Megrendüléssel és mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett kollégánk, Dobosné dr. Sárvári Judit, egyetemi docens, az Idegen Nyelvi Központ volt igazgatója, méltósággal viselt betegség után, életének 71. évében elhunyt.
Dobosné dr. Sárvári Judit több évtizeden át, 1984 és 2016 között volt a BME GTK Idegen Nyelvi Központ (korábban Nyelvi Intézet) munkatársa. 1988-tól az Angol Nyelvi Csoport vezetőjeként nagy szerepet vállalt az önálló nyelvi csoport szakmai munkájának megszervezésében, az új tantervek és tanmenetek kidolgozásának koordinálásában, valamint a bel- és külföldi tanártovábbképzések megszervezésében. 1990 és 2001 között a BME Studia Nyelvi Centrum igazgatója volt, majd 1993 és 2001 között a BME Nemzetközi Gimnázium munkáját is irányította. 2002-ben az akkori Nyelvi Intézet igazgatójának nevezték ki, amelyet nyugdíjba vonulásáig vezetett, szakmai felügyelete alatt jött létre a BME Nyelvvizsgaközpont is. Hosszú évekig volt a BME Egyetemi Tanácsának és a GTK Kari Tanácsának elismert tagja.
Kiváló pedagógiai munkáját fémjelzi, hogy a magyar hallgatók oktatása mellett már 1987-ben megbízást kapott a külföldi hallgatók képzésének intézeti koordinálására. Emellett a szakfordító- és tolmácsképzés beindításában és annak többszintűvé, nemzetközivé tételében is vezető szerepet játszott. Mind a hallgatók, mind a kollégák körében töretlen népszerűségnek, elismerésnek örvendett, vezetői és oktatói munkáját is a támogatás, az odafigyelés és törődés határozta meg.
Széleskörű kari oktatási és oktatásszervezési tevékenysége mellett ismert és szeretett alakja volt a szélesebb hazai tudományos és oktatási világnak is. Számos tankönyv, folyóiratcikk és rangos nemzetközi konferenciaelőadás fűződik a nevéhez. Közel egy évtizedig az oktatási tárca nyelvoktatási szakértő-referenseként is dolgozott. A Szaknyelvoktatók és -Kutatók Országos Egyesületének egyik alapítójaként – és közel 20 éven át elnökeként – múlhatatlan érdeme van abban, hogy a szaknyelvet oktató és kutató kollégák ma is egy élő szakmai közösség tagjai lehetnek. Az utolsó pillanatig fáradhatatlanul dolgozott e szakmai közösségért, a szaknyelvoktatás és -kutatás ügyéért.
Búcsúzunk a kiváló oktatótól, a nagyszerű embertől, akinek szeretetteljes lénye, jóindulata, bölcsessége és derűje a kollégák számára ma is inspiráló példa.
Emléke örökre szívünkben él.