Hogy mit tudtam Hollandiáról és a holland divatról az utazásom előtt? Iris van Herpen munkáit indulása óta figyelemmel követem és egy zseninek tartom, valamint azt, hogy fapapucs, szélmalom, tulipán és hogy biciklis nemzet. Utóbbi akkor is tökéletesen igaz rájuk, ha a divathétre igyekeznek, Louboutin-sarkakon!
Hogy őszinte legyek, van még mit tanulnunk. Ezt persze nem fejcsóválva, hanem bizakodva írom: míg Budapesten mostanság is körvonalazódnak a viszonyok „divathét”-fronton, hisz a Mercedes-Benz nemrég „állt be” (Ugye tudjuk, hogy ők a világ vezető városainak divathét-szponzorai?) Magyarország mögé, Amszterdamban idén ünnepelte a 25. „kiadását” – ha évi két rendezvénnyel, egy tavaszi-nyárival és egy őszi-télivel számolunk is van cirka 10 év előnyük. Mindenestre izgalmas téma ez a „szezon”-dolog: az, hogy közel fél évvel azelőtt bemutatják a kollekciókat, mint ahogy az elérné aktualitását: így az ősszel kezdődő nagy divatheteken már a következő tavaszi-nyári szezonban vagyunk, fejben. Ez a régóta „működő” rendszer most tűnik úgy, hogy bomlik. Az elmúlt hónapok egyik felkapott témája volt ennek az időzítésnek a létjogosultsága. Hisz az online kereskedelem térhódításával az emberek meglátják, beleszeretnek, kattintanak és megveszik. Ha pedig túl korán éri őket az impulzus – elmarad a vásárlás. Mindenesetre idén júliusban én már fejben 2017 tavaszáig kalandoztam. Ahhoz pedig még több víznek kell lefolynia a Dunán, vagyis jelen esetben az Amsztel folyón, hogy a holland főváros is átálljon a „meglátom-megveszem”-modellre: hisz még a „nagy”, nyugat-európai tervezők és szaktekintélyek között is éppen zajlik a diskurzus e téren.
Egy-egy ilyen új helyzetben mindig izgul egy kicsit az ember, mégis hogy zajlik a beléptetés, az ültetés, hogy működik az ottani etikett, mik az ottani divatélet íratlan szabályai… (Másfelől pedig ad egy mérhetetlen magabiztosságot és természetességet, hogy senki nem ismer, és hogy neked sem kell jópofát vágnod senkihez – mert te sem ismersz senkit.) Igyekszik az ember a lehető legtermészetesebben viselkedni, ha lehuppan mellé az első sorba egy laza helló kíséretében Doutzen Kroes az egyik show előtt, mintha már ezer éve ismernék egymást. Ó, igen, ez az első sor. A legendás front row. Mint nemzetközi sajtósnak (és mivel több, nagyobb orgánumnak tudósítottam) ez úgymond „kijárt”, annak viszont, hogy mindent bemutatót az első sorból láss, ára van: márpedig, hogy állandóan fotóznak. (Mintha tudnák a fotósok, ki vagy, mert ha első sorban ülsz, nyilván „valaki” vagy, én meg ha valami vagyok, akkor leginkább szerény, úgyhogy napokig inkább álcából nyomogattam a telefonom és úgy csináltam, mintha roppant fontos Facebook meg Instagram frissítgetést végeznék, mert hát fontos ember vagyok, fontos elintéznivalókkal, holott csak lányos zavaromat próbáltam leplezni a vakuk előtt. Legalább ha úgy „istenigazából” ki lettem volna öltözve, akkor legalább vizuális értéke van annak, hogy megörökítenek az utókor számára, de nem. Na mindegy.)
Amit szerintem a legfontosabb kiemelni, hogy a hollandok roppant tudatosak. Újrahasznosítanak mindent, szelektíven gyűjtenek, meg sok busz tetején is napelem van, meg ugye, emlékeztek, szélmalmok! Ez ugyanúgy igaz rájuk a divatban is: nagyon sok kollekció központi eleme volt az organikus, újrahasznosított alapanyag, a fair trade kivitelezés… Ezt náluk nagyon szigorúan veszik és minden ilyen nemű minősítést is jóval nehezebb megkapni, mint nálunk például. Mivel a divat az egyik legszennyezőbb iparág a világon, ez kiemelten fontos kérdéssé vált. Elképesztő környezetszennyezés és emberi kizsákmányolás írható (többek közt) a globális divat bűnlajstromára, így követendő példaként említeném meg a hollandok mentalitását és hozzáállását. Ha úgy istenigazából, „szakmázva” bele is mennék részleteiben a kollekciók elemzésébe, akkor innentől fogva senki nem olvasná tovább az írásom (amit meg is értenék), így inkább „összbenyomásos”, meg „mi emelkedik ki így pár nap elteltével”-jelleggel folytatnám.
Július 10-én este volt Liselore Frowijn bemutatója. Ahogy beléptem a rendezvény helyszínére, egy kicsit felszisszentem és rosszallóan csóváltam a fejem, ugyanis több mint 3 méter magas, mindenféle, még számomra is ismeretlen, soha nem látott egzotikus virágokból meg zöldekből épített set design szegélyezte a kifutót. Egy-egy ilyen látványelem pedig egyfelől könnyen elterelheti a hangsúlyt magáról a kollekcióról: ez lehet a márkának jó is és rossz is. Viszont ezt a teátrálist élményt nem lehet leírni, sőt, egy videó sem adná vissza, amiben ott részünk volt: a bódító virágillat és az andalító zene közepette libbentek ki a modellek a kifutóra, lélegzetelállító ruhakölteményekben. Ilyenkor érzi azt az ember (lánya), hogy a divat igenis művészet és hogy egy divatbemutató nem pusztán ruhák „felvonultatása”, hanem egy összművészeti performance, melynek minden egyes apró momentuma, nüansznyi részlete a Nagy Egész alá rendeltetett. Az ilyen élmények felrázzák az embert. Persze adagolni is mesterien kell, hogy ne telítődjünk túl sok ilyen show-val. De az ember már a „nem is számolom hanyadik” divathét után elveszíti azt újdonság élmény előtti izgatottságot, amik még az első néhány alkalommal motiválják. És lelkesítik. Persze nem azt mondom, hogy unottá váltam, mert tehetséges divattervező új kollekciói bármilyen körülmény között lelkesítenek, csak épp nem biztos, hogy napokkal később is olyan katartikus élményt hoznak elő, amikor felidézzük őket. Esmay Hijmans és Zyanya Keizer kollekció is magukkal ragadtak: igazság szerint elfogult vagyok a kézimunkával és a couture-rel kapcsolatban. Ha valamin látom, hogy kellően aprólékos a díszítés, engem megvettek és ódákat fogok zengni. Persze ugyanúgy lehet innovatív és újszerű, meg tökéletes formaérzékkel bíró, kifinomult és tökéletes átgondolt egy sportos, lezser kollekció is, nem hasonlítható össze egy olyan darabbal, amit tetőtől-talpig kézi gyöngyhímzés borít.
Végezetül pedig: nagyon sok szemtelenül fiatal holland tervező mutatkozott be az amszterdami divathéten a kollekcióikkal, olyanok, akik csupán pár éve hagyták ott az iskolapadot és bontogatják a szárnyaikat. Ez egyfelől átjött már a sajtóanyagokat böngészve és egy kis előzetes „utánuk olvasgatás” nyomán is, valamint a sajtószobában elmélkedve egy szintén szemtelenül fiatal PR-os is megerősített ebben. Elmesélte azt is, hogy ezek a fiatal tervezők egyre nagyobb sikereket és ismertséget érnek el a világ vezető divatfővárosaiban: Londonban, Párizsban, Milánóban. Csak úgy, mint a mi tervezőink, akikre szintén érdemes figyelni. Egy francia blogger pedig örömmel ecsetelte nekem, miután megtudta, hogy Budapestről jövök, hogy „ó, Budapest, csodás! Igen, a kreativitás ott, meg olyan helyeken van a divatban, mint Amszterdam.” Úgyhogy vigyázat, nagyvilág, jön az új generáció!