmény, a produktum az, ami mérvadó.”

A vesszőparipája, mint anya és nagymama, hogy ma Magyarországon a 35-40 éves nők 20%-ának nincsen gyermeke. Ha ez a tendencia folytatódik, akkor a következő női generáció 40%-ának nem lesz gyermeke. Ehhez kapcsolta a mai virtuális világ, az internet problémakörét. A világ minden pontját össze tudja kötni, felgyorsult és hihetetlenül impulzívvá vált. Szeretné a figyelmet felhívni arra, hogy az emberek találják meg a helyes egyensúlyt. Nagyon veszélyes az, ha vasárnap a család az ebédnél inkább posztolgat, semmint egymásra figyel. Veszélyes, ha este lefekvés előtt nem a párunkra figyelünk, hanem inkább e-mailekre válaszolunk vagy posztolunk. Szerinte szükséges az internet, de ne legyünk a rabjai, mert van valós életünk is. „Ha egyszer nőnek születtünk, akkor legyünk nők; bájosak, szépek, és éljük meg jól ezt a szerepet.”

A társadalmi attitűdök gyorsabban változnak, mint a sztereotípiák, de egyformán elősegítik a folyamatos változást. A négy előadó tapasztalatai felhívják a figyelmet arra, hogy a hölgyek is tudnak érvényesülni a munkapiacon, mert fontosak az ott betöltött szerepekben is.