Eurázsia hajnala – konferenciafelhívás
november 19, 2021
Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont – Interaktív tudásközpont Budapesten
november 22, 2021

Siker az OecoForum-Közgazdász ötletversenyen

interjú Galavics Diánával 

Megrendezésre került az Oecoforum, melyen Galavics Diána, nemzetközi gazdálkodás szakos hallgató is részt vett és különdíjban részesült az ötletversenyen. 

Az OecoForum-Közgazdász ötletversenyen BA különdíjban részesültél. Milyen érzés volt, amikor megtudtad az eredményt?  

Nagy megtiszteltetés volt és természetesen öröm, mert a verseny az összes olyan közgazdász hallgatónak szólt, akik alapképzésen valamilyen gazdasági szakon tanulnak. Nem tudtam, hogy van külön díjazás, így különösen örültem, hogy kiemelték az én munkámat is. 

Milyen céllal indultál neki a versenynek? 

Először egy, a Hallgatói Képviselet által küldött hírlevélben találkoztam a versenykiírással, majd utána olvastam, hogy mi a témája, milyen kompetenciákkal kell rendelkezni és egyáltalán elindulhatok-e. Azonban leginkább azért, mert szeretek újabb és újabb kihívásokat magam elé állítani, úgy gondolom ez nagyon fontos.

Az én mottóm az, hogy mikor máskor, ha nem most, amikor egyetemisták vagyunk.

Mindezek mellett a látókörömet is szerettem volna kiszélesíteni, hogy lehetőségem legyen több irányból rálátni a gazdasági szférára. 

A munkád címe “Válaszintézkedések a koronavírus gazdasági hatásaira az Európai Unióban”. Össze tudnád röviden foglalni miről szól?  

A munkámat egy időbeli áttekintéssel kezdtem. Úgy gondoltam, hogy  kifejezetten fontos, hogy tisztában legyünk azzal mikor tudatosult az emberekben, hogy egy világjárvány küszöbén állunk. Ezután pedig a tanulmányom fő vonalát az adta, hogy az Európai Unió milyen helyreállítási programokat terjesztett elő és milyen átcsoportosításokat eszközölt annak érdekében, hogy megfelelő pénzügyi keret álljon rendelkezésre a vírus következményeinek a kezelésére. Megvizsgáltam, hogy azt a 2300 milliárd eurót milyen helyreállítási tervekre költötte az Unió. Például, hogy a kis- és középvállalkozások mekkora mértékű támogatásokat és kedvezményeket kaptak a járvány kezdete óta. Számomra az idő rövidsége okozott nehézséget A prezentáció és a tanulmány elkészítéséhez 6 óra állt rendelkezésre. Az ehhez szükséges információk kiszűrése és logikailag, időrendileg helyes sorrendbe rendezése időigényes és megterhelő feladat volt.

Mindezek ellenére ajánlom az ehhez hasonló versenyeken való részvételt, mert olyan tudást és sikerélményt nyújthatnak, ami a későbbiekben hasznára válhat mindenkinek. a szakmai életben vagy munkahelyen. 

Galavics Diána

Miért ezt a témát választottad a beadott munkád alapjául?  

Legfőképp, mert izgalmasnak találtam, hogy az Európai Unió, hogyan tudott reagálni a koronavírus okozta helyzetre. Továbbá nemzetközi gazdálkodás szakon tanulok és érdeklődöm a nemzetközi témák iránt. Az is nagymértékben befolyásolta a döntésem, hogy volt lehetőségem gyakornokként dolgozni Brüsszelben, az Európa Parlamentben és megismerni a Parlament munkáját. 

Milyen kihívásokkal találkoztál a munkád elkészítése során? 

Számomra az idő rövidsége okozott nehézséget A prezentáció és a tanulmány elkészítéséhez 6 óra állt rendelkezésre. Az ehhez szükséges információk kiszűrése és logikailag, időrendileg helyes sorrendbe rendezése időigényes és megterhelő feladat volt. Mindezek ellenére ajánlom az ehhez hasonló versenyeken való részvételt, mert olyan tudást és sikerélményt nyújthatnak, ami a későbbiekben hasznára válhat mindenkinek. a szakmai életben vagy munkahelyen. 

Miért ezt a témát választottad a beadott munkád alapjául?  

Legfőképp, mert izgalmasnak találtam, hogy az Európai Unió, hogyan tudott reagálni a koronavírus okozta helyzetre. Továbbá nemzetközi gazdálkodás szakon tanulok és érdeklődöm a nemzetközi témák iránt. Az is nagymértékben befolyásolta a döntésem, hogy volt lehetőségem gyakornokként dolgozni Brüsszelben, az Európa Parlamentben és megismerni a Parlament munkáját. 

Szerző: Szilágyi Márk
Kép: Galavics Diána