Irány a Brown! – – Campus Mundival Amerikában

interjú Illy Eszterrel

Hogyan vágtál bele az Amerika-projektbe?
2018 februárjában fogalmazódott meg először bennem, hogy én bizony elmegyek Amerikába. Azt éreztem, van még egy esélyem és lehet még egy esélyem egyetemistaként arra, hogy ösztöndíjasként valóra válthassam ezt a régi álmom. Ekkor másodéves voltam már, így elkezdtem utánajárni a dolognak, milyen lehetőségek vannak, milyen feltételekkel. Volt egy teljesen nyitott, ingyenes tájékoztató, ahol elmondták az Erasmus és a Campus Mundi ösztöndíjak kereteit, a feltételeket, mikor melyiket érdemes megpályázni, kérdezni is lehetett. Nagyon informatív és rendkívül inspiráló volt, hiszen ekkor tudtam meg azt is, hogy lehetőségem van még a diplomám megszerzése utáni egy évben teljesíteni az ösztöndíjprogramot és a feltételeinek megfelelni, ha a szakmai gyakorlatot választom. Nem szerettem volna csúszni és korábban már volt lehetőségem a tanulmányi ösztöndíjat kipróbálni, így emellett döntöttem.
A nehezebb része az volt a dolognak, hogy nekem kellett találnom egy helyet – lehetett ez cég, oktatási intézmény –, ahol fogadnak engem az ösztöndíjas időszakban. Szinte azonnal neki kellett állnom aktívan a keresésnek, mivel csak pár hónapom volt hátra, amíg végzek a képzéssel és diplomázom 2018 júniusában. Végül a keresési kritériumokban a felsőoktatási intézmények mellett döntöttem, mert úgy gondoltam, abban a környezetben tudom a leginkább kihasználni a tapasztalatszerzési és tanulási lehetőségeket. Magam sem tudom, honnan merítettem azt a bátorságot, amivel simán küldözgettem az anyagom a Yale-nek, a Brown-nak. Ez az önéletrajzom és egy motivációs levél-szerűség volt, amiben az ösztöndíjprogram lényegét is igyekeztem elmagyarázni. Konkrét professzorokat szemeltem ki, gondoltam, így a legjobbak az esélyeim. Egyszer csak jött a válasz Prof. Krueger-től, aki a Brown-on oktat szociálpszichológiát. Megbeszéltünk egy időpontot, amikor Skype-on beszélgettünk a motivációimról, korábbi tapasztalataimról, érdeklődési köreimről, az ösztöndíjprogramról, majd azt mondta, hogy ő szívesen fogadna a 2019-es tavaszi félévben, mint gyakornokát, sőt, ha kedvem úgy tartja – márpedig nagyon úgy tartotta –, órákra is bejárhatok. Elkezdődött a papírmunka, a pályázati anyagom összerakása, hogy még mielőtt abszolválnék 2018. május végén, be tudjam azt adni. A megegyezésünk szerint hivatalosan 2019 februárjától 2019. május végéig szólt az ottlétem, végül 2019. január végén indultam és 2019. június közepén érkeztem haza. 

Miért pont a Brown mellett döntöttél? Utaztál már korábban Erasmus vagy Campus Mundi ösztöndíjjal?
A Brown szellemisége nagyon megfogott, mindamellett, hogy egy nagyon nívós intézmény, mégis egyfajta családias hangulat lengi körül. Már eleve a város is, Providence, ami otthont ad neki, a szülővárosomra emlékeztetett, ahogyan utánanéztem, olvastam róla. Anno az Erasmus esetében is remekül bevált Foggia, ami, bár egy kisváros, mégis az egyetemnek köszönhetően pezseg benne az élet, ugyanakkor mégsem érzi azt az ember, hogy elveszik a nagy tömegekben. Foggia igazi otthonná tudott számomra válni az otthontól távol, és bár ezt akkor, mikor kiderült, hogy mehetek, még nem tudtam, végül Providence is azzá vált.
Alapszakon volt szerencsém egy félévet Erasmus ösztöndíjjal Olaszországban eltölteni, Foggiában. Csodálatos élményekkel, tapasztalatokkal, új barátságokkal érkeztem haza, arról nem is beszélve, hogy a lehető legnagyobb lépéssel távoztam a komfortzónámból. Ez egyszerre volt ijesztő és felszabadító, a későbbiekben is rengeteg lendületet és erőt adott, amikor szükségem volt rá, elbizonytalanodtam, vagy azt éreztem, valamit nem mernék meglépni.

Milyen volt egy amerikai egyetemen tanulni, ami ráadásul a Borostyán Liga tagja? Mi volt a legnagyobb változás a magyar felsőoktatáshoz képest?
Elképesztően modern volt minden, az épületek, a felszerelések, az előadótermek. Nagyon szuperek voltak az ivókutak, a kirakott kézfertőtlenítő tartók és a szelektív hulladékgyűjtők, mindenhol. Hatalmas maga a campus, viszont nagyon könnyen el lehetett találni mindenhova. Időszakos műalkotások, szobrok is díszítették az udvarokat, és mindegyiknek volt egy története. A felület, ahol kezelték a tanulókat az oktatók és amin keresztül a diákok látták a felvett óráikat – tehát az amerikai Neptun –, nagyon átlátható volt, mobiltelefonos applikációval is remekül működött. Az órákon inkább azt éreztem egyfajta párbeszéd zajlik az oktató és a diákok között, nagyon nyitott volt mindenki arra, hogy random kérdések megszakítsák akár az óra menetét – sosem volt ebből probléma. Hiába ültünk sokszor akár 150-en egy előadóban, mégis azt éreztem, hogy kiscsoportos hangulat uralkodik a teremben. Minden professzorhoz odamentem az első órák után, hogy bemutatkozzak, elmondjam ki is vagyok, mit is művelek itt, és végtelenül kedvesen üdvözöltek, segítettek az amerikai Neptun felfedezésében és a későbbiek folyamán, ha találkoztam velük a folyosón, mosolyogva köszöntöttek és megkérdezték, hogyan érzem itt magam. 

Milyen tippet adnál, aki szeretné néhány félévet külföldön tanulni?
A papírmunka időben való elkezdése, ami első ránézésre borzasztóan nehéz, zavaros és kétségbeejtő tud lenni – de megoldható! Merjetek kérdezni, és érdemes online utánajárni, nemcsak az ösztöndíj feltételeinek és a követelményeknek, hanem az élménybeszámolóknak is. A Campus Mundi keretei között ugyanis én is vállaltam, hogy blogot vezetek az élményeimről, ahol a kezdetektől kezdve a hazaérkezés utáni időkig dokumentáltam mindent. Nekem nagyon nagy élmény volt, hogy számomra eddig ismeretlen emberek is megkerestek azzal, hogy olvasták a blogot és lenne néhány kérdésük – elég sokan vagyunk így, akik blogot vezetnek vagy vezettek ezekről az élményekről és időszakokról, szóval bátran járjatok utána! Azt tanácsolom mindenkinek, hogy legyetek bátrak, mert bármi és minden (is) lehetséges. Pályázásra fel, hajrá mindenkinek!

Szerző: Balogh Blanka
Képek: Illy Eszter