Félig ciprusi származásomnak köszönhetően nyaraim egy részét mindig kint töltöm. A közel húsz éves kapcsolatnak köszönhetően úgy ismerhettem meg Ciprust, ahogy egy egyszerű turista nem láthatja. Megpróbáltam a tíz legciprusibb dolgot összeszedni számotokra…
1. Szerelmesek figyelem!
A legenda szerint Ciprus szigetén kelt ki a habokból Aphrodite, a szerelem és a szépség istennője, akinek a szépsége egész Olümposzt elvakította. A legenda még azt is megemlíti, hogy amerre az istennő járt, lábai nyomán csodás növények és gyümölcsfák nőttek ki a földből, beborítva az egész szigetet. Nem csoda, hogy az istennőről elnevezett Aphrodite sziklája Ciprus egyik fő nevezetességévé vált. A helybéliek és az ide látogató szerelmesek külön kis legendát alkottak, ami szerint ha a pároddal közösen háromszor körbeússzátok a sziklát, akkor a szerelmetek örökké fog tartani. Persze csak ha túlélitek, hiszen a tenger azon részén az áramlatok miatt eléggé kiszámíthatatlan a tenger és a sodrások is erősek. De senki se csüggedjen, hiszen még mindig ott vannak a közkedvelt afrodiziákumok, amik szintén az istennő után kapták a nevüket, és használatuk sokkal veszélytelenebb!
A sziget különlegessége még, hogy 1974-ben ketté vált. Az északi fele a törököké lett, a déli része pedig görög fennhatóság alatt maradt. A megosztottság pedig kihatott ciprus fővárosára is, aminek köszönhetően Nicosia lett az egyetlen két fenthatóság alá tartozó főváros a világon. A határt az úgynevezett zöld vonal jelzi, aminek mind a két oldalán ENSZ békefenntartók állomásoznak.
3. Közlekedés, vagy valami hasonló
A kinti közlekedés merőben eltér a jól megszokott hazaitól, és itt nem csak arra gondolok, hogy jobbkéz- helyett, balkéz-szabály van, hanem hogy a ciprusiak eléggé sajátosan értelmezik a kreszt. Mondhatni jelzésértékűként tekintenek az egyes dolgokra: szerintük a piros lámpa egyenlő egy elsőbbségadási táblával, a dupla záróvonalra pedig úgy tekintenek, mint egy csinos kis aszfaltdíszre, aminek a feladata a város színesebbé tétele a turisták számára. És sose feledd: a duda nyomásával minden megoldható!
4. Fasouri Watermania Waterpark
Akik unják már a tengert, és valami másra vágynak, azoknak sem kell messzire menniük, mivel cipruson található a Fasouri, ami 2015-ben elnyerte az Európa 3. legjobb vízi vidámparkja címet. A park a számtalan csúszda mellett még sok más extrával várja a látogatóit: csináltathatsz hennát, mehetsz egy kört a lazy riveren a saját kis csónakodban, vagy éppen lazulhatsz egy masszázs alkalmával. Viszont, amit soha, de tényleg soha ne hagyj ki, azok az ott kapható mini fánkok!
5. Szieszta
A szieszta egy olyan hagyomány, amit minden ciprusi betart. Emiatt a szigetet déltől, körülbelül négy óráig inkább tűnik egy szellemvárosnak, mintsem egy mediterrán paradicsomnak.
6. Instant plusz kilók, alias meze
Egy biztos: ha valaki Ciprusra utazik, minimum öt kiló plusszal fog hazatérni. Egyrészt minden nagyobb kajálás este tíz órakor kezdődik és alaphangon fél tizenkettőig tart. Másrészt, az étlapok gusztusosabbnál gusztusosabb húskínálattal kecsegtetnek, amik határozottan nem modellnek készülőknek lettek kitalálva. Az a taktika, hogy majd rendelek egy kis salátát magamnak szintén nem fog működni, hiszen minden valamire való ciprusi étteremben megtalálható a meze (fish meze/meat meze), amely kikérésével egy saját kis svéd asztalt varázsolnak a pincérek a legkiválóbb helybeli ínyencségekkel (tíz-tizenöt fogásról beszélünk). Ennek kihagyása bűnnek számítana, ezért mindenképp kóstold meg, ha Cipruson jársz. Szóval igen, felesleges „diétával” próbálkozni, bele kell törődni, hogy jókat fogsz enni és ki kell élvezni az ízeket.
7. Szomjoltók
A szigetecske nem csak ételeiről, hanem italairól is híres. Ciprus hivatalos bora, az ún. Commandaria a népi hiedelem szerint körülbelül 5500 éve változatlan recept alapján készül. Ezt régészeti leletek is igazolják. A bort egyedi módon mazsolából készítik, aminek köszönhetően egy nagyon édes desszertbort kapunk. Az itallapokról természetesen a „tüzes víz”, a Zivania sem maradhat el. Ez az ital csak a „haladó” ivóknak ajánlott, hiszen szinte tiszta alkoholból áll, amit a szőlő többszöri lepárlásával készítenek.
8. Party time és nehézségei
A bulihelyek nem különböznek sokban az itthoniaktól – csak éppen mindenben. Kezdjük ott, hogy itt a kutyát nem érdekli a személyid. Lehetsz akár huszonnyolc éves, akkor is haza fognak küldeni, ha nem nézel ki minimum huszonnégy évesnek. Az pedig, hogy leugrasz egy shortban és egy sportcipőben bulizni, szintén kizárt. Cipruson minden szórakozóhely rendelkezik egyfajta kimondatlan dress code-dal, ami a lányoknál a koktélruhát jelent, a fiúknál pedig az inget és az elegáns nadrágot. Ha bejutottál, akkor sincsen még vége a gyötrelemnek, hiszen hazajutáskor az éjszakai buszok használata egyszerűen lehetetlen, azok és lényegében az egész tömegközlekedés hiánya miatt. Marad a taxi.
Az első emlékek a macskák háziasításáról i.e. közel 10.000-re nyúlnak vissza és Ciprusról származnak. Nem meglepő hát az a macskamánia, ami az egész szigetet körülöleli. Szinte nem lehet úgy sétálni a tengerparton vagy egy főutcán, hogy ne találkoznánk valahol egy macskacsaláddal. Attól pedig, hogy éheznének, nem kell tartani, hiszen a helybéliek mindig gondoskodnak a friss vizükről és a megfelelő mennyiségű macskaeledelről. A cicáknak ezért csak élvezni kell az életet, és azt a luxust, ami körül veszi őket.
10. Do you speak English? Yes, sure!
A Ciprusiak nagyon komolyan veszik a nyelvtanulást. Egészen kiskoruktól fogva tanulnak angolul, amire még rá is tesz a Cipruson nagy „divatnak” számító angol nyelven beszélő dadusok alkalmazása. A ciprusi gyerekek éppen ezért az otthonaikban is rá vannak kényszerítve a nyelv gyakorlására.
+1 Jótanács!!
Kint, ha lehet, kerüljük a ’villa’ kifejezést. Csak akkor használjuk, ha valami csúnyát szeretnénk valaki fejéhez vágni! ?