Homlok Anna: A „furcsaság faktor” már gimnáziumban is jól működött nálam

 Írta: Ónódi Olivér

Homlok Annával a BME GTK Kommunikáció- és médiatudomány mesterszakos hallgatójával, OTDK második helyezettel beszélgettem az eseményen szerzett élményeiről, tapasztalatairól. Megosztotta velünk, hogy hogyan készült fel, de esett szó arról is, hogyan élte meg a debreceni konferenciát.

Mi motivált abban, hogy belevágj a TDK-ba?

Már volt egy jó alapom, hiszen mire belevágtam az egészbe, már meg kellett írnom a projektfeladatomat, ami gyakorlatilag egy mini szakdolgozatnak feleltethető meg. Tudtam, hogy a TDK védés olyan lesz, mint az államvizsga, ezért a fő motivációm a védésben való gyakorlatszerzés, illetve saját magam kipróbálása volt egy ilyen szituációban. A Szociológia és Kommunikáció Tanszék is azt sugallta felénk, hogy ez egy tök jó dolog, mert egy pozitív közegben, egyenlő tudományos munkatársként kezelnek minket, ami valóban így történt.

Hogyan találtad ki a témádat és miért ezzel kezdtél el foglalkozni?

Az előző évfolyamoknál úgy volt, hogy projektet kellett írni, ezért kaptunk segítségül témaötleteket, amik közül választottunk egy oktatót, a hozzákapcsolódó témával. Ezeket egyéni megbeszélés alapján úgy lehetett alakítani, ahogy a konzulensed engedte. Amikor kijött ez a projektfeladat, nekem már volt egy konkrét tervem, tudtam, hogy a gyásszal és az ehhez kapcsolódó tabukkal szeretnék foglalkozni dr. Rajkó Andreánál, mert szeretek olyan témákban kutatni, amik nem hétköznapiak. A „furcsaság faktor” már a gimnáziumban is jól működött nálam és tudtam, hogy ez az ötlet másnak valószínűleg nem jut eszébe. 

Hogyan gondolsz vissza a dolgozatírásra és az előadásra?

A dolgozatírás alapvetően két részből áll, a kutatásból és a megírásból. Utóbbi sokkal nehezebb számomra, mert olyan típus vagyok, aki nem kezdi el korán a dolgokat, inkább a végére hagyom, egyben letudom. Ezzel szemben a kutatás sokkal izgalmasabb: jó érzés azon agyalni, hogy mivel tudok újat adni az embereknek, akik elolvassák, de közben a saját lelkesedésemet is fenn tudjam tartani. 

Az előadás a TDK-nál és az OTDK-nál is jól sikerült, eszméletlenül élveztem. Annyi különbség volt, hogy előbbi online volt, számomra ismert tanárok „ültek bent”, szemben az utóbbival. Jól esett a sok kérdés, amit rámzúdítottak, látszott rajtuk, hogy érdekli őket is a téma. Ez egy pozitív megerősítés volt, hogy jól át tudtam adni a lelkesedésemet, ami rájuk is átragadt. Az OTDK-án ráadásul Kulturális és szociálantropológia tagozatban voltam, szóval egy más terület tudósait kellett meggyőznöm, hogy a kommunikációs témám valóban megéri az érdeklődést és az energiabefektetést.

Nem érezted úgy, hogy ez nem megy, nem ér ez ennyit? Ha igen, mi volt az a húzóerő, ami miatt mégis végigcsináltad?

Szerintem egy hosszabb munka során, mindenkinek vannak kisebb mélypontjai, legyen ez a TDK vagy akár a szakdolgozat, de ezeket mindig le lehet gyűrni. Felszívod magad, és azt mondod, hogy már csak azért is megcsinálom, nincs, ami megállít. Nagyobb összezuhanásom nem volt. Nyilván hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt olyan nap, amikor nehezemre esett leülni és írni vagy gondolkodni a témámról, de erre inkább úgy tekintek, hogy ha olyan egyszerű lett volna, nem lett volna semmi értelme.

A siker mit jelent számodra? Ha nem sikerült volna ilyen kiemelkedő eredményt elérned, akkor is elégedetten távoztál volna?

Magamat ismerve úgy jöttem volna haza Debrecenből, hogy egy klassz élmény volt. Persze maradt volna bennem egy kis tüske, hogy nem értem el helyezést. Azonban tudni kell, hogy ez egy három napos konferencia, ahol az országból és a határon túlról is érkeztek társadalomtudósók: egyetemistákkal és pedagógusokkal is összeismerkedtem, szóval networkingelés volt a javából. Már azt is sikerként könyveltem el, hogy bővítettem a kapcsolatrendszeremet, amire nyilván rátett egy lapáttal, hogy ilyen klassz eredményt értem el egy ilyen megosztó témával. 

Az interjú a Szociológia és Kommunikáció Tanszék Újságírás 2. kurzusának keretei között készült. Oktató: Dr. Héder-Nádasi Eszter.