Megjelent!

Talán sokan nem tudjátok, de az egyre nagyobb ismertségre szert tevő együttes, az Ivan and the Parazol is rendelkezik BME-s múlttal, illetve jelennel. Balla Máté gitáros a GTK kommunikáció és médiatudomány mesterszakán végzett, míg Vitáris Iván énekes/frontember jelenleg is a BME falain belül, ipari terméktervezés szakon folytatja tanulmányait. Mondhatni hab a tortán, hogy menedzserük, Kelemen László szintén GTK-s öregdiák, aki kulturális iparágak mesterszakon szerzett diplomát. Ábrahám Dóra Ivánnal és Mátéval beszélgetett – többek közt egyetemi élményekről is. Az interjúból kedvcsinálónak most ezt a részletet idézzük fel…

Hogy indultatok? Honnan ismertétek egymást?

Vitáris Iván: 2010-ben alakultunk. Simon Bálinttal, a dobosunkkal együtt jártam a Városmajori Gimnáziumba, többieket meg zeneiskolából, régi zenekarok átfedéseiből ismertük meg, így jött létre az Ivan and the Parazol.

Hobbizenekarnak indultatok, amolyan „gimis garázsbandának”, vagy az elejétől kezdve komoly terveitek és elképzeléseitek voltak ezzel kapcsolatban?

V.I.: Bár volt egy gimnazista vonal is a megalakulásnál, nem voltunk az a tipikus „gimnazista zenekar”, nem jártunk le a díszterembe, meg ilyenek. Nekem volt olyan zenekarom is, de ez nem. A kezdetektől hittünk ebben az egészben és komolyan gondoltuk magunkat, de el kellett telnie fél évnek, hogy beigazolódhasson az, hogy ez működni fog egy egészként is.

Balla Máté: Ebben két szempontból is szerencsénk volt. Először is, összehozott öt teljesen különböző embert az, hogy nagyon hasonló elképzeléseink, céljaink voltak. Másodszor pedig kiderült, hogy jól kiegészítjük egymást és barátság alakult ki köztünk, ami a gimnazista zenekaroknál általában adott szokott lenni.

A hangzás és a stílus adott volt, mindannyian egy lapon voltatok, vagy ebben is össze kellet csiszolódni?

V.I.: Nem mondanám, hogy mindenki ugyanazt a zenét szereti.  Azért az tény, hogy a zenekar nagy része egy stílus felé húz, van egy zenei éra, amit mind nagyon szeretünk, de a sokszínűséget meg kell őrizni. Akkor válik egy zenekar unalmassá, akkor lehet őket hamar elfelejteni, ha nem tudnak megújulni. Ahogy egy költő, egy író, egy festő is levetkőzik bizonyos dolgokat a karrierje során, úgy mi is, ennek köszönhetően voltunk képesek egyre inkább elindulni az egyediség felé. Lemezről lemezre kiforrottabb anyagot tudtunk kiadni, amit még inkább Ivan and the Parazolnak nevezhettünk.

B.M.: Kezdetekben azért volt bennünk egy jó adag türelmetlenség. Emlékszem, már jóval az első lemez megírása előtt felmerült bennem párszor, hogy „itt az ideje, hogy jöjjön az album”. Utólag visszagondolva viszont pont akkor történt meg, amikor meg kellett történnie. Szükség volt a rutinszerzés és összecsiszolódás időszakára is ahhoz, hogy végül egy ilyen koherens, erős anyaggal debütálhassunk. Persze, ahogy Iván is elmondta,  ez nem azt jelenti, hogy véget ért volna a folyamat, vagy valaha véget fog érni. Azóta sok mindent együtt tapasztaltunk meg az élet ilyen-olyan területein, ami érezhetően befolyásolja a közös dalszerzést is.

Ha a kezdetektől ennyire tudatosan nyitottatok a zenész élet felé, miért tartottátok fontosnak, hogy egyetemre jelentkezzetek? Szülőkkel való kompromisszum eredménye vagy belső motiváció?

B.M.: Én a gimnázium után mindenáron zeneiskolába szerettem volna menni. Ez ugyan nem jött össze, viszont amikor megalakult a zenekar rögtön éreztem, hogy ez az én utam, és ebben száz százalékig biztos voltam. Azt, hogy emellett elvégeztem az alap- és a mesterképzést mindenképpen pozitívumként fogom fel, olyan dolognak, ami hozzá tudott adni valamit ahhoz, aki vagyok.

V.I.: Én szerettem volna folytatni a tanulmányaimat, de természetesen benne volt ez a kompromisszum is, hogy mindenképpen kell a zenélés mellé valami szakmát szerezni. Sok dolog van az életben, ami érdekel, és nem csak engem, hanem a többieket is a zenekarból. Szerintem ez nagyban hozzájárult ahhoz is, hogy kicsit körültekintőbben tudtuk kezelni a dolgainkat már a kezdetektől. Amiket tanultam a nagyon-nagyon lassan a végéhez közelítő ipari termékes tanulmányaim folyamán, sok mindenben a zenekaron belül is lehetett hasznosítani, szóval nem úgy fogom fel mint egy kötelező rossz dolog.

Hogyan sikerül menedzselni ezt a kettős, formatervező/zenész életet?

V.I.: Leginkább úgy, hogy még mindig nem végeztem el az egyetemet (nevet). Volt olyan, hogy egy őrületes, teltházas lemezbemutató után mentem haza integráltterméktervezés-leadást csinálni még hajnali négyig. Tegnap a Fábrys előadás miatt nem tudtam például elmenni a statisztika gyakorlatra, úgyhogy jövő héten majd mindenképp kell, mert ha megint megbukom belőle, megőrülök (nevet).