Szakmai gyakorlati lehetőség Sanary-sur-Mer-ben!
június 18, 2024
EELISA Hallgatói Tudományos Verseny 2024
június 19, 2024

Pénzügyi Jogi Akadémia előadássorozat

2024. június 19, szerda

A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) és a Budapest Institute of Banking (BIB) idén is megszervezi a Pénzügyi Jogi Akadémia című szakmai előadássorozatát elsősorban fiatal jogász és közgazdász hallgatók számára, Dr. Kovács Erika PBT Elnök asszony kiváló szakmai témafelelősi gondozásában.

Ez már az hatodik képzési évünk lesz és örömmel számolhatunk be arról, hogy eddig közel 700 hallgatónk vett részt a programsorozaton és mindig kiváló visszajelzéseket kaptunk a kurzusról.

A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Békéltető Testület és a Budapest Institute of Banking (BIB)  elkötelezett a jövő generációjának oktatása iránt, kifejezetten hallgatók szakmai ismeretének fejlesztésére, elmélyítésére célzott programsorozatunk jelképes részvételi díjjal került meghirdetésre, a társadalmi szerepvállalás jegyében.

A jelentkezési felhívás a BIB honlapján a részletes programmal együtt megtalálható. 

A kurzus felépítése:

  1. Magyar bank- és pénztörténet
  2. A pénzügyi közvetítőrendszer szervezeti szabályai
  3. Az MNB jegybanki és felügyeleti tevékenysége; a pénzügyi szervezetek fizetésképtelenségi eljárásai
  4. Pénzforgalom, fizetési rendszerek; elektronikus fizetések; kriptoeszközök szabályozása
  5. Lakossági és vállalati hitelezés; work-out, restrukturálás, követelésvásárlás, faktoring
  6. A tőkepiac működése; befektetési szolgáltatások; termékfejlesztés
  7. Biztosítási termékek; a biztosítók működése; közvetítők a pénzügyi piacokon
  8. Bankközi piacok; a pénzmosás elleni fellépés; compliance; pénzügyi vitarendezés