A “jövő zenéje” – kerekasztal-beszélgetés a zeneipar fejlődésének lehetőségeiről

Karunkra látogató zeneipari szakemberek – a Liska Tibor Szakmai Hetek keretében tartott kerekasztal beszélgetésen – értekeztek a kulturális iparágak kurrens kérdéseiről. Szó esett a magyar zenei piac tendenciáiról, a megváltozott fogyasztói szokásokban rejlő lehetőségekről és az online kommunikáció fontosságáról is. A szakmai rálátást Gerendai Károly (Sziget), Tóth Gergely(Magneoton/ Blind Myself), Dr. Tóth Péter Benjamin (Artisjus) és Salamon Gergely (Eastaste Music Licensing) biztosította a közönség számára. A kerekasztal moderátora Dr. Barna Emília (BME Szociológia és Kommunikáció Tanszék) adjunktus volt.

Ahogy az esemény címe (Zene 2.0 – A playlistek és fesztiválok kora) is utal rá, a kulturális iparágak digitális környezetbe emelése jelentős átalakulást eredményezett az iparági struktúrában és a fogyasztói hozzáállásban egyaránt. A fizikai eladások folyamatos csökkenése (és így a lemezipar összeomlása) mellett a digitális terjesztés és értékesítés, illetve az élőzenei produkciók erősödése volt megfigyelhető az elmúlt évtizedekben, globális viszonylatban.

A hazai piacot tekintve ugyanúgy lekövethetők a globális tendenciák. Itthon azonban az általános kérdések mellé fontos igényként jelenik meg a zenészek (és képviseletük) mozgásterének tágítása. A szakemberek erre a – sajnos mindenhol jelenlévő – korrupció megszüntetésében és a közoktatás megreformálásában látják a megoldást. Utóbbira a finn oktatási modellt hozták példaként, ahol a zeneoktatás nem csak elméleti, hanem gyakorlati síkon is sikeresen meg tud valósulni: kötelezően előírt hangszeroktatás mellett az iskolai zenekarok alapítására és támogatására is külön hangsúlyt fektetnek, mely középtávon egy zeneileg művelt, értő és tudatos közönség kinevelését eredményezi. Tóth Péter Benjamin kijelentése szerint erős hazai fogyasztás és jó jogdíjrendszer együttes megvalósulása jelentik a sikeres zenei export feltételét.

Jelenleg a magyar zenei paletta nagyon szűk csoportja lenne képes az itthoni határokat megugorva betörni a globális piacra az erős hazai fogyasztás hiányában (a nyelvi korlátokat nem is említve). Ezt felismervén a háttéripar komoly lépéseket tett a magyar zene ázsiójának javítására vonatkozóan.

Egyrészt 2009-ben Presser Gábor nevéhez kapcsolódóan elindult a Magyar Dal Napja,melynek fő célkitűzése felhívni a közönségét a magyar dalkincs értékeire. E projekt sikerességéhez a jelenlévő Gerendai Károly is sokat hozzátett. Másrészt iparági lobbi eredményeként került be a médiatörvénybe a magyar zenei játszásokra vonatkozó kvótakötelezettség is, minek eredményeként négy év alatt megduplázódott (20%-ról 40%-ra emelkedett) a magyar zenék rádiós játszása. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy a közép-európai régió viszonylatában Magyarországon kiemelkedő a jogdíjakból származó bevétel a zenészek összjövedelmét tekintve, mintegy 30%-os.

A zenei produkciók sikerességét firtatva már eltérőbb vélemények kerültek megfogalmazásra, mindegyik szakember más perspektívából közelítette meg a kérdést. Tóth Gergely a zenei produkció hitelességét emelte ki, azaz a zenészeknek mindenképp saját belső hangjukat kell követniük, még akkor is, ha kezdetben ez nem feltétlenül vezet hatalmas közönséghez. Salamon Gergely elmondása szerint a siker vizsgálatához elengedhetetlen az a felismerés, hogy a zene fogyasztói szemlélete átalakult a digitális világban. Manapság már tartalomként tekintenek rá, ezért fontos, hogy az adott produkció egyben megbízható tartalomszolgáltató is legyen közönsége számára, hisz ebben rejlik manapság igazán érték. A közösségi média felületein egy-egy „like”, vagy a stream-csatornákon nyomon követhető megtekintések szavazati értékkel bírnak a közönség oldaláról. Ezek azok a mutatók, melyekre a háttéripar is támaszkodik a zenei produkciókkal való együttműködések során. Tekintve, hogy később az így létrejött együttműködések, legyen az film alatti elhangzás vagy élőzenei fellépés, további rajongókat s így megtekintéseket és követéseket generálnak az együttes számára, ez egy öngerjesztő folyamatnak fogható fel. Ezt Barna Emília moderátor is alátámasztotta egy általa olvasott kutatás eredményével.

Bár Gerendai is kiemelte a mutatók fontosságát, azonban felhívta a figyelmet a tehetségkutatók által generált lufikra is, azaz olyan produkciókra, melyek követése és nézettsége ugyan magas, de nincsen mögötte tényleges fizető bázis. Épp ezért kihangsúlyozta, hogy számára az egyetlen megbízható mutató a fogyasztó közönség, mely a fizető hallgatók összességét jelenti. A számára megbízható előrejelzés mellett a siker kulcsának is ezt a bázist, azaz ennek megtartását és bővítését látja.

A beszélgetés során többször is kiemelték az előadók, hogy a technológia és a trendek folyamatos változása mellett ők is csupán találgatásokra tudnak szorítkozni. Gerendai kijelentése szerint a ma sosem lehet garancia a holnapra, azaz könnyen elképzelhető a jelenleg dübörgő fesztiválpiac jövőbeli visszaesése is, a Bataclan klubhoz hasonló terrorcselekmények fenyegetettségében.

Abban azonban egyetértettek, hogy lemezipar dominanciájának megdőlése egy sokkal közvetlenebb kapcsolatteremtést tett lehetővé a zenészeknek közönségükkel. Jelenleg a háttéripar sokkal inkább közvetít a felek közt, minthogy a trendeket diktálná, ez utóbbi teljes mértékben a fogyasztók kezébe került. Épp ezért a mai zeneipar egy sokkal demokratikusabb környezetben működik. Ennek a demokráciának fenntartásához azonban tudatos hozzáállásra van szükség mind szolgáltatói, mind pedig felhasználói oldalon.

Tóth Péter Benjamin szerint ez a tudatosság az új generációban már sokkal inkább tetten érhető. Zenészek oldaláról évről évre nő a bejelentett dalok száma, míg a fogyasztók is egyre inkább a legális zenefelhasználás mellett döntenek.