A siker egyik kulcsa, hogy meglegyen a tudományos kémia
március 3, 2022
Frissítés! Koronavírus tájékoztató
március 7, 2022

Magyar Parasport Napja 2022 – a Testnevelési Központ eseménye

„Fogyatékosnak lenni nem jelenti azt, vesztesnek lenni.”

Az Országgyűlés 2017. december 12-i ülésén egyhangúlag megszavazta a Kulturális Bizottság ötpárti kezdeményezését. Hivatalosan is országos napja lett a magyar sportnak, a magyar parasportnak, a magyar diáksportnak és a módosító javaslat megszavazása után a magyar siketsportnak.

A Magyar Parasport Napját minden év február 22-én ünneplik meg. A dátum választása szimbolikus, hiszen ezen a napon, 1970-ben alakult meg a Mozgásgátoltak Halassy Olivér Sport Clubja, a Mozgásjavító Intézmény falai között. A mai magyar parasport kialakulásában döntő jelentőségű volt, hogy az első, intézményesített sportszervezetet olyan legendák alapították meg, mint Tauber Zoltán, hazánk első paralimpiai bajnoka, Fejes András, aki az első magyar paralimpiai érmet nyert, és a mozgásjavító tanárai, diákjai. A klub névválasztásával a legendás vízilabdázó és úszó előtt tisztelgett, aki lábamputáltként az épek között lett olimpiai bajnok 1932-ben és 1936-ban.

A Lélekmozgató Programsorozat felhívása minden magyar közoktatási és felsőoktatási intézményhez szól. Célja, hogy a pedagógusok ezen a napon a különböző életkorú diákokkal kipróbálják a fogyatékos sportok csapatsportágait.

Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott a Testnevelési Központ is. A meghívott Schober László egykori válogatott parasportoló (kosárlabda) közreműködésével került sor a kerekesszékes kosárlabda és az ülőröplabda mérkőzésekre. A hallgatók megértéssel és érdeklődéssel próbálták ki mindkét sportágat.

Csoportkép Schober Lászlóval (balról a második)
Kép forrása: https://testneveles.bme.hu/hirek/306-magyar-parasport-napja-2022-kepekkel