Pénzügyi Jogi Akadémia előadássorozat
június 19, 2024
Átadták az idei Jó tanuló, jó sportoló és MEFOB-díjakat – 2024
június 19, 2024

EELISA Hallgatói Tudományos Verseny 2024

2024. június 19, szerda

A résztvevők szerint kapcsolatépítésre is kiválóan alkalmas volt az EELISA hallgatói tudományos verseny Műegyetemen tartott második felvonása.

„Ötven évvel ezelőtt öt társammal én is elindultam ennek a versenynek a magyar megfelelőjén. Semmit sem nyertünk, és ez a döntés nem volt igazságtalan, egyszerűen csak rossz’” – ezzel a nagy derültséget kiváltó poénnal indította Pataricza András professzor, a szervezőbizottság társelnöke az EELISA egyetemi szövetség Budapesten tartott hallgatói tudományos versenyének (SSC) keddi díjátadóját. Nem véletlen, hogy a nagy múltú TDK említésével kezdte a beszédét, elvégre a nemzetközi esemény hazai ötletgazdái előtt csak az a cél lebeghet, hogy hasonló sikereket érjen el.

Pataricza András

A második, immár a kezdeményező BME által lebonyolított EELISA SSC visszhangja alapján okkal feltételezhetjük, hogy jó esélye van hagyományt teremteni. Nemcsak azért, mert az első, az olaszországi Pisában megrendezett első versenyhez képest ezúttal csaknem kétszer annyian, több mint 140-en pályáztak olyan munkával, amelyet az előszűrő szakemberek zsűrizésre érdemesnek találtak. Nem is csak azért, mert a díjátadón Dale A. Martin, az EELISA elnöke kimondottan elégedetten beszélt a bemutatott kutatások minőségéről. Hanem azért is, mert nyilvánvaló, hogy a magyar TDK mintájára megszervezett vetélkedőnek van helye és funkciója ebben a közösségben.

Közönség

Ezt hangsúlyozta Pataricza András is, amikor arra kértük, hogy röviden értékelje a Műegyetem K épületének lezárása miatt az utolsó pillanatban az infoparki Q épületbe áthelyezett rendezvény tapasztalatait.

„Van az a mondás, hogy ’A TDK örök’, és ez igaz, több mint 70 éve mindenki szereti és értékeli, rendszertől, kormánytól függetlenül. Egész Európában egyedülálló érték, ez a kezdeményezés pedig előkísérlet a nemzetköziesítésére. Vannak persze még különbségek, a TDK-dolgozatok hosszú idő alatt kialakult követelményei itt még nem érvényesülhetnek mind, hiszen országonként mások a szokások. Most is akadt például olyan dolgozat, amely mérnökileg igazán értékes volt, egy innovációs versenyen biztosan díjat nyert volna, de a tudományos megalapozottsága nem volt kiemelkedő” – mondta a professzor.

közönség

Úgy látta, összességében kiderült, hogy van sok hasonlóan jó kutatás a nemzetközi EELISA-partnereknél, és ezek természetes módon integrálhatók. Meglehetősen kiegyensúlyozott volt a színvonal, sőt a díjazottak névsorát nézve a hallgatókat küldő intézmények között is egyensúly volt, pedig a zsűrizésben nyoma sem volt szándékos egyensúlyozásnak. „A Műegyetemnek pedig az is fontos, hogy ezek a külföldi fiatalok úgy mentek haza, hogy megmutatta magát nekik a BME, Budapest, a hazai műszaki kultúra. Ahogy a saját hallgatóink teljesítménye a legjobb reklám az egyetemünknek, úgy a külföldi hallgatók is viszik majd a jó hírünket” – tette hozzá.

terem

Az EELISA Hallgatói Tudományos Versenyen A GTK-s hallgatók is remekül szerepeltek a GTK profiljába illő szekciókon:

„Social Sciences 1” szekció (7 dolgozat):

  1. díj: Nuofan Gao – Scuola Superiore Sant’Anna (SSSA)
  2. díj: Leonardo Ricci – SSSA

Különdíj (innovation): Rita Ladjánszky – BME

különdíj (social impact): Lilla Harangozó – BME

„Social Sciences 2” szekció (8 dolgozat):

  1. díj: Pawan Kumar – BME
  2. díj: Rosario Carretero Casado – Universidad Politécnica de Madrid (UPM)
  3. díj: Alessandro Valfrè – SSSA

Különdíj (interdisciplinary approach): Guillermo Cruz Pinto – UPM

tabló

A teljes cikket a BME honlapján tudják elolvasni az érdeklődők.

Az esemény programfüzete ezen a linken található.