Március 29-én kezdetét vette a XXXV. OTDK, ami egészen május 19-ig tartja lázban a hallgatókat az egész országban. A kétévente megrendezett esemény 16 szekciójának (idén összesen) 487 tagozatában adnak elő a hallgatók, amelyek között 48 GTK-s gondozású téma található, ami mögött 54 szerző több éves kitartó kutatómunkája áll.
Az Agrártudományi; az Állam- és Jogtudományi; a Fizika, Földtudományok és Matematika; a Humán Tudományi; az Informatikatudományi; a Művészeti és Művészettudományi; az Orvos és Egészségtudományi; a Társadalomtudományi; valamint a Testnevelés és Sporttudományi szekciók már lezajlottak. A Társadalomtudományi szekcióban 5, a Testnevelés és Sporttudományi szekcióban 4 előadással képviseltette magát a GTK.
Az idei OTDK rendezvénynek jelenleg a Had és Rendészettudományi; a Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi; a Tanulás- és Tanításmódszertani – Tudástechnológiai szekciói zajlanak éppen, utóbbi kettőn Karunk 9 hallgatója vesz részt.
A Biológia; a Kémia és Vegyipari; a Közgazdaságtudományi; a Műszaki Tudományi szekciók pedig még hátra vannak. Ezek közül az utóbbi két tudományterülethez köthetően 30 GTK-s téma hallgatható meg nyilvánosan a különböző egyetemek által szervezett online diákköri konferenciák keretein belül.
Nagyon büszkék vagyunk minden előadónkra, hogy idáig eljutottak és köszönjük, hogy kutatásukkal minket is képviselve színesítik a rendkívül változatos programtervezeteket!
GTK-s témák szekciónkénti bontásban (OTDK 2021)
Szekció | Tagozat | Téma | Szerző(k): | Témavezető(k): | |
1. | Közgazdaságtudományi | Fenntartható fejlődés – társadalom, fenntarthatóság makro perspektívában | Vállalati finanszírozású ösztöndíjprogramok Magyarországon | Baló Vera | Dr. Csiginé Nagypál Noémi adjunktus, BME GTK |
2. | Közgazdaságtudományi | Fenntartható fejlődés – társadalom, fenntarthatóság makro perspektívában | The Web of Life – Essay on the Potential Effects of a Networks-Based Ecosystem-Model on Modern Agriculture | Noszály Bettina Blanka | Hortay Olivér PhD hallgató, BME GTK Molontay Roland tudományos segédmunkatárs, BME TTK |
3. | Közgazdaságtudományi | Fenntartható fejlődés – település-környezet | Az energiaszegénység helyzete Magyarországon | Dömők Adrienn Manna Huszár Ivett | Hortay Olivér PhD hallgató, BME GTK Szőke Tamás PhD hallgató, BME GTK |
4. | Közgazdaságtudományi | Fenntartható fejlődés – település-környezet | Budapest kerületeinek elemzése környezeti indikátorok alkalmazásával | Jäger Bettina Szimonetta | Dr. Buzási Attila tanszékvezető-helyettes, adjunktus, BME GTK |
5. | Közgazdaságtudományi | Fenntartható fejlődés – település-környezet | Mekkora az energiaszámla? – Lakossági fűtési energiahordozók felhasználásának gazdasági összefüggései Közép-Kelet Európában | Somogyi Réka | Dr. Pálvölgyi Tamás egyetemi docens, BME GTK |
6. | Közgazdaságtudományi | Fenntartható fejlődés – település-környezet | Utópia vagy disztópia? A jövő városai a klímaváltozás és az Internet of Things korában | Vályi-Nagy Erzsébet Dóra | Szalmáné dr. Csete Mária egyetemi docens, BME GTK |
7. | Közgazdaságtudományi | Fenntartható fejlődés – zöld vállalati gyakorlatok | A Tisza II. Hőerőmű kis és közepes moduláris atomerőművel (SMR) történő helyettesítésének vizsgálata | Molnár János | Szőke Tamás PhD hallgató, BME GTK |
8. | Közgazdaságtudományi | Fenntartható fejlődés – zöld vállalati gyakorlatok | Fenntartható szálláshelyek jelene és jövője | Szijártó Boglárka Csilla | Dr. Valkó László címzetes egyetemi tanár, BME GTK |
9. | Közgazdaságtudományi | Gazdaságpolitika – a gazdaságpolitika elméleti és gyakorlati kérdései | Klasszikus növekedéselméleti modellek vizsgálata a legújabb stilizált tények függvényében | Zsiros Ádám | Dr. Ligeti Zsombor egyetemi docens, BME GTK |
10. | Közgazdaságtudományi | Kommunikáció, média | Mennyit ér egy videó a YouTube-on? – Az Európai Unió DSM irányelvének hatása a YouTube-ra | Lopez-Müller Jennifer | Dr. Lehóczki Zsófia tanársegéd, BME GTK |
11. | Közgazdaságtudományi | Marketing – fogyasztói magatartás | A digitális detox és az önkontroll összefüggése | Bardóczy Tibor | Dr. Bernschütz Mária adjunktus, BME GTK |
12. | Közgazdaságtudományi | Marketing – marketingkommunikáció | Egy koreai kozmetikumokkal kereskedő kisvállalkozás (szeretet)márkázási lehetőségei | Molnár Timea | Dr. Bíró-Szigeti Szilvia egyetemi docens, BME GTK |
13. | Közgazdaságtudományi | Marketing – ügyfél-elégedettség | A liberalizált magyar vasúti személyszállítási piac iparági környezetelemzése | Kertai Ádám | Danó Györgyi tanársegéd, BME GTK |
14. | Közgazdaságtudományi | Marketing – ügyfél-elégedettség | A felsőoktatás minőségének mérése | Merkei Dóra | Erdei János mesteroktató, BME GTK |
15. | Közgazdaságtudományi | Marketing – vásárlási döntési mechanizmusok | A kevesebb több? – A limitált kiadású termékek hatása a fogyasztói magtartásra | Győri Luca Andrea | Dr. Petruska Ildikó egyetemi docens, BME GTK |
16. | Közgazdaságtudományi | Marketing – vásárlási döntési mechanizmusok | Belső vagy külső motiváció okán lennének tudatosabbak a fogyasztók? | Takács Fanni | Dr. Bernschütz Mária adjunktus, BME GTK |
17. | Közgazdaságtudományi | Pénzügy – pénzügyi intézményrendszer | A monetáris politikai szabályok változása, különös tekintettel a Bank of England politikájára | Papp Gergely | Dr. Novák Zsuzsanna adjunktus, BME GTK |
18. | Közgazdaságtudományi | Pénzügy – vállalati pénzügyek | „Előrejelezhető-e a csőd? A pénzügyi mutatószámok szerepe a kimentési gyakorlatban a 2008-as globális válság tapasztalatai alapján” | Klausz Adrienn | Dr. Novák Zsuzsanna adjunktus, BME GTK Dr. Orlovits Zsanett egyetemi docens, BME GTK |
19. | Közgazdaságtudományi | Stratégia és változásvezetés | Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan: Környezettudatos stratégia implementálásának lehetőségei az ESTIEM esetében | Horváth Rebeka Dorina | Dóra Tímea Beatrice tanársegéd, BME GTK |
20. | Közgazdaságtudományi | Területfejlesztés | Barnamezős területek Budapesten – Közvágóhíd és környékének fejlesztési koncepciója | Bozsoki Fruzsina | Dr. Szabó Mariann adjunktus, BME GTK |
21. | Közgazdaságtudományi | Tőke- és pénzpiacok – hazai piacok és módszertani elemzések | Tőzsdei vizualizációk értékelése szemkövetéses módszerrel | Bene Sára | Póra András tanársegéd, BME GTK Szabó Bálint tanársegéd, BME GTK |
22. | Közgazdaságtudományi | Tőke- és pénzpiacok – nemzetközi piacok | Smart Green Investing: How to Make Sustainability a More Profitable Choice | Stempler Balázs | Póra András tanársegéd, BME GTK |
23. | Közgazdaságtudományi | Vezetés és magatartás | Korszerű vezetési filozófiák és eszközök megjelenése a hazai vállalkozásoknál | Sedlák Richárd | Dr. Topár József egyetemi docens, BME GTK |
24. | Műszaki Tudományi | Additív technológiák | Ergoterápiás segédeszköz fejlesztése 3D nyomtatott technológiával | Czirkó Viktória Deli Csilla Rita Kling Anna | Pulay Márk tanársegéd, BME GTK |
25. | Műszaki Tudományi | Ipari termék- és formatervezés | Tovább, tovább, elfogadom, futtatás, avagy az egyetemi licenszű szoftverek telepítési nehézségei | Bór Dorina Etzler Éva Galbács Márton | Dr. Lógó Emma oktatási dékánhelyettes, egyetemi docens, BME GTK |
26. | Műszaki Tudományi | Ipari termék- és formatervezés | Első szoftverhasználatot segítő (user onboarding) megoldások hatékonyságának vizsgálat | Megyeri Mária | Szabó Bálint tanársegéd, BME GTK |
27. | Műszaki Tudományi | Közlekedésüzem I. | Adatgyűjtés fontosságának, lehetőségének vizsgálata a városi tömegközlekedésben | Antal Péter | Tóth Áron tanársegéd, BME GTK |
28. | Műszaki Tudományi | Műszaki menedzsment | Múzeumlátogatási szokások vizsgálata a koronavírus idején – A virtuális múzeumok felhasználói megítélése | Czeglédy Karola Luca Jakabovics Luca Magyari Éva Anna | Szabó Bálint tanársegéd, BME GTK |
29. | Műszaki Tudományi | Műszaki menedzsment | Képekkel támogatott rendszer használhatósági skála (P-SUS) szoftveres változatának kialakítása és megbízhatósági vizsgálata | Paulics Lilla | Szabó Bálint tanársegéd, BME GTK |
30. | Műszaki Tudományi | Vízmérnöki tudományok | A Molnár János barlang vízkészletének vizsgálata ivóvízként történő felhasználásra | Balogh Szonja | Dr. Kósi Kálmán címzetes egyetemi tanár, BME GTK Dr. Szieberth Dénes egyetemi docens, BME GTK |
31. | Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi | Alkalmazott pszichológia I. | A pénz (nem) boldogít (?): A jóllétet meghatározó faktorok dominanciájának vizsgálata a különböző karrierperiódusok tekintetében | Kiss Kitti | Dr. Kun Ágota egyetemi adjunktus, BME GTK |
32. | Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi | Alkalmazott pszichológia III. | Egyetemi teljesítmény előrejelzése pszichológiai faktorok és korábbi tanulmányi eredmények alapján | Stumphauser Nóra | Dr. Séllei Beatrix adjunktus, BME GTK Molontay Roland tudományos segédmunkatárs, BME GTK |
33. | Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi | Alkalmazott pszichológia III. | Identitáskrízis és munkaértékek a kibontakozó felnőttkorú IT szakemberek körében | Tomku György | Balogh Blanka PhD hallgató, BME GTK |
34. | Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi | Alkalmazott pszichológia III. | Értelmes munka és autonómia – Kibontakozó felnőttkorú munkavállalók vizsgálata aspirációs és egzisztenciális pszichológiai megközelítésből | Tomku György | Balogh Blanka PhD hallgató, BME GTK |
35. | Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi | Személyiséglélektan I. | A mindfulness egy új formája: Autonóm Szenzoros Meridián Válasz | Sóvágó Lilla | Nagy Eszter tanársegéd, BME GTK |
36. | Tanulás- és Tanításmódszertani – Tudástechnológiai | A tananyagfejlesztés elmélete és gyakorlata a szaktárgytanításban | Mikro-tartalmakra épülő közösségi rendszer fejlesztése a nyitott tananyagfejlesztés és a szakképzés támogatására | Baranyai Előd Zsolt | Dr. Benedek András egyetemi tanár, BME GTK |
37. | Tanulás- és Tanításmódszertani – Tudástechnológiai | A tanulás háttértényezői II. | A képi megjelenítés szerepe és megnyilvánulási formái az oktatásban | Sebestyén Marcell | Dr. Molnár György egyetemi docens, BME GTK |
38. | Tanulás- és Tanításmódszertani – Tudástechnológiai | Gamifikáció | Online oktatási környezetben is alkalmazható élménypedagógiai elemek megjelenítése a gazdasági szakképzésben | Hajdu Vanda | Nagy Katalin tanársegéd, BME GTK |
39. | Tanulás- és Tanításmódszertani – Tudástechnológiai | Tanulás, tanulástámogatás a felsőoktatásban II. | Statistical analysis of the reformed BME SET system | Lukáts Gergely Dániel | Berezvai Zombor tanársegéd, BCE Molontay Roland tudományos segédmunkatárs, BME GTK |
40. | Társadalomtudományi | Média- és kommunikációtudomány I. | A parallel vágási technika hatásai a nézőre | Ádám Csaba Dániel | Gyarmathy Ákos tanársegéd, BME GTK |
41. | Társadalomtudományi | Média- és kommunikációtudomány I. | A képi irónia megjelenése albumborítókon | Boronyák Nóra | Dr. Bárány Tibor adjunktus, BME GTK |
42. | Társadalomtudományi | Média- és kommunikációtudomány VI. | Mennyire hatásos a Thunberg-jelenség? | Marek Bertram | Egres Dorottya tanársegéd, BME GTK |
43. | Társadalomtudományi | Média- és kommunikációtudomány II. | Az önreprezentáció árnyalatai | Mátyus Barbara Virág | Dr. Janky Béla egyetemi docens, BME GTK |
44. | Társadalomtudományi | Média- és kommunikációtudomány IV. | Nóra és a nézők – professzionális és laikus színikritikák az online térben | Nagy Zsófia | Dr. Bárány Tibor adjunktus, BME GTK |
45. | Testnevelés- és Sporttudományi | A sport egészségtudományi aspektusai II. | Étkezési zavarok a sportolók, célzottan a kézilabdások körében | Porobic Zita | Bartha Zsolt testnevelő tanár, ig. helyettes, BME GTK |
46. | Testnevelés- és Sporttudományi | Innováció a sportban | Magyar bajnoki labdarúgó-mérkőzések eredményének előrejelzése valószínűségi és gépi tanulási modellekkel | Pintér József Ragács Attila | Molontay Roland tudományos segédmunkatárs, BME GTK |
47. | Testnevelés- és Sporttudományi | Innováció a sportban | Adatvizualizációs eljárások fejlesztése a sportanalitikában | Rácz László | Bartha Zsolt testnevelő tanár, ig. helyettes, BME GTK |
48. | Testnevelés- és Sporttudományi | Sportmenedzsment, sportgazdaság II. | Kézilabda-bajnokságok végeredményének megállapítása vis maior helyzetben | Rácz László | Bartha Zsolt testnevelő tanár, ig. helyettes, BME GTK |