interjú Dr. Kun Ágotával
A Pozitív pszichológia és önfejlesztés egy két kredites szabadon választható tárgy az Ergonómia és Pszichológia Tanszéken. A kurzus a pozitív pszichológia szemléletéről és mindennapi életbe átvitt gyakorlati alkalmazásáról szól. Változatos a tematika: hallhatunk a pozitív érzelmek hatalmáról, a boldogságról, a rezilienciáról, a szubjektív jóllétről, a belső pszichológiai erőforrásokról, a mindfullness-ről és még sok minden másról. |
Mi inspirálta a kurzus elindítását? Milyen céllal jött létre?
Én 7-8 éve kezdtem el a pozitív pszichológiával foglalkozni és nagy vágyam volt, hogy létrehozhassak az egyetemen egy hallgatói jóllét programot. Már korábban kidolgoztam erre egy tervet, de a megvalósításában Balogh Blanka segített: bemutatott Márky Ádámnak, aki a mindfulness szakértőjeként szívesen közreműködött a kurzus megvalósításában. Ezek után a hallgatói jóllét program ötletével az akkori tanszékvezetőhöz, Takács Ildikóhoz fordultam, aki támogatta a kezdeményezést, sőt, ő ajánlotta, hogy hasznosabb lenne egy szabadon választható tárgyat létrehozni az Ergonómia és Pszichológia Tanszék keretein belül, hiszen az hatékonyabban tudná formálni a hallgatók személetét. A kurzus céljaként azt tűztük ki, hogy megismertessük a hallgatókkal a pozitív pszichológia szemléletét és fontosabb modelljeit, valamint, hogy olyan stratégiákat mutassunk be nekik, amelyek alkalmazása révén nőhet a szubjektív jóllét érzetük.
Milyen arányban oszlik meg az elméleti és a gyakorlati oktatás a kurzuson belül?
A kurzus a pozitív pszichológia alkalmazásáról szól, ami nem olyan régi, egy húsz éve megjelent irányzat. Ennek a szemléletét szeretnénk átadni a hallgatóknak a heti másfél órás előadás során. Igyekszünk arra törekedni, hogy ez ne egy száraz és unalmas elméleti anyag legyen, hanem gyakorlatiasan közelítsék meg a témakör kulcsfogalmait és a köztük lévő összefüggéseket. Ezen felül szoktam angol és magyar nyelvű könyveket bevinni a hallgatóknak, valamint plusz anyagokat közzétenni a heti témákhoz, és arra biztatom őket, hogy nézzenek, olvassanak utána annak, ami érdekli őket, bővítsék ismereteiket a témában.
Fontos az is, hogy nagyon gyakorlatközpontú a kurzusunk. Miután átbeszéltük az elméleti hátteret, már az óra alatt is kipróbálunk gyakorlatokat, hogy az alkalmazással kapcsolatban is legyen tapasztalatuk a hallgatóknak. Ezek általában kis-, de lehetnek nagycsoportos feladatok, ahol együttműködnek a hallgatók, de vannak mozgást, rajzolást igénylő feldolgozási módszerek is. A résztvevők minden héten kapnak színes munkafüzeteket is, többféle gyakorlattal, feladattal, amik igazodnak az óra anyagához, és tetszés szerint próbálgathatják ezeket a két előadás között. Fontosnak tartjuk, hogy többféle eszközt adjunk a hallgatóinknak, hiszen különbözőek vagyunk. Szeretnénk, ha kipróbálnák és rájönnének, melyik az a gyakorlat, amit a legjobban magukénak éreznek, amit a legszívesebben alkalmaznak a mindennapjaik során.
Az órai, csoportos feladatok olyan közösségi élményt nyújtanak a résztvevők számára, amely által jobban megismerhetik egymást, kapcsolatok alakulnak ki, és a kurzus elvégzése után is szívesen látják egymást újra. Emiatt is, “élménykurzusnak” szoktuk hívni a kurzust, és ezt a hallgatók visszajelzései is megerősítik, hogy valóban az.
A kurzus céljaként azt tűztük ki, hogy megismertessük a hallgatókkal a pozitív pszichológia szemléletét és fontosabb modelljeit, valamint, hogy olyan stratégiákat mutassunk be nekik, amelyek alkalmazása révén nőhet a szubjektív jóllét érzetük.
Hogyan tudják a hallgatók felhasználni saját életükben, kamatoztatni a későbbiekben az órán megszerzett tudást? (Milyen visszajelzéseket kaptok a korábban résztvevő hallgatóktól?)
Félév végén írásbeli „élménybeszámoló” formájában visszajelzést kérünk a hallgatóktól, méghozzá arról, hogy ők, személy szerint hogyan élték meg a kurzust. Ezeket olvasva nagyon sokszor meghatódom. Örömmel tölt el, hogy mennyire hasznosnak és értékesnek találták az elsajátított tudást és gyakorlatokat.
A beszámolókban sokszor leírják, hogy az elején kicsit tartottak a feladatoktól, szkeptikusak voltak, de ahogy próbálgatják ezeket a gyakorlatokat, a kurzus végére teljesen megváltozik a hozzáállásuk.
Az egyéni beszámolókatt áttekintve, a leggyakrabban előforduló szavak és kifejezések a “felismertem”, “rájöttem” “most tudatosult bennem”. Ebből is látjuk, hogy a félév során nőtt az önismeretük, öntudatosabbak lettek, ami kiemelkedően fontos és pozitív aspektus, hiszen a változás folyamatának legelső lépése a felismerés, a tudatosulás. Az általuk tapasztalt változásokról is sokat írnak a hallgatók: beszámolnak arról, hogy megváltozott a hozzáállásuk, a szemléletmódjuk, pozitívabban tekintenek önmagukra, kevésbé stresszesek, jobban tudnak aludni esténként, tudatosabban tudják meghatározni a jövővel kapcsolatos céljaikat és vágyaikat, vagy akár tudtak változtatni egy rossz szokásukon, kevésbé halogatnak. Sőt, ezt nem csak ők tapasztalják magukon, hanem nagyon sokszor a környezetüktől is megerősítő visszajelzéseket kapnak a változásaikról, fejlődésükről.
Kinek ajánljátok a kurzust?
Mindenkinek ajánlom, akit érdekel a mindennapi (de tudományos) pszichológia, szeretne tudatosan fejlődni, változni, vagy egy kicsit dolgozni önmagán és pozitívabbá válni a jobb önismeret, az önfejlesztés és a tudatosabb működés révén. A kurzuson ehhez olyan eszközöket adunk, melyeket bárki könnyen és sikeresen tud alkalmazni a mindennapi életében. Viszont ennek kulcsa, hogy aktívan tegyünk önmagunkért, ehhez nyújtunk mi változatos eszközöket.
Szerző: Balogh Emese Éva
Kép: Dr. Kun Ágota