Idén már másodjára lesz a Gazdaság- és Társadalomtudományi Karon Kari Hallgatói Napok és ÜTI Sátor, melynek keretein belül nemcsak koncertekkel, hanem különböző nappali programokkal várják a hallgatókat.
Az előző évi hagyományt megtartva négy napon keresztül, április 26. és 29. között élvezhetik az egyetemisták a Q épület mögött felállított sátor adta lehetőségeket: szórakoztató előadásokat, koncerteket – egy pohár jéghideg sör társaságában. A nappali programokért az Üzleti Tudományok Intézete felel, míg az esti programok színességéről a First Aid partysorozat gondoskodik.
Az első napon a délelőtti órákban az ÜTI civil programsorozat keretében Az Üzleti Tudományok Intézetének oktatói hallgathatóak meg egy személyesebb, „civil témájú” előadás keretében. Szintén kedden lesz ÜTI Quizre, ahol „fordul a kocka”: a hallgatók tehetnek fel nehezebbnél nehezebb kérdéseket az intézet oktatóinak. Talán egy zh-n megadatlan pont is megbosszulható! A kora délutáni órákban egy rendhagyó vállalatgazdaságtan előadás, majd a Dumaszínház egyik csillaga és Karinthy-gyűrűs humorista, Hadházi László szórakoztatja majd a közönséget. Az estét a Három névre hallgató trió alapozza meg kellemes, akusztikus dalaival, majd őket követi a magyar költészet szépségeit rockzenével ötvöző Vallvadír zenekar. A további hangulatról pedig a GTK rezidens DJ duója, a Lynx, majd DJ BB gondoskodik egészen hajnalig.
A második napon az MKT BME által szervezett szakmai blokkban vendégül látjuk Havas Ágnest, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatóját, aki az Oscar-díjas Saul fia c. film kapcsán fog beszélni a filmipari trendekről. Ezt követően Ördög Nóra műsorvezetővel és férjével, Nánási Pál, fotógráfussal beszélgetésre kerül sor a család és a karrier összeegyeztetésének örömeiről és nehézségeiről. Szerdán is lesz ÜTI Quiz, ez alkalommal azonban már a hallgatók tudása kerül megmérettetésre. Az igazi fesztiválhangulatról a Kari Napok főfellépője, az Irie Maffia fog gondoskodni. Az este további részében – egyáltalán nem levezetésképp – a népszerű duó, a Drop The Cheese kerül terítékre, majd őket követi a LYNX, egészen hajnalig.
A harmadik napon a kora délutáni órákban a szintén rendhagyó gazdaságtörténet előadást az ÜTI Quiz utolsó fordulója követi, miközben az ÜTI oktatói csapolják a sört a szomjazó érdeklődőknek. Csütörtök este a Kari Napok elhozza a régi idők hangulatát: kezdésnek a magyar Scooterként emlegetett Kozmixlép fel a színpadon, majd őket követi Devényi Tibi bácsi, hogy a retro hangulat igazán a tetőfokára hághasson. Az este további részében pedig az ESD biztosítja mindenkinek a talpalávalót.
A negyedik napon a Liska Tibor Szakkollégium rendezi meg a GTK Esettanulmányi Versenyt, majd délután az ünnepélyes eredményhirdetésre is sor kerül. De ne aggódjatok, a sörcsapok továbbra is várják majd a szomjas szájakat! A pénteki este egyik fellépője az Egyetemi Napokról már jól ismert DENIZ, a nép hangja, majd utána nem más következik, mint a magyarországi hip-hop műfaj előfutára: az Animal Cannibals. A megfelelő hangulatról Juhász Laci fog gondoskodni, majd utána egészen hajnalig a GTK kedvenceire, a LYNX duóra őrülhet meg a közönség.
A rendezvény alatt végig lehetőség van kipróbálni a Kari Hallgatói Napok és ÜTI Sátor hivatalos szabaduló szobáját is, ahol Professzor Q a Bahamákra vár minden hallgatót, viszont különös körülmények között eltűnik, így a csapatokra van szükség, hogy előkerüljön! A napközbeni programokat két jelentős szakmai partner, a CITI és a Deloitte is színesíti érdekes előadásokkal, és a Deloitte Cafe sütivel és kávéval várja a hallgatókat.
Szóval találkozunk a Kari Napokon a Q épület mögött április 26-29-én, hogy élvezetesen teljen el a tizenegyedik hét (is) a BME-n.