A fejlődéshez változás kell!
december 5, 2016
A lista folyamatosan bővül – kérdezzetek! Utolsó frissítés: 2016.12.23.
december 8, 2016

Közlemény

A BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának vezetői megkönnyebbülve veszik tudomásul a hosszú konfliktusfolyamat lezárását jelentő kormányzati kezdeményezést, hogy a Kar 2017. augusztus 1-jétől az ELTE részeként működjön tovább.

Érzéseink kettősek, hiszen korábban még elképzelni sem tudtuk, hogy el kell hagyjuk a BME-t. Mára azonban olyan helyzet alakult ki, amelyben mi sem látunk már más megoldást, minthogy egy hosszabb átmeneti folyamat során, az érintettek érdekinek messzemenő figyelembevételével, elváljanak az útjaink. Ugyanakkor öröm, remény és kihívás is, hogy Karunk az ország első számú egyetemének, az ELTE-nek a részévé válhat, ott tovább erősödhet, fejlődhet.

A következő napok feladata lesz, hogy kollégáinkkal és hallgatóinkkal közösen értékeljük az új helyzetet, áttekintsük, milyen sürgős tennivalók várnak ránk az átmeneti időszakban. Mindannyiunk célja, hogy ha már ígéretes új korszak elé nézünk, valóban éljünk is a lehetőséggel: gondos tervezéssel megvalósítsuk a szükséges változtatásokat, hogy kollégáink és hallgatóink büszkeségére az ország legerősebb diplomáit adhassuk ki területeinken.

Mindehhez kérjük szíves türelmüket, megértésüket, konstruktivitásukat és támogatásukat! Folyamatosan tájékoztatni fogjuk Önöket!