Mocsai Tamás, volt magyar válogatott kézilabdás látogatott el a Roller Clubba, hogy meséljen karrierjéről, polgármesteri tisztségéről, és a jövő kézilabdázóiról.
Mostanában szakkommentátorként, édesapaként, polgármesterként és a Nemzeti Kézilabda Akadémia menedzser–igazgatójaként hallhatjuk Mocsai Tamás nevét. Bár a pályán már nem aktív, hétköznapjai állandó pörgésben telnek.
Amikor kommentátorként követ végig egy meccset, még ott van benne a bizsergés, hogy de jó is lenne a pályán lenni és megélni a mérkőzés pillanatait, de most más feladatok foglalkoztatják, amelyek fontos szerepet játszanak az életében. Szeret véleményezni mérkőzéseket, játékosokat, helyzeteket, sporteseményeket, de a „nagy megmondó” szakértőkön csak nevet.
Az akadémián rengeteg 13 és 20 év közötti ígéretes fiatal mindennapjait kell percre pontosan, precízen megszerveznie és összeegyeztetnie az ott dolgozó körülbelül 40 fős stáb munkájával.
Az akadémia lakói reggel 6-tól este 9-10-ig talpon vannak, edzenek, tanulnak, korrepetálásra járnak, ha valamiből le vannak maradva, így szinte törvényszerű, hogy a nap végére már csak bedőlnek az ágyba és…
Tamás nagyon fontos feladatnak tartja, hogy „fogja a jövő generációjának kezét”, lehetőséget teremtsen nekik arra, hogy világszintű csapatokba bekerülhessenek, de úgy véli, hogy feladata annak megteremtése, hogy bizonyos kereteken belül kibontakozhassanak a fiatalok.
Akadémiai feladatai mellett Felsőmocsolád polgármestereként is azon dolgozik, hogy szebb jövőt teremtsen, célja, hogy a lehető legtöbbet hozza ki az emberekből, akikkel foglalkozik.
Felsőmocsolád egy aprócska, 420 fős falu, ahol az egyik legnagyobb problémát a fiatalok hiánya jelenti, rengeteg ember huszonkétezer-párszáz forintos segélyből él, de a legtöbb általa foglalkoztatott embernek is csak ötvenkétezer forint körüli havi bért tud biztosítani. Igyekszik munkahelyeket teremteni és rávenni az embereket, hogy akarjanak dolgozni.
Természetesen szóba került Tamás sportolói karrierje is, mesélt arról, hogy milyen volt, mikor Németországban világbajnokokkal játszhatott együtt. Ott tapasztalta meg, hogy a közösség mennyit számít és hogy egy jó csapatnál a csapattársak számon kérik a játékosok rossz és nem a háta mögött susmorognak. Szó volt az olimpiákra való készülésről, arról, hogy milyen is 0-24-ben testben és fejben ott lenni, szigorúan ütemezett életet élni, és 8000 néző előtt játszani, amikor nem létezik olyan, hogy fáradtság vagy fájdalom.
Rengeteg teendőjét nehezen tudja összeegyeztetni családjával, van olyan hét, amikor csak pár órára találkozik gyerekeivel, de úgy látja, ez olyan áldozat, amit meg kell hoznia és el kell fogadnia önmagában.
A Roller Club további eseményeiről Facebook-oldalukon tájékozódhattok.